Kubatov kiszámolta: Gyurcsány napi 282 ezer forintot keres

A baloldali értékek elhagyásáért is bírálta a szocialistákat Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Az elmúlt nyolc évben kormányzati alkalmatlanságból, hatalommal való visszaélésből, korrupcióból, szociális érzéketlenségből, és egy csipetnyi cinizmusból olyan elegyet gyúrtak össze a szocialisták, amely mind Miskolcon, mind pedig országosan elfogadhatatlan - fogalmazott Kubatov Gábor.

Elhagytak minden olyan baloldali értéket, ami idáig a baloldal számára fontos volt, elhagyták a szolidaritást, a társadalmi igazságot, és a szociális érzékenységet is, ráadásul a baloldal élén megjelentek a milliárdosok - mondta a Fidesz pártigazgatója. A milliárdosok pedig nem értik meg az átlagembert - szögezte le.

Erre Gyurcsány Ferenc példáját hozta fel, aki - Kubatov Gábor számításai szerint - napi 282 ezer forintot keres. Vajon egy olyan ember, aki 282 ezer forintot keres naponta, megérti-e az átlagemberek problémáit - tette fel a kérdést, majd hasonlóképpen utalt Miskolc egyik, általa meg nem nevezett szocialista alpolgármesterére, aki "hírei szerint a belvárosban több száz millió forintos villát épít magának".

A kopogtatócédula gyűjtéséről szólva azt mondta Kubatov Gábor, hogy nem is annyira mennyiség a fontos, hanem az, hogy a lehető legtöbb választópolgárhoz eljussanak.

A Fidesz számára jó hír, hogy Miskolc megérett a változásra, a kopogtatócédulák gyűjtésekor kiderült, hogy a város MSZP-s országgyűlési képviselői nem különbek, mint társaik az országban - jegyezte meg.

Kormányra kerülésük esetén

Miskolc szocialista országgyűlési képviselői társak voltak az elmúlt nyolc év megszorításaiban, a 13 havi nyugdíj elvételében, a családtámogatási rendszer megkurtításában, az adók felemelésében, hogy tönkre tették az egészségügyet - hangoztatta, majd a Fidesz vállalásait ismertette. Közölte: kormányra kerülésük esetén helyre tennék a magyar gazdaságot, munkahelyeket teremtenének, rendbe tennék az egészségügyet, helyre állítanák a szociális biztonságot, valamint a közbiztonság és a rend érdekében mindent megtennének.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.