Kun-Mediátor botrány: visszasült a Fidesz „csodafegyvere”

A kormánypárt izzadságszagú közleményben próbálta rátolni a szocialistákra a Kun-Mediátor-balhét. Elég hamar lebuktak.

Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében határozottan visszautasította, hogy a társaságnak köze lenne a Kun-Mediátor Kft., illetve Dobrai Sándorné sikkasztási ügyéhez. A vezérigazgató Balla György fideszes országgyűlési képviselő aznapi sajtótájékoztatójára reagált.

Az Épkar Zrt. és a Kun-Mediátor Kft. között 2005 óta semmilyen üzleti kapcsolat nincs - szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve: "minden olyan esetben, amely ennek ellentétes látszatát kelti, jogi útra kívánunk lépni".

Balla György budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: "a milliárdokat elsíboló" Kun-Mediátor fővárosi székhelye "a közismerten MSZP-s, DK-s", Vadai Ágnessel jó kapcsolatokat ápoló Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója tulajdonában lévő ingatlanba van bejegyezve.

A korábban Szeivolt István által működtetett karcagi Fehér Holló étterem - folytatta - "a kedvenc találkozási helye volt" baloldali politikusoknak, ma pedig "a Kun-Mediátor tulajdonosaival közvetlen rokoni kapcsolatban álló hölgyek" - mások mellett a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak az idősebbik lánya - működtetik a vendéglátóhelyet - mondta.
Szeivolt István erre reagáló közleményében leszögezte: "az Épkar Zrt.-nek és a társaság tulajdonosainak nincs közük Vadai Ágneshez. Nem ápolnak a politikussal baráti kapcsolatot, soha nem támogatták az MSZP, a DK, de a Jobbik kampányrendezvényeit sem".

A cég vezérigazgatója hozzátette: "az Épkar Zrt. határozottan felszólítja a karcagi és a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Fideszt, hogy hagyjanak fel a társaság és tulajdonosainak rágalmazásával".

A cégvezető ismertetése szerint az ezredfordulón Karcagon a Fehér Holló Hotel rendezvényterme volt az "egyetlen jól felszerelt konferenciaterem". 1999 és 2001 között a szálloda konferenciaszolgáltatásait rendszeresen igénybe vette a karcagi Fidesz, és egy-egy alkalommal a Független Magyar Kisgazdapárt és az MSZP is tartott ott rendezvényt.

A cég minden esetben anyagi ellenszolgáltatás fejében, számlaadással végezte tevékenységét - tette hozzá.

Az épület jelenleg is az Épkar Zrt. tulajdona, de - mint írta - a Fehér Holló Kft.-ben lévő üzletrészüket 2003-ban értékesítették. Ezt követően több, cégeiktől és családjuktól is független társaság működtette a szállodát. Végül a bérlői tartozások miatt a tulajdonos Épkar Zrt. igazgatósága úgy döntött, hogy bezárja az épületet, amely 2006 és 2013 között így már nem fogadott vendégeket és rendezvényeket - fejtette ki a cégvezető.

Szeivolt István a közleményben arra is felhívta Balla György figyelmét, hogy Dobrai Sándorné 2002-2010 között Karcag város turisztikai bizottságának külsős tagja volt. Karcag város önkormányzatának és intézményeinek rendezvényeit, politikusainak hivatalos és magánutazásait szervezte.

"Dobrai Sándorné több alkalommal volt látható karcagi és megyei fideszes politikusok társaságában" - fogalmazott Szeivolt István, megjegyezve: "ilyen értelemben a Kun-Mediátor botrányban inkább a karcagi Fidesznek van elszámolni valója, mint annak a cégnek, amelynek ingatlanában 2004-2005 között hivatalos bérleti szerződés alapján a Kun-Mediátor irodát bérelt".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.