Kunhalmi: Nincs csodafegyver

Bármi legyen is a végeredmény, az, ami a XVIII. kerületben történt, sikerélmény és visszaigazolás számomra – nyilatkozta lapunknak Kunhalmi Ágnes, aki az MSZP egykori elnökhelyettese, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor körzetében indult, s pillanatnyilag néhány szavazaton múlik, hogy a teljes esélytelensége ellenére megnyeri-e a körzetét. 

– A választási rendszer egyik legfontosabb következménye, hogy az eltorzított rendszer nagyon más parlamenti mandátumokat hoz, mint a választói akarat, ami miatt csalódottság alakulhat ki, és sokan fordulhatnak majd el a politikától, a közélettől. A választás végeredményének legnagyobb tanulsága – és egyben veszélye is –, hogy most milliók érezték így – mondta Kunhalmi aki szerint ami most, a szemünk előtt zajlik, valójában a rendszerváltó politikai elit egyik felének az utolsó próbálkozása.

Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes
Máthé Zoltán / MTI

– De ez így nem tarthat sokáig – jelentette ki –, mert amit a Fidesz képvisel, fenntarthatatlan, s ha képtelen lesz megtenni a konszolidációs lépéseket, rövid időn belül nagyon nehéz helyzetben találhatja magát.

Kunhalmi Ágnes szerint – akármi lesz is a választókörzetének végeredménye, ahol szinte az esélytelenek nyugalmával indulhatott –, sikerült olyan polgárokat is elérnie, akiknek korábban pártjuk sem volt, s ez azt jelzi számára, hogy „nem szabad föladni”. Nincs ugyanis valamiféle nagy trükk: az ő eredményében négy év kőkemény munkája mutatkozik meg, s kiderült, hogy értelmes szóval át lehet törni a végtelenségig leegyszerűsített fideszes kommunikáció falait.

– A legfontosabb most az, hogy senki ne forduljon el a közélettől, és végső elkeseredettségében ne hagyja el az országot. Azt pedig, aki eddig közönnyel fogadta mindazt, ami történik, újra aktívvá kell tenni – mondta lapunknak Kunhalmi, aki szerint az ő esetében bebizonyosodott, hogy van fogadókészség az értelmes szóra.

– Mindenkire szükség lesz, és senki ne keseredjen el. Sok mindenen kell változtatni ahhoz, hogy a kritikus többség energiái és kreativitása fölszabaduljon. Ehhez az MSZP-nek meg kell teremtenie a kereteket. Mert nincsen a történteknek egyetlen oka, nincsen egyetlen csodafegyver: négy év kőkemény munkája következik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.