Közpénzen tanulmányoznák a képviselők Barcelonát

Szakmai tanulmányútra indulna Barcelonába a Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság elnöke, két alelnöke, négy képviselő és öt nem képviselő tagja, valamint köztisztviselő munkatársai.

A népes kompániához ezenfelül csatlakozna még a szakmai főosztály meg nem nevezett számú köztisztviselője és a Főpolgármesteri Iroda Nemzetközi Kapcsolatok Csoport köztisztviselője is. Az utazást idén októberre tervezték.

Barcelona és Budapest ugyanis 2007-ben együttműködési megállapodást írt alá, amelynek kereteit 2013 nyarán jelölték ki. A főváros ráadásul 2012-ben csatlakozott a Turisztikai Városok Világszövetségéhez is.

Minderre tekintettel Nagy Gábor Tamás, a bizottság elnöke, egyébként pedig a budavári önkormányzat polgármestere javasolja azt a bizottságnak, hogy utazzanak Barcelonába tanulmányútra. A szakmai program kialakítása során a következő témák figyelembe vételét ajánlja: a városi élet és a turizmus vonzóbbá tétele, az élhető város fenntarthatóságának ösztönzése, ismerkedés Barcelona kulturális, turisztikai és sport igazgatásával, közművelődési és közgyűjteményeinek szervezeti rendszerével és a fejlesztési programok főbb elemeivel.

A bizottsági elnök az általa jegyzett előterjesztésben a fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatára hivatkozik, mondván a bizottság saját hatáskörben dönthet a külföldi kapcsolattartás körébe tartozó külföldi utazásokról, a delegáció összetételéről a bizottsági költségvetés terhére és mértékéig.

A bizottság az idén 6 millió forintot kapott a működésére, de az utazást máshonnan, a „bizottsági tagok külföldi kiküldetésére" elkülönített költségvetési előirányzatból fedeznék. (Barcelonába a repülőjegy 60 ezer forintról indul fejenként – hacsak nem fapadossal mennek –, míg a szállásköltség alaphangon is több tízezer forint emberenként.)

Az előterjesztést a csütörtöki bizottsági ülésen tárgyalják, de a „kiküldetési rendelvényt" Tarlós István főpolgármesternek is jóvá kell hagynia.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.