galéria megtekintése

L. Simon felesége még több birtokra hajt

15 komment


Csuhaj Ildikó

Nem elégszik meg az L. Simon család annyi földdel, amennyit az államtitkár felesége eddig elnyert: a politikus neje tovább licitál majd az árveréseken. L. Simon László szerint senkit nem érhet hátrány amiatt, hogy a rokona.

L. Simon László felesége a jövőben is licitál földterületekre – közölte a Népszabadság érdeklődésére a Miniszterelnökség államtitkárának kabinetje, miután a Blikk megírta, hogy

felesége – aki fitneszedző – 21 millió 250 ezer forintért jutott hozzá 34,4 hektár állami földhöz a Velencei-tó közelében, Nadapon. Ez hektáronként átlagban 617 ezer forintos árat jelent, ami alacsonynak számít,

hiszen a Velencei-tó környéke turisztikai szempontból kiemelten értékes terület. L. Simon a Velencei-tó térségének egyik nagyvállalkozója, panziót és borászatot is üzemeltet.

 

Az államtitkári kabinet lapunkkal azt közölte: L. Simon László természetesen

tudott arról, hogy a felesége indul a napadi földekre kiírt nyílt, nyilvános árverésen, és örül annak, hogy a versenyen sikerrel járt.

Az árverés eredményét a földforgalmi törvénynek megfelelően 60 napra kifüggesztik, így ha időközben valaki az elővásárlási rangsorban megelőzi a liciten legtöbbet kínálót, akkor azé lehet az adott földterület. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban a földterület L. Simon László feleségének a nevére kerül majd – írják.

A földek Natura 2000-es területen találhatók, ami nagymértékben korlátozza a gazdálkodás lehetőségeit. A földterületen ezzel együtt eddig is gazdálkodtak, és a jövőben is gazdálkodni fognak. A Natura 2000-es besorolás már önmagában is árcsökkentő tényező lenne, de mivel a terület egy része elhanyagolt, bozóttal benőtt legelő, annak a rendbetétele további munkát és forrást igényel.

L. Simonék vállalkoznak: a borászat mellé további földeket szereznének
L. Simonék vállalkoznak: a borászat mellé további földeket szereznének
Koncz György

Az államtitkárság indoklása szerint a legelőterület miatt a kikiáltási ár nem tért el a megye hasonló adottságú területeinek kikiáltási árától, így egy jó minőségű, magas aranykorona értékű szántó árával összevetni teljesen értelmetlen – állítják, hozzátéve: a területre más jelentkező is volt, aki a liciten részt vett, és akinek köszönhetően az induló árnál drágábban kelt el a terület.

Azt is állítják: minthogy L. Simon László felesége képviseleté­ben ügyvéd vett részt az árverésen, ahol nevek nem hangzanak el, elvileg csak utólag derülhetett ki a nyertes árverező kiléte. Így

semmiféle előny nem származhatott abból, hogy az árverezőnek ki a házastársa.

L. Simon László
L. Simon László
Reviczky Zsolt

Az államtitkárság szerint L. Simon László korábban sem titkolta a nyilvánosság elől, hogy családjuk egzisztenciáját és a gyerekeik jövőjét az évtizedes múltra visszatekintő, és jelenleg is folytatott gazdálkodási tevékenységük kiszélesítésére és megerősítésére kívánják építeni.

Így azt sem rejtette véka alá, hogy a felesége elindul földárveréseken – amihez joga van –, és amennyiben ő ajánlja a legmagasabb árat, semmi sem zárja ki, hogy földet vásároljon.

– Az államtitkár bízik abban, hogy 25 évvel a szocializmus után, egy demokratikus, polgári értékekre, a magántulajdon szentségére építő jogállamban a törvény előtti egyenlőség egy állami vezető családtagjai esetében sem megkérdőjelezhető érték – áll a lapunknak küldött levélben, megjegyezve: az államtitkár

nem szeretne olyan országban élni, ahol a családtagjait egy törvényes, nyilvános, nyílt versenyben azért érné hátrány, mert hozzá tartoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.