L. Ritók Nóra: Én is visszaadom....

Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti iskola igazgatója, L. Ritók Nóra Facebook oldalán jelentette be, hogy ő sem tartja meg az állami kitüntetését.

"Sosem éreztem, hogy ezzel a kitüntetéssel valamiféle közösséghez tartoztam volna. Most viszont úgy érzem, van egy csoport a kitüntetettek között, akik egy elv szerint közösséget alkotnak, és hozzájuk szeretnék tartozni én is. Azok közé, aki Bayer Zsolt kitüntetése után visszaküldik a lovagkeresztjüket" - indokolta döntését. Ritókéval együtt így 105-re emelkedett az eddig visszaküldött állami kitüntetések száma, mellyel a közéleti szereplők Bayer Zsolt kitüntetése ellen tiltakoznak. 

A hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával és személyiségfejlesztésével foglalkozó szervezet vezetője az időzítést is üzenetnek szánja. Az oktatás helyzetére szeretné felhívni a figyelmet. "Mivel annak idején a kitüntetést az esélyegyenlőségért végzett munkámért, az esélyteremtő pedagógiai tevékenységemért kaptam, úgy érzem, a visszaadás szimbolikus üzenete fokozható azzal, ha a tanévkezdés időpontjához igazítom. Mert így talán fel tudom hívni a figyelmet arra is, mi történik az oktatásban."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.