Nem is kellett pótlólagosan feltenni a keresztnevével kapcsolatos kérdést, hiszen azt kérdezéstechnikai okból, a kérdezett azonosítására egyébként is megtesszük. Egy ilyen kutatást már két éve is lefolytattunk, s most a szakkollégiumi hallgatókkal megismételtük. Miért? Mert úgy gondoljuk, hogy a keresztnév társadalmi termék. A szülők nem pillanatnyi elmeállapotuk, tegnapi örömük vagy mai bánatuk alapján döntenek a gyerek nevéről. Nagyon is átgondolt, sokszor végigbeszélt döntés ez, amelybe olykor belevonják a családot, a barátokat, a nagyszülőket is. Ebből következően
a választott névben kifejeződhet a szülők önképe a társadalomban elfoglalt helyükről, másrészt az is, és ez a fontosabb, hogy mit akarnak a gyereküknek a társadalom jövőjében.
Mit akarnak nekik ezzel – ha szimbolikusan is – továbbadni? Az USA-ban is eltérő neveket viselnek a republikánus és a demokrata szavazók, de jellemzően eltérőek az egyes foglalkozások művelői körében dívó keresztnevek is. A BM minden évben alapos statisztikát tesz közzé az abban az évben adott utónevek gyakoriságáról, illetve az adott évben viselt nevek összetételéről. A keresztnevek összetételéből, ennek változásából lehet következtetéseket levonni.
|
A névadás azt is kifejezi, hogyan képzelik el a gyereket a társadalomban
Forrás: Thinkstock |
Például feltételezhetjük, hogy a ritka név adása az individualizmus jele. A szülő olyan nevet akar a gyereknek adni, amilyent lehetőleg senki más nem visel. Ezzel szemben a gyakori név adása a bevett, megszokott, konvencionális megoldások, életvezetés preferálására utal. És hogy honnan terem az újszerű név? Hát tévésorozatokból, táncdalénekesektől, bulvárhősöktől, focistáktól, politikusoktól. Egy mediatizált világban a nevek is a médiából szivárognak le a hétköznapokba. Ennek ellentéte, hogy apám, anyám, őseim nevét, a családban nemzedékek óta öröklődött, sokszor előforduló nevet adok a bébinek.
– Mire jutottak?
– A kollégák, Fényes Csongor és Katona Eszter azt találták, hogy az újonnan születettek nevei között egyre több a ritka, a különleges. A különböző társadalmi rétegekben meglehetősen eltérő a ritka nevek adományozásának gyakorisága. Ebben a tekintetben U alakú görbét kaptunk, azaz
az alacsonyabb és a magasabb társadalmi státusú csoportok hajlamosabbak ritka nevet adni gyerekeiknek.
Az alsó rétegekben nincs más, amit adhatnának, ez ingyen van, és presztízst, individuális sikereket remélhetnek tőle. A fölső rétegekhez tartozók pedig megengedhetik maguknak a különbözést, hogy kiemeljék, az ő gyerekük (mint talán legfontosabb emberi tőkeberuházásuk) valami egészen különleges.
– Ezek többnyire külföldi nevek? A gyerekek jövőjét külföldön képzelik el a szülők?
– Nem föltétlenül. Lehetnek ősmagyar nevek is, hiszen ezek is alkalmasak a gyerek különleges voltának és a szülő értékrendjének egyidejű megjelenítésére.
|
Sík Endre
Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív |
– Sokat beszélünk mostanában a magyarok migrációs készségének erősödéséről. Mi az oka, hogy egyre elfogadottabb a külföldre település, az idegenben való munkavállalás gondolata? És ma már nem csak a magasan képzettek között.
– 2007-ig a bevándorlás volt a fő téma, kivándorlás szempontjából csak a romák mozgása volt érdekes. Az EU-csatlakozás idején csak három uniós ország tette szabaddá a munkavállalást a magyaroknak. Akik ekkor mentek ki, azoknak nem volt sem nyelvtudásuk, sem migrációs tapasztalatuk. Továbbá nem találkoztak ezekben az országokban olyan magyar diaszpórával sem, amely támogatta volna őket. És az angoloknak sem volt sok fogalmuk arról, kik is a magyarok. Ahogy az idő telt, gyorsulva terjedt a migrációs tapasztalat és tudás. Ez 2010 körül, a válság kezdete után következett be.
Nem a válság következményeként,
de persze nem is attól függetlenül.
– A mobilitás hiányát tehát az ismerethiány okozta, nem pedig a társadalom mozdíthatatlansága?
– Biztos volt ebben szerepe ennek is, a patópálságnak. De a kilencvenes években nálunk nem voltak olyan tragikusak az életviszonyok, mint sok balti államban, Lengyelországban, a balkáni országokban. Működött az egészségügy és az oktatási rendszer, maradt valami a korábbi legvidámabb barakk imázsából. Nem volt nagy elhajtó erő, viszont volt készséghiány és kapcsolathiány. Tudták az emberek, hogy másutt sokkal többet lehetne keresni, de bizonytalan hallomások alapján nem mertek elindulni.
– Azt is tapasztaljuk, hogy a tehetősebb rétegek egy része kifejezetten arra készül, hogy a gyerekeit akár már középiskolás korukban külföldre küldje. Azt hallottam, hogy az egyik budapesti, idegen nyelven oktató középiskola volt diákjainak már a hetven százaléka tanul külföldön. Öt éve csak harminc százalékuk akart külföldi egyetemre menni.
– Ezt tapasztalhatja a magyar elit középiskoláknál is. A régi arisztokrácia és a nagypolgárság is ezt tette. Visszatérnek a régi minták, a magasabb társadalmi helyzetű rétegek mindig kozmopolitábbak.
– Az, hogy a társadalom számol a migráció esélyével, nem jelentette ugyanakkor, hogy befogadóbb lett.
– Nem. A magyar társadalom zárt közeg. Nem szeretjük, ha idejönnek, ahogy azt sem, ha a mieink elmennek. Gyanakvással és kétségekkel nézünk ezekre a jelenségekre.
– Itt élned, halnod kell?!
– A magyar kultúra sok tekintetben ma is a földhöz kötött, onnan alig kilátó, falusi, paraszti és cselédmentalitást őrző emberek kultúrája. Ne feledjük, hogy a mai magyar lakosság zöme is vidéki vagy első generációs városi lakos, s zömüknek nincs sem tudása, sem pénze, sem eszköze, hogy elmenjen, vagy hogy a gyerekét erre felkészítse.
Marad az elzárkózás. Ezért erősödik az intolerancia.
Ezért erős a pesszimizmus, az antiszemitizmus, a cigányellenesség.
– Még a pirézeket is gyűlölik sokan. Ezt a nem létező népet ön találta fel, ha jól tudom.
– Az első kutatást, amelyben megkérdeztük az embereket, hogy befogadnának-e pirézeket, valóban én végeztem, még 2006-ban.
– Folyik a kormány „konzultációja” a bevándorlásról, ami sokak szerint véleménykutatásnak álcázott manipuláció.
– Hiába jelenti ki a szóvivő, hogy ez nem kutatás: ha kérdőívvel az emberek véleményét kérdik, akkor az bizony kutatás.
Persze ha ezt tudatosan a szakszerűséggel ellentétesen végzik, az nem egyszerűen rossz kutatás, hanem uszítás, gondolatmérgezés.
|
Nem szeretjük, ha idejönnek, és azt sem, ha elmennek
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– A magyar társadalomban egyszerre van jelen a kivándorlási szándék, az Európához való tartozás érzése és az Európa-ellenesség. Mi lehet ennek az oka?
– Minden kutatás azt mutatja, hogy a rendszerváltás és az EU-csatlakozás legnagyobb nyereségének mi magyarok, csakúgy mint minden más kelet-európai nép, a szabad mozgást tartjuk. És persze nagyon szeretjük az EU pénzét.
Mi sem egyszerűbb, mint ezt a helyzetet úgy felhasználni a politikai kommunikációban, hogy minden jó a kormánytól jön, de ha valami baj van, azt az EU okozza. Tehát mi mehessünk bárhová, de ide ne jöjjön senki ember fia;
a pénz az persze jöjjön, de akitől jön, bele ne szóljon a felhasználásába.
