Letiltotta Jobbik nélküli tévévitánkat a Kúria

Megsértette a jelölő szervezetek esélyegyenlőségének biztosítására, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket az ATV és a Népszabadság, amikor közösen hirdetett szakpolitikai fórumot, de arra csak a Fidesz, az LMP és a Kormányváltás képviselőit, illetve miniszterelnök-jelöltjeit hívták meg – mondta ki jogerős határozatában a Kúria kedden.

Egy magánszemély március 26-án jogorvoslati kérelemmel fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), kifogásolva, hogy a Jobbikot kihagytuk a tervezett vitából. Az NVB határozata szerint a felhívás sérti a választási eljárás alapelveit, mert a választáson országos listát állító jelölő szervezetek közül a tervezett műsorokban való részvételre csak három párt képviselőit kértük fel, ugyanakkor egyértelműen kizártuk annak lehetőségét, hogy a Jobbik a vitában részt vehessen.

A Népszabadság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, azzal érvelve, hogy az NVB hatáskör hiányában járt el, mert a kifogásolt cikk, illetve felhívás nem minősül kampányeszköznek. A választási eljárási törvény kampányra vonatkozó szabályainak kiterjesztő értelmezése pedig oda vezetne, hogy a médiatartalom-szolgáltató által előállított, a választási eljárásban jelöltként vagy jelölő szervezetként résztvevő személlyel vagy választási kampányeseménnyel foglalkozó bármely médiatartalom kampánytevékenységnek minősülne.

Felvetődik a szerkesztői szabadság kérdése is, amely a sajtószabadság része, s azt az NVB jogértelmezése korlátozza. A kérelmünkben szerepelt az is, hogy nem önkényes megállapításon alapul, hogy a Jobbikot nem minősítettük demokratikus erőnek; Vona Gábor pártelnök maga jelentette ki 2012 januárjában, hogy ők nem demokraták.

A Kúria ezzel szemben megállapította, hogy a médiatartalmak kampányeszköznek, míg a sajtó tevékenysége kampánytevékenységnek minősül, mert alkalmas a választói akarat befolyásolására. Hangsúlyozták: a két szerkesztőség is azzal a céllal hirdette meg a vitát, hogy „az eséllyel rendelkező demokratikus erők érdemben kifejthessék elképzeléseiket", s így a választók kellő információ birtokában dönthessenek.

A legfőbb bírói fórum szerint tehát a médiumokra is érvényesek a választási eljárás szabályai, amelyek alkalmazása során érvényre kell juttatni az esélyegyenlőséget a jelöltek és a jelölő szervezetek között.

A Népszabadság és az ATV már az NVB határozata alapján úgy döntött, hogy a vitát az eredetileg tervezett formában nem tartja meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.