galéria megtekintése

L. Simon a Hóman-botrányban is benne van, a kezdeményező szinte menekült

27 komment


Czene Gábor

Nem civil szervezet, hanem a kormány képviselője, L. Simon László kezdeményezte, hogy szobrot állítsanak Hóman Bálintnak – nyilatkozta Fülöp Gyula volt múzeumigazgató, egy fehérvári alapítvány vezetője. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy nem támogatja sem Hóman-, sem Horthy-szobor felállítását.

A székesfehérvári közgyűlés jobboldali többsége korábban megszavazta, hogy Hóman Bálint, a Horthy-korszak antiszemita politikusa, a város országgyűlési képviselője szobrot kapjon a Bartók Béla téren. Cser-Palkovics András fideszes polgármester szerint a kezdeményezés egy civil szervezettől, a Hóman Bálint Alapítványtól eredt.

A polgármester először azt mondta, hogy a városnak nincs módja megakadályozni a szoborállítást. Aztán – az egyre erősödő hazai és nemzetközi tiltakozáshullám hatására, az „ország és a város érdekeit szem előtt tartva" – kérte az alapítványt, hogy álljon el szándékától.

Ha nem így tesz, akkor fizesse vissza az igazságügyi tárcától és az önkormányzattól a szoborra kapott (összesen 17 millió forintos) támogatást.

 

Kováts Gábor, a Hóman Bálint Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy közadakozást hirdetnek, a szoborállításról nem mondanak le. A bejelentés után Kováts sietve távozott, az őt faggató újságíróknak érdemben nem válaszolt.

Kováts szerint közadakozást hirdetnek
Kováts szerint közadakozást hirdetnek
Koncz György / Népszabadság

Az ellene tüntető baloldaliak képviselői – Földi Judit (DK) és Márton Roland (MSZP) – elmondták, hogy az alapítvány mellékszereplő az ügyben, önkormányzati engedély nélkül ugyanis a szobrot nem lehet felállítani. A baloldal javasolta, hogy a közgyűlés vonja vissza hozzájárulását.

Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A szocialista Kunhalmi Ágnes kérdésére, támogatja-e Hóman szobrának felállítását, a miniszterelnök arról beszélt, hogy a német megszállással, 1944. március 19-vel Magyarország elveszítette szuverenitását. A kollaborálásnak különböző oka és minősége lehet, de

a kormány nem támogathatja olyan politikus szobrának a felállítását, aki együttműködött az elnyomókkal.

Orbán ebből a megfontolásból azt sem támogatja, hogy szobra legyen Horthy Miklósnak. Szerinte ugyanakkor az antiszemitizmus elleni harcot kompromittálja, hogy „annak az élén rendszeresen egy másik diktatúra utódpártjának a képviselői mennek”.

Közben Fülöp Gyula régész, a Fejér megyei múzeum volt igazgatója, a Marosi Arnold Alapítvány kuratóriumi elnöke azt állítja: nem civil szerveződés kezdeményezte a Hóman-szobor felállítását, hanem a székesfehérvári születésű L. Simon László, aki ma a Miniszterelnökség kulturális államtitkára.

A Bartók Béla téren két éve avatták fel Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter szobrát. Fülöp lapunknak elmondta:

L. Simon ezt követően azzal hívta fel, hogy szeretné, ha ugyanazon a téren Klebelsberg államtitkára, Kornis Gyula, valamint Hóman Bálint is szobrot kapna. A fideszes politikus biztosította arról, hogy „a pénz megvan rá”.

A Marosi Arnold Alapítványtól annyit kért, hogy adja a nevét hozzá.

A tiltakozók szerint az alapítvány mellékszereplő az ügyben
A tiltakozók szerint az alapítvány csak mellékszereplő az ügyben
Koncz György / Népszabadság

Fülöp Gyula első körben mindkettőre rábólintott, de Hóman esetében – miután tudomást szerzett dicstelen politikai szerepéről – végül elutasította a kérést. L. Simon ekkor fordult a Hóman Bálint Alapítvány vezetőjéhez, akinek aztán Fülöp Gyula segített kitölteni a hivatalos papírokat.

Megkerestük L. Simon Lászlót is. Az államtitkár kabinetjének sajtóosztálya nem cáfolta az információt,

csak annyit válaszolt, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök úr az üggyel kapcsolatban mindent elmondott ma a parlamentben”.

Tény, hogy L. Simon László többször méltatta már Hómant, akinek tevékenysége szerinte arra is példa, hogy „van átjárás a politika és a kultúra között”. Az államtitkár egy másik alkalommal Hóman Bálintot a „mai konzervatívoknak is szellemi hátteret nyújtó” alakjai közé sorolta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.