Közterületet neveznek el Göncz Árpádról

Közterületet neveznek el a nemrégiben elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről Budapesten. Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője azt kezdeményezte, hogy a VI. kerületi Nyugati tér vegye fel a korábbi államfő nevét, Tarlós István javaslatát elfogadva azonban a közgyűlés úgy döntött: a szokásos eljárást követve, a főpolgármester előterjesztésére választja ki, melyik közterületet nevezik el Gönczről.

Budapest az állami támogatás megérkezéséig biztosítja a közösségi közlekedés fenntartásához minimálisan szükséges összeget – döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés. Erre azért van szükség, mert a költségvetésben meghatározott állami támogatást a kormány október közepéig nem utalta át. A Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint a közlekedésszervezés forrásigénye december elejéig 13,5 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatnak ezt kell előteremtenie. E nélkül a béreket sem tudná kifizetni a BKV. Határozott a közgyűlés a 3-as metró vonalán található több aluljáró felújításáról is.

Elhalasztották viszont a döntést a BKV október elején kötött, 70 autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésének jóváhagyásáról. Lapunk már írt az ezzel kapcsolatos aggályokról: így arról, hogy kevesebb pénzből ugyanennyi új járművet lehet lízingelni. A közgyűlési vitában az ellenzék azt vetette fel, hogy míg a 70 buszt 20,5 milliárd forintért bérelnék, addig egy másik, elfogadott előterjesztés szerint a BKV 150 buszt 13,7 milliárd forintért készül hitelből megvásárolni. Tarlós István főpolgármester elfogadta azt az észrevételt, hogy a döntés további vizsgálatot igényel, így a jövő hétre rendkívüli közgyűlést hívott össze. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elismerte, hogy a járművek megvásárlása olcsóbb lenne, de a cégnek jelenleg nincs elég pénze, illetve hitellehetősége az új buszok beszerzésére.

Szintén elhalasztották a Dagály Strandfürdő állami tulajdonba adásáról szóló megállapodás jóváhagyását. A főváros ingyen adná át a 2017-es vizes világbajnokság helyszínét, cserébe azért, hogy a kormányzat vállalja a BKV hosszú távú finanszírozását. Az állami támogatása csúszása miatt így nem meglepő a halasztó döntés. A főváros központi közbeszerző szervezetet hozott létre, a jövőben ez a cég bonyolítja le az önkormányzat százmillió, illetve a fővárosi cégek 300 millió forint feletti közbeszerzéseit.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.