galéria megtekintése

A magyar pap a szeretet jegyében buzdít a nemre, a pápa ezt sem így értette

28 komment


Spirk József

Kvótával szétterített terrorizmus, munkát és magyar erkölcsöt nem akaró népáradat, iszlamizálódás – ezekre a veszélyekre tartotta fontosnak felhívni hívei figyelmét Stella Leontin, a katolikus egyház balassagyarmati kanonokja a népszavazás előtti napokban.

Stella Leontin kanonok balassagyarmati templomában helyezett ki szavazási útmutatót. A kapuhoz kiszögezett szöveg szerint a kanonok atya maga is elmegy szavazni vasárnap és

a „szeretet-főparancsa” jegyében fogja beikszelni a NEM-et.

Stella atya azt nem bontja ki, hogy hogyan jön össze a szeretet az elutasítással, az útmutató további részében inkább arra hivatkozik, hogy az önvédelem is isteni törvény, a hazát pedig meg kell védeni, mert már egyszer megpróbálták iszlamizálni.

 

Akiktől pedig védeni kell:

- a regisztrálás nélkül, határunkat és törvényeinket nem akaró népáradattól

- azoktól, akik nem tisztelik az életet, munkát sem akarnak, az ő integrálódásukról pedig szó sem lehet

- a „kvótával szétterített” terroristáktól.

A magyar katolikusokat nehéz helyzetbe hozta az egyházfő a menekültekkel kapcsolatban egyértelmű állásfoglalásával. Ferenc pápa egyébként szintén a szeretet-főparancsra hivatkozott,

de ő nem az elzárkózó határvédelemre buzdította az egyház követőit, hanem az irgalmasságra.

A szeretet a katolikusoknál az erkölcsi parancsok hierachiájának csúcsát jelenti. Főparancsnak a jézusi intelem – Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! – miatt hívják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.