Kvóta: Az Országgyűlés elrendelte a népszavazást

Elrendelte kedden az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást, amelyet a kormány kezdeményezett.
A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.

A népszavazási kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A most elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy - az előreláthatólag ősz első felében megtartandó - népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható.

A magyar parlament döntéséről az Európai Bizottság még nem értesült, de pontos tájékoztatást kér róla budapesti képviseletétől - válaszolta a testület kedd déli sajtóértekezletén a Népszabadság kérdésére Alexander Winterstein. A  szóvivő ugyanakkor megerősítette, hogy a menedékkérők kötelező szükséghelyzeti elosztásáról szóló tavaly szeptemberi EU-rendeletet minden tagállamnak, így Magyarországnak is végre kell hajtania. A tagországok akkor 160 ezer ember EU-n belüli elosztásáról döntöttek, Magyarország 'kvótája' kevesebb, mint 1300 fő. 

Lehet párhuzamosan aláírást gyűjteni azonos népszavazási kérdés esetén

Könnyítettek a népszavazás kezdeményezésének benyújtási moratóriumán is, lehetővé téve a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú indítványok esetén. A kormány javaslatára megszületett módosítást kedden 115 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 30 tartózkodással fogadta el a parlament.

A népszavazási törvény most elfogadott módosítása értelmében állampolgári kezdeményezés esetén mindaddig lesz lehetőség azonos tárgyú kérdés benyújtására, amíg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesíti jogerősen a másik kérdéshez beadott, megfelelő számú - azaz 200 ezer - érvényes aláírást.

A jogerős döntés után újabb, azonos tárgyú kérdést nem lehet benyújtani és a már folyamatban lévő aláírásgyűjtést is be kell szüntetni.

A jövőben a kormány és a köztársasági elnök nem kezdeményezhet népszavazást olyan ügyben, amelyben már folyamatban van az aláírásgyűjtés.

A támogató aláírások a változtatás kihirdetése után egyedi azonosítóval ellátott íveken gyűjthetők. Az előterjesztő ezt adatvédelmi okokkal indokolta, valamint azzal, hogy így a választási irodák könnyen feldolgozható íveket ellenőrizhetnének.

Az elfogadott módosítás kitér arra az esetre is, amikor a kezdeményezőnek kétszázezer aláírást nem sikerül összegyűjtenie, de legalább százezret igen. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat szerint ugyanis ilyen esetekben az Országgyűlésnek nem kötelező kiírnia a népszavazást, ám mérlegelheti azt. A jogszabály ezért szabályozza, milyen formában kell leadni az aláíróíveket az Nemzeti Választási Irodán (NVI), és meghatározza a szankcióját annak, ha ez elmarad.

A változtatást az igazságügyi miniszter indítványozta az NVB, valamint a NVI javaslatára, a káros versengés kiküszöbölésére.
A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.