galéria megtekintése

Veszett kutya ellen veszett kutyát kell küldeni?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 31. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

A korábbi hét helyett négy választókerület maradt Békés megyében – Békéscsaba, Gyula, Orosháza és Békés központtal. Békésben – a viharsarki hagyományokat idézve – erős volt a baloldal a korábbi választásokon. A megye a végéhez közeledő kormányzati ciklusban is sokat veszített népességéből, gazdasági erejéből. A Fidesz a választókerületi módosításokkal a saját érdekeit úgy vélte érvényesíteni, hogy a békéscsabai és gyulai központú körzethez jobboldali beállítódású településeket csatolt.

Bod Tamás borotválkozótükröt küldött Kovács Józsefnek, hogy ha megszavazta a bírók 62 éves nyugdíjkorhatárát, akkor ő miért nem megy nyugdíjba
Bod Tamás borotválkozótükröt küldött Kovács Józsefnek, hogy ha megszavazta a bírók 62 éves nyugdíjkorhatárát, akkor ő miért nem megy nyugdíjba
Kiss Zoltán

A leginkább baloldalinak tartott dél-békési körzetet – Orosháza ott a legnagyobb település – mintha meghagyták volna a baloldalnak. A megye északnyugati részének nagyközségszerű kisvárosaiban stabil a jobboldali fölény – ez Békés központtal megmaradt egy választókerületben. Kicsit furcsa, hogy nem a térség másik szélén lévő Szarvas a központ. Békéscsaba és Gyula tekinthető „billegő” körzetnek, hiszen ezeken a helyeken a korábbi választásokon mindig az országos trendnek megfelelő eredmény született. Orosháza és Dél-Békés a leginkább baloldali rész – a Karsai József vezette Battonyától a ménesbirtok és a felszámolt cukorgyár által meghatározott Mezőhegyesig.

 

A Békés megyei 1. számú választókerületben a Fidesz–KDNP jelöltje Vantara Gyula, Békéscsaba jelenlegi polgármestere, aki az országos politikát választotta a polgármesterség helyett. Legfőbb ellenfele a Kormányváltók szövetségének képviseletében Miklós Attila, az MSZP ifjabb nemzedékéhez tartozó politikus. Békéscsabát egészen 2006 őszéig, az őszödi beszéd katasztrofális hatásáig SZDSZ–MSZP-szövetség vezette. Az akkori vezető politikusok mind „Gyurcsány-árvák” lettek. A politikai felfordulás nélkül Vantara Gyula valószínűleg sohasem ülhetett volna a békéscsabai polgármesteri székbe.

Vantara polgármesteri működéséről megoszlanak a vélemények. Önmagában az gyanús, ha egy erősen helyi kötődésű ember nem a polgármesteri, hanem az országgyűlési képviselői tisztséget célozza meg. Abban a parlamentben – pláne a Fidesz-frakcióban – Bólogató Jánosokra lesz szükség. Ennél sokkal legitimebb dolog közvetlenül választott polgármesternek lenni, persze csak akkor, ha valaki biztos lehet benne, hogy nem akarják büntetni őt a helyi választók a két cikluson át mutatott teljesítménye miatt.

Megoszlanak a vélemények, hogy az egyéni választókerületekben mennyit számít a helyi jelöltek személye, teljesítménye, és mennyit az országos trend. Az ambiciózus jelöltek – például Gyulán a Kormányváltók jelöltje, Bod Tamás – úgy vélik, legalább harminc százalékot jelent, hogy mennyire aktívan, kreatívan kampányolnak.

Bod Tamás húsz évig volt újságíró, úgy ismeri Békés megyét, mint a tenyerét. Ő nem akart más lenni, mint tényfeltáró, igazmondó újságíró, de helyben elfogyott körülötte az ilyen produktumot igénylő média. Cikkeit szinte kizárólag a fővárosi balliberális médiumok – az ÉS, a Magyar Narancs, a Népszava, a Népszabadság – közlik. 2010 vége óta úgy látja: a Fidesz-kormány nagyon rossz irányba vezeti az országot. Tiltakozó akciókat kezdett szervezni, pódiumbeszélgetésekre hívott országosan ismert értelmiségieket, politikusokat. Alapító tagja a Haza és Haladás Alapítványnak, később az Együttnek. Innen egyenes út vezetett oda, hogy képviselőjelölt legyen. Bod Tamás nagyon fontosnak tartja, hogy élő kapcsolatban álljon az emberekkel. Rengeteg lakossági fórumot tart, pontosan érzékeli, mi a bajuk a polgároknak akár a helyi önkormányzattal, akár a kormánnyal. Ugyanakkor küzd azzal, hogy a helyi média – kifogások mögé bújva még a megyei lap is – alig vesz tudomást a kampányáról.

Fidesz–KDNP-s ellenfele, Kovács József 14 éve a megyei kórházként működő gyulai Pándy Kálmán Kórház főigazgatója, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kovács nem megy bele semmilyen érdemi vitába: hiába küldött neki Bod Tamás borotválkozótükröt, hogy ugyan nézzen már bele, hiába szervezett demonstrációt a kórházigazgató 62. születésnapján, hogy ideje volna nyugdíjba mennie, ha megszavazta, hogy a bíráknak 62 évesen kötelező nyugdíjba menniük.

A gyulai választókerületben erős a Jobbik. Jelöltje, Varga Géza a Jobbik mezőgazdasági kabinetjének vezetője. Nem Gyuláról remél sok szavazatot, hanem a választókerület falvaiból, ahol sok roma él, a lakosság pedig vevő a Jobbik cigányellenes retorikájára, illetve abban reménykedik, hogy a szélsőjobboldali párt több embernek segít megélni a mezőgazdaságból.

Orosházán, illetve Dél-Békésben Simonka György, Pusztaottlaka polgármestere a kormánypártok jelöltje. Simonka durva, agresszív, megosztó személyiség – a Fideszen belül is ellentmondásos a megítélése. Tisztázatlan a múltja – állítólag az idegenlégióban harcolt, saját korábbi nyilatkozata szerint drogozott, lopott –, agresszíven lenyúló céghálót üzemeltet közmunkások foglalkoztatásával. Ő sem a helyi Fidesz, hanem Orbán Viktor jelöltje. Jellemző az a kisvárosi legenda, hogy amikor 2010-ben a békési fideszesek figyelmeztették Orbán Viktort, hogy milyen ember Simonka, és ne őt indítsa Karsai József ellen, Orbán állítólag azt mondta: veszett kutya ellen veszett kutyát kell küldeni! A Kormányváltók képviseletében Varga Zoltán indul a dél-békési körzetben. Varga több cikluson át volt a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, a Bajnai-kormány önkormányzati minisztere. Jelenleg is az MSZP Békés megyei elnöke. Ebben az egyéni választókerületben, neki van a legtöbb esélye mandátumot szerezni. Van, aki hibájául rója fel, hogy túlságosan „úriember”, Simonka ellenében aggályok nélküli, durva lejárató kampányt kellene folytatnia. Ám mások szemében ugyanez a magatartás éppen hogy vonzó lehet.

A Lehet Más a Politikának a békéscsabai választókerületben a legjobbak az esélyei. Takács Péter, a párt széles körben ismert megyei elnöke jelenleg is önkormányzati képviselő a megyeszékhelyen. 2010-ben Gál István Elek, az LMP jelöltje 7,67 százalékot szerzett a békéscsabai egyéni választókerületben. Orosházán 2010-ben 6,77 százalékot kapott a zöldpárt. Az LMP, amely népszerűbb vidéken, mint a fővárosban, amióta Bajnai Gordon hívására kettészakadt a párt, diplomás gazdálkodókat indít a békési egyéni választókerületekben. Hátrányuk, hogy kevésbé ismertek, előnyük, hogy a parasztpolgári reményeket erősítik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.