galéria megtekintése

Kritikus volt a tömeg

7 komment


Danó Anna

Végeláthatatlanul kígyózott az Akadémiától a József Attila utcán egészen az Erzsébet térig a rokkantak és a velük szimpatizálók sora vasárnap délután Budapesten. Megmutatták, hogy az első Rehab Critical Massra valóban összejött az a kritikus tömeg, amellyel már muszáj számolni.

A demonstrációra érkező négykerekesek, bottal járók, látássérültek az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt gyülekeztek kettő órától. Voltak köztük gyerekkocsiba szorult kiskamaszok, és olyan gyerekek, akik négykerekű elektromos kocsival, vagy speciálisan átalakított biciklivel „futkostak" a lezárt úttesten.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A tömegben egyetlen politikust, Szekeres Pált, a fogyatékos emberek integrációjával kapcsolatos feladatok elvégzésére kinevezett miniszteri biztost lehetett látni. Később ő vette át a petíciót a Rehab Critical Mass képviselőitől: Kiss Csabától, Kovács Krisztiántól, Csordás Anettől, Fekete Ádámtól, Sándor Erzsébettől és Vajda Vilmostól. A nyolcpontos dokumentumban ismertették követeléseiket, amit föl is olvastak. A szervezők remélik, hogy a következő hetekben több ezren aláírásukkal is támogatják a Rehab Critical Mass céljait.

 

A petícióban egyebek mellett egyenlő feltételeket kívánnak az oktatásban, a munkaerőpiacon és az önálló életük szervezésében. Azt is kérték, hogy az embert ne csak a vélt gazdasági hasznossága alapján, hanem emberi mivoltáért vegyék számba, mindenkinek biztosítanak egyenlő esélyt, egyenlő bánásmódot.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Miután minden szolgáltatásnak ára van, elvárják, hogy az állam juttassa az egyént megfelelő jövedelemhez: elsősorban munkahelyteremtéssel, másodsorban szociális juttatások formájában. Választhasson a fogyatékos gyermeket nevelő szülő, hogy munkát vállal, és segítőt vesz-e igénybe gyermeke ellátásához, vagy maga gondozza őt. A demonstrálók figyelmeztettek: az állam által ápolási díjként jelenleg biztosított legmagasabb összeg havonta 53100 forint, miközben a létminimum összege tavaly 87510 forint volt. Ezen kívül kértek még komplex rehabilitációs rendszert, valós akadálymentesítést, egyenlő esélyű hozzáférést az infokommunikációs és jogi környezethez is.

„A fogyatékossággal élő emberek számíthatnak a kormányra" – mondta a demonstráció után Szekeres Pál a Népszabadságnak. A miniszteri biztos szerint az elhangzott követelések a most is folyamatosan működő programok részfeladatai. Hozzátette: bízik abban, hogy ebben a kormányzati ciklusban születnek jó intézkedések, amelyek nyomán a most megfogalmazott petíciós pontok mellé zöld pipák kerülhetnek. Arra a kérdésre, lát-e esélyt, hogy az érintettek ápolási díjként a létminimum összegét megkaphassák, Szekeres Pál azt válaszolta: a konkrét összegre most nem tud érdemben reagálni, de meg fogják vizsgálni a petíció minden egyes pontját, mert a kormány erős szándéka, hogy javítson a feltételeken. Hozzátette: egyre több eltartott jut Európában az aktív keresőkre, ezért a fogyatékosügy egyben munkaerő-piaci kérdés is. A kormány ebben is lépéseket kíván tenni a foglalkoztatási lehetőségek bővítésére.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

„Jól érzem magam a bőrömben, mint adófizető és háromgyerekes családapa, de úgy is, mint mozgássérült ember. Sokan szeretnék átélni ezt az érzést, és nem mindig sikerül mindenkinek, ebben sokszor az érintett is hibás. Ha valaki mozgássérült, a frusztráltsága nemcsak az akadálymentesítés elmaradása miatt adódhat" – fogalmazott Szekeres Pál, hozzátéve, sokan azért csalódottak, mert nem tudják saját magukat elfogadni, és ezáltal másokkal sem elfogadtatni.

A rendezvényre önkéntesekből kerékpár szerelő csapat is érkezett. Ők a rokkantkocsik váratlan meghibásodásainak javítására készültek. Képviselőjük Tiszay András, aki civilben kerékpár szerelő, azt mondta: miután látták a felhívást a mai rendezvényre, tudták, hogy jönniük kell. Két kerékpár bolttól is kaptak a célra alkatrészeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.