A külügy szerint 'nem igazán veszélyes' az ostrom alatt álló Erbil

Konzulátust nyitunk az észak-iraki városban, ahonnan még az Egyesült Államok is evakuálta diplomatáinak egy részét.

Nincsenek veszélyben magyar állampolgárok Irakban, az országban tartózkodó magyarok ugyanis nem a veszélyes régiókban vannak - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője közölte: Irak jelenleg veszélyesnek számító részén, az Iszlám Állam által ellenőrzött területen a tárca ismeretei szerint nincsenek magyarok. Magyarok a kurdisztáni régióban és a síiták által lakott déli részeken vannak, és ezek biztonságosabb területek – magyarázta. Hozzátette: voltak olyanok, akik konzuli segítséget kértek Irakban, és ezt meg is kapták, jelenleg nincs olyan folyamatban lévő ügy, amelyben valaki most várna konzuli segítségnyújtásra.

Nagy Anna arra is kitért, hogy a jövőben nyílik meg az új magyar konzulátus az északi Erbíl városában, az előkészületek jelenleg is tartanak, "ezt az országban uralkodó helyzet egyelőre nem befolyásolja, hiszen Erbíl térsége nem tartozik Irak igazán veszélyes részei közé".

Ez utóbbi kijelentés már csak azért is meglepő, mert a külügyben feltételezhetően követik az iraki eseményeket, így arról is értesülhettek, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet egységei nemrég megközelítették Erbílt, és több támadást is végrehajtottak a környéken. A hírek szerint a szélsőségesek félórányi autóútra vannak a régiós központtól, ahonnan mintegy kétszázezren – többségében a türkmén és jazidi kisebbség tagjai – menekültek a közeli hegyekbe. Jelenleg a kurd fegyveresek és az Iszlám Állam terroristái közötti frontvonal éppen Erbílnél húzódik, nagyjából Kalak városánál, alig 30 kilométerre Erbíltől.

Még a Pentagon is komolyan aggódni kezdett az ottani helyzet miatt, részben az ott állomásozó, az ottani iraki kormányerőket támogató mintegy 40 amerikai katonai tanácsadót féltik. A környéken múlt pénteken indítottak támadást vadászgépekkel és drónokkal a terroristák ellen, Erbíl közelében. A légicsapás célpontjai az Iszlám Állam tüzérségi állásai voltak, ahonnan előzőleg támadták többek között azt a támaszpontot is, ahol amerikai katonák is tartózkodnak. A vadászbombázók Erbíl közelében 227 kilós lézerirányítású bombákkal mértek csapást az iszlamisták egy önjáró tüzérségi lövegére. Videofelvétel is készült arról, ahogy egy ellenőrző pont lángol Erbíl külvárosában.

Miközben pedig Magyarország konzulátus megnyitásán fáradozik Erbílben, az amerikai konzulátus több munkatársát a napokban evakuálták. (Washingtonban vasárnap jelentették be, hogy kimenekítették az észak-iraki külképviseleteken szolgálatot teljesítő diplomatáik egy részét: a bagdadi nagykövetség és az erbíli konzulátus alkalmazottai közül többeket áttelepítettek a bászrai konzulátusra, illetve az egyik jordániai külképviseletükre. Az USA bagdadi nagykövetsége és az erbíli konzulátus az óvintézkedések ellenére továbbra is üzemel.)

Az iraki kurd autonóm terület székhelyének számító Erbíl egyébként alig 90 kilométerre van Moszultól, amelyet az Iszlám Állam még júniusban foglalt el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.