L. Simon László Schmitt Pál nyomdokaiba lépett

Az egykor kulturális ügyekért felelős államtitkár jó ideje próbálkozik a Facebook-on, a bejegyzéseit közzétevő kollégáját - a helyesírás alapján - alighanem Schmitt Páltól igazolta.

Sajátosan alkalmazza a helyesírási szabályokat L. Simon László kormánybiztos, aki egykor még a kulturális ügyekért felelős államtitkárként is dolgozott. Aki követi a Facebook-bejegyzéseit, az azt hiheti: vagy a kormánybiztos felejtett el helyesen írni, vagy új közösségi média szakértőt igazolt, egyenesen a kiváló helyesírásáról ismert Schmitt Pál egykori csapatából. 

Tegnap a kormánybiztos egy futóverseny megnyitóján tetszelgett, saját bevallása szerint "pisztoly lövéssel" indította el a futókat. Hogy a pisztolylövés egy szó, az nem különösebben érdekelte a kultúrkormányzati főembert. Rajongói azonban toleránsak: délutan hatkor harmincheten lájkolták a bejegyzést, a fatális helyesírási hibára azonban senki nem hívta fel a politikus figyelmét.

Pedig a futóverseny bizonyosan fontos esemény volt L. Simon László számára, hiszen a Velencei-tó Szupermaraton mezőnyéről még képet is töltött fel a közösségi portálra. L. Simon annak az örömének is hangot adott, hogy a futók "az új kerékpárútunkat" is kipróbálják. Ez utóbbi hibát sem hánytorgatták fel a politikusnak a Facebook-rajongói.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.