galéria megtekintése

Fidesz-kampány: a korrupció jobban teljesít

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 21. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

A források és a kiadások továbbra is átláthatatlanok, az ellenfeleinél majd háromszor többet költő Fideszt pedig a kormány és önkormányzatok sokasága is segítette – derül ki több szervezet közös vizsgálatából, amely során azt összesítették, mire mennyit költöttek a pártok az önkormányzati választás előtti kampányban.

„Az önkormányzati kampánykorrupció is jobban teljesít az átláthatóságnál” – ebbe a mondatba sűrítette tapasztalatait az Átlátszó, a K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország, miután közösen megvizsgálták a pártok őszi kampánykiadásait. Aligha túloztak: a csütörtökön közzétett jelentésük ugyanis azt jelzi, nem lett átláthatóbb, tisztább a választási kampány.

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP megválasztott polgármestereinek és önkormányzati képviselőinek a részvételével rendezett október 19-i értékelő nagygyűlésen. 830 millió forint közpénz csak a szlogenekre ment el
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP megválasztott polgármestereinek és önkormányzati képviselőinek a részvételével rendezett október 19-i értékelő nagygyűlésen. 830 millió forint közpénz csak a szlogenekre ment el
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az összesítések szerint a Fidesz–KDNP kampánya több mint kétmilliárd forintba került. Ebből az összegből azonban „csak” mintegy 1100 millió forintot fizettek a kormánypártok. A fennmaradó körülbelül 900 millió forint értékű kampánnyal a kormány és kormánypárti vezetésű önkormányzatok segítették meg a Fidesz–KDNP polgármester- és képviselőjelöltjeit. A vizsgálat szerint 830 millióba került az adófizetőknek, hogy a kormány közpénzből hirdette az ígéreteket: „Magyarország összefog” és „Elszámoltatjuk a bankokat!”. Emellett a fideszes vezetésű települések összesen mintegy 66 millió forint közpénzből népszerűsítették a kormánypártokat.

 

A baloldali pártok – a DK, az Együtt, a Liberálisok, az MSZP és a PM – kiadásai 418 millió forintra rúgtak. Ebből mintegy ötmilliót „álltak” a baloldali vezetésű önkormányzatok – áll a jelentésben. A Jobbik kampánya 280 millióba, az LMP-é 50 millióba került. Mindez az jelenti: a kormánypártok majd háromszor többet költött, mint a baloldal, a Jobbik és az LMP együtt.

A vizsgálat során kiderült, hogy miként a parlamenti választás előtt, úgy az őszi kampány idején is a közterületi óriásplakátokra költötték a legtöbbet a pártok. És az sem meglepő: ebben is a Fidesz vezet, listaáron mintegy 665 millió forint értékben hirdette a párt önkormányzati jelöltjeit óriásplakátokon, ugyanerre a baloldali tömörülés 110 millió forint értékben áldozott. A Jobbik óriás plakát-reklámjai 140 millió forintot értek, míg az LMP mindössze hétmillió forint értékben hirdetett a közterületeken.

Ami pedig a közterületi politikai reklámok darabszámát illeti: 9500 kormánypárti plakáttal szemben a baloldalnak 700, a Jobbiknak 824, az LMP-nek pedig 47 plakátja volt. A felmérés készítői egy újszerű adatsort is készítettek, kiszámolták az egy jelöltre jutó kampánypénzeket. A kormánypárt jelöltenként átlagosan több mint 380 ezer forintból kampányolt, míg a baloldal 82 ezret, a Jobbik 100 ezret, az LMP pedig 71 ezret tudott egy aspiránsra költeni.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója kiemelte: az önkormányzati kampányköltéseket ma egyetlen törvény sem szabályozza átfogóan. A magyarországi pártok pedig – folytatta – a jelek szerint ebből azt a következtetést vonják le: ha a törvény nem tiltja az átláthatatlan kampányköltéseket, akkor nem számít korrupciónak az ellenőrizetlen forrásból történő kampányolás.

Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője más szempontból világított rá arra, hogy messze nem volt tiszta a kampány. Az oknyomozó újságíró úgy fogalmazott: az őszi választás egyik tanulsága, hogy a kisebb települések vezetői a közfoglalkoztatást használják a helyi választók befolyásolására, nem ritka, hogy közmunkásokat presszionálnak.

Mindezt azzal egészítette ki László Róbert, a Political Capital választási szakértője: megvizsgálták azt a 43 települést, amelyen a 15–64 éves lakosok legalább 25 százaléka közmunkás. Kiderült: a kormánypártok a 43-ból 36 helyen teljesítettek országos átlaguknál jobban, a Jobbik kilenc, a baloldali összefogás listája pedig nyolc községben hozott az országos átlag feletti eredményt. László Róbert szerint ez önmagában még nem igazolja a választási csalást, de azt megmutatja, hol vannak a település lélekszámához viszonyítva a legtöbben kiszolgáltatva a helyi hatalomnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.