Köztársasági minimumról egyeztetett a 4K! és az LMP

Egy úgynevezett köztársasági minimum kialakításáról egyeztetett szerdán az LMP és a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom - jelentették be a két párt vezetői közös, budapesti sajtótájékoztatójukon. Azt viszont leszögezték: választási együttműködés nincs napirenden.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője közölte, egyeztetés indult el a két párt között az együttműködés lehetőségeiről, ami mellett megvizsgálták azt is, hogy miket tartanak a mai Magyarország legégetőbb problémáinak.

Istvánffy András a 4K! elnöke elmondta, azért keresték meg az LMP-t, mert a különböző ellenzéki mozgalmakon belül széles a konszenzus abban, hogy nem csupán kormányváltásra, hanem a köztársaság újraalapítására van szükség az "Orbán-rendszer illegitim alkotmányozása után".

Hangsúlyozta: garanciát szeretnének adni arra, hogy a majdani köztársaság nem a 2010 előtti állapotokhoz tér vissza. Ennek érdekében azért kezdtek egyeztetést, hogy azok a pártok és civil szervezetek, amelyek nem csupán a jelenlegi kormány, hanem a 2010 előtti állapotok kritikája miatt szerveződtek meg, állapodjanak meg egy köztársasági minimumban. Ennek során meg akarják állapítani azokat a sarokpontokat, amelyek miatt az új köztársaság más lesz, mint a korábbi volt - tette hozzá.

Jávor Benedek kijelentette, rögzíteni akarják azokat a feltételeket és kereteket, amelyek között az új Magyarországnak működnie kell. Habár konkrétumokról még nem tárgyaltak, de a frakcióvezető általánosságban annak a meglátásának adott hangot, hogy rendezni kell a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét, a demokratikus döntéshozatal ellenőrzésének kérdéseit valamint a közjogi berendezkedést. Hangsúlyozta, olyan javaslattal kell előállniuk, amelyik élvezi a 2010 előtti időszak kritikájában egyetértő szervezetek konszenzusát és garanciát ad arra, hogy kijavítsák a rendszerváltozás húsz évének hibáit.

A politikus közölte, hogy a következő hónapokban ezen a munkán fognak dolgozni és az elkészült munkaanyagot nyilvánosságra hozzák majd.

Jelen pillanatban a két párt a köztársasági minimumról egyeztetett, választási együttműködés nincs napirenden - felelte egy kérdésre Jávor Benedek.

A 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom az elmúlt hónapokban megvetette egy országos hálózat alapjait, de a párt elé kitűzött mérföldkövek azt nem érintik, hogy milyen szervezettel kívánnak együttműködni - mondta Istvánffy András az azt firtató kérdésre, hogy miért az LMP-t keresték meg, amikor decemberben még célként fogalmazták meg, hogy mire párttá alakulnak, több tagjuk legyen, mint jelenlegi tárgyalópartnerüknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.