Közös harccsoportot alakítanak a V4-ek és Ukrajna

Gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról egyeztek meg a visegrádi négyek és Ukrajna védelmi miniszterei Budapesten. Szekeres Imre kijelentette azt is, hazánk célnak tekinti, hogy idővel, az összes balkáni állam csatlakozzon a NATO-hoz.

Közös harccsoportot alakítanak a visegrádi négyek és Ukrajna 2015-ben - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter Lengyelország, Csehország, Szlovákia (a visegrádi négyek - V4), és Ukrajna védelmi minisztereivel, valamint a nyugat-balkáni országok delegációival folytatott megbeszélése után Budapesten.

A miniszter elmondta: a gyorsreagálású harccsoport kialakításában mind az öt állam egyetértett, s célként fogalmazták meg, hogy annak létrehozása érdekében további tárgyalásokat folytassanak, és egy év múlva, ha lehet, már döntést is hozzanak a kérdésben. A V4 által aláírt nyilatkozatban hangsúlyozták, a NATO és az Európai Unió együttműködését újra kell gondolni és hatékonyabbá kell tenni. A szorosabb együttműködést főleg védelempolitikai kérdésekben kell érvényesíteni.

Szekeres Imre elmondta azt is: egyetértettek abban, hogy a NATO úgynevezett 5. cikkeje, amely a kollektív védelmet biztosítja, már nem ad világos válaszokat például a jövő fenyegetései ellen; "nem világos, hogy mit értünk támadáson", ezért szemináriumokat kell indítani ennek tisztázására.

A tárgyalás később kibővült a négy - egyébként a NATO békepartnerének számító - nyugat-balkáni ország képviselőivel, így a tárgyalóasztalnál összesen kilenc ország védelmi minisztériumának a képviselői ültek. A V4 országok az egyeztetés ezen szakaszában kinyilvánították: támogatják, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az Európa Unióhoz csatlakozzon.

Ezzel kapcsolatban Szekeres Imre elmondta, 2011-ben, amikor Magyarország lesz az EU soros elnöke, prioritásként fogják kezelni a balkáni stabilitás kérdését, és célnak tekintik, hogy idővel, az összes balkáni állam csatlakozzon a NATO-hoz. Szóba került a résztvevő országok védelmi költségvetése is, amivel kapcsolatban a miniszter kijelentette: "én egyetértek azokkal az ellenzéki képviselőkkel, akik azt mondták, hogy szükség lenne nagyobb védelmi költségvetésre, (...) Magyarország tavaly vállalta, hogy 2013-ig 0,2 százalékkal növeli a védelmi költségvetést". Ugyanakkor a  2010-es költségvetésben GDP-arányosan biztosítják a központi támogatást, amire sok NATO-tagállamban nincs mód.

Szekeres Imre egyúttal visszautasította a katonák nevében is Simicskó Istvánnak, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnökének szerdai kijelentését, amely szerint "Magyarország a NATO potyautasa". Mint azt a miniszter hozzáfűzte, a honvédség nagyon komoly feladatokat vállal a NATO-ban: "Magyarország azon három ország közé tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja".

A találkozón a delegációk áttekintették az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdéseket, a tagországok részvételét az afganisztáni, valamint az EU afrikai műveleteiben és megvitatták a NATO új stratégiai koncepcióját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.