Vér, verejték, könnyek: küzdelem a szegregáció ellen

Glonczi László reméli, hogy lassan kiürül a nyíregyházi Huszár-telepen lévő szegregált iskola. A roma férfi maga is a telepen él, másfél-két éve lett az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány önkéntese. A görög katolikus egyház fenntartásában működő iskola szerinte gyengébb felszereltségű és sokkal rosszabb színvonalú, mint a belvárosiak.

Saját családjából hoz bizonyítékot. Lánya a Huszár-telepen színjeles tanuló volt, miután átíratták egy másik iskolába, kettes körülire zuhant az átlaga. Osztálytársai kiközösítették. Ma már minden rendben van: lányának sikerült ledolgozni lemaradását, és a többiekkel is elfogadtatta magát.

Az apa minderről egy budai szállodában, a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Roma Oktatási Alap konferenciáján beszélt. A rendezvény apropója adta magát: az Euró­pai Bizottság a közelmúltban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja (elkülönítése) miatt.

Glonczi László, ha a telepi szülők kérik, igyekszik közreműködni abban, hogy minél több gyerek átkerüljön másik iskolába. A pillanatnyi állás 23:0 a javukra. Azaz: a telepi gyerekek közül eddig huszonhárman jelentkeztek, és mindegyiküket sikerült átíratni.

Európai vizsgálat folyik hazánk ellen az iskolai szegregáció miatt
Európai vizsgálat folyik hazánk ellen az iskolai szegregáció miatt
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egyáltalán nem volt olyan könnyű menet, ahogyan azt az eredmény alapján gondolhatnánk. Nagy az elutasítás, a roma diákok érdekképviselete rengeteg küzdelemmel jár – derült ki az apa elmondásából. A huszár-telepi iskolában szeptembertől tíz diák lesz az elsős évfolyamon, öt telepi gyerek viszont máshol kezdi meg az általánost.

Erősné Balogh Szilvia a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsedről jött, egy roma női egyesületet vezet. A településen az ezredforduló táján összevonták az önkormányzati iskolát és a „speciális nevelési igényű" gyerekek számára létrehozott másikat, ahova csak cigány tanulók jártak. A nem cigány szülők erre átvitték a szomszédos falvakba a gyerekeiket, hiába kérte a polgármester, hogy maradjanak.

Közben iskolafenntartóként a református egyház is megjelent Nagyecseden, de ebbe az intézménybe a képességek alapján lehet bekerülni. Erősné Balogh Szilvia szerint ide osztályonként átlagosan két-három roma gyereket vesznek fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.