A Fidesz letagadta a kampányközpontot is

Láttuk Kubatov Gábort, a kormánypárt valószínűleg hatalmas erőket mozdít meg veszprémi időközi választáson a kétharmad megőrzéséért. Stábunknak a kampányközpont helyszínén azt mondták, zártkörű rendezvényről van szó.
A Fidesz kampányközpontjának a létezését is letagadták Veszprémben vasárnap, az EU-biztossá avanzsált Navracsics Tibor országgyűlési utódáról – és a kétharmad sorsáról – szóló időközi választás napján. A Halle utcában, a Séfkrajcár étteremnek is otthont adó épületben a Fidesz rendezkedett be. A terem előtt megkérdeztük, kampányrendezvényről van-e szó, amire valaki nemmel válaszolt, hozzátéve, a rendezvény zártkörű. Ezt ismételte meg akkor is, amikor azt firtattuk, hogy aktivisták is ott vannak-e, amikor pedig azt kérdeztük, hogy az eredményváró ott lesz-e, harmadszor is megkaptuk ezt a választ, majd „nem tudom" következett, amikor felhívtuk a figyelmet, hogy az eredményváró csak este kezdődik.

Felvételünkön ezután Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját látni, aki az épület parkolójában néhány szót váltott interjúalanyunkkal, majd kocsiba vágta magát és elhajtott, kis híján elsodorva az egyik munkatársunkat. (Kubatovot később utolértük, de nem akart válaszolni a kérdéseinkre. Munkatársainkra ezután rendőröket hívtak, akik választási rendbiztosítására hivatkozva igazoltatták őket.)

Az épület menzáján egyébként összeakadtunk Schiffer Andrással, az LMP társelnökével, aki éppen ebédelt. Kérdésünkre azt mondta, nem is tudta, hogy a fideszesek az emeleti rendezvényteremben vannak.

Schiffer a menzán
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kubatov jelenléte ékesszólóan árulkodik, milyen erőket mozgat meg a Fidesz a jelöltje, Némedi Lajos alpolgármester győzelméért. A pártigazgató felügyelete alatt álló aktivistákat – derül ki 444 cikkéből – a Fidesz óránként 900-1000 forintért küldte el aláírást és nem mellesleg adatokat is gyűjteni a rezsicsökkentés védelmében és más ügyekben. Az aktivistáknak fel kellett jegyezniük azt is, ha valaki markánsan elutasítja az aláírást, az így szerzett információkat pedig ajtótól ajtóig járva hasznosították. A hvg tavaly februári cikke szerint az aktivistáknak azt is megtanítják, hogyan válaszoljanak a kényes kérdésekre, amilyen a trafikmutyi vagy a magyar-orosz közeledés. Kormánypárti körökből származó akkori információk szerint a Fidesznek több tízezer, vaskézzel irányított aktivistája van.

A demokratikus ellenzéktől eltérően az LMP nem állt be Némedi fő vetélytársa, a függetlenként induló Kész Zoltán mögé.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.