Közös jelöltet indít a baloldal Salgótarjánban

Fekete Zsoltot, Salgótarján alpolgármesterét indítják baloldali szervezetek a polgármesteri posztért - jelentették be a városban rendezett szerdai sajtótájékoztatón.
Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Munkáspárt 2006, valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület nevű civil szervezet közös jelöltjeként induló Fekete Zsolt kiemelte: megválasztása esetén stabil baloldali többség segíti munkáját a közgyűlésben, ezért bízik abban, hogy széles körű összefogással újra tudják építeni a nehéz helyzetben lévő megyei jogú várost.

A legfontosabb tervek között említette a munkahelyteremtést, a felsőfokú oktatás újraindítását, Salgótarján lakosságmegtartó képességének növelését.

Pályafutásáról elmondta, hogy első diplomáját a Nehézipari Műszaki Egyetem üzemmérnöki szakán szerezte, majd a Nógrádi Szénbányáknál helyezkedett el. A vállalat megszűnése után a gyermekvédelemben dolgozott húsz évig, közben egyetemi diplomát szerzett Debrecenben szociálpolitikai szakon is. Korábbi munka- és önkormányzati tapasztalatai segítik abban, hogy közgyűlési tevékenységét is komplexen szervezze és átlássa - fogalmazott.

A salgótarjáni közgyűlés munkájában 2002 óta vesz részt. Eddig négyszer indult egyéni jelöltként az önkormányzati választásokon, és háromszor győzött. Képviselőként kezdetben a szociális bizottság alelnöke, majd elnöke volt, 2014 óta pedig a város alpolgármestere.

Salgótarjánban azért kellett kiírni az időközi polgármester-választást, mert Dóra Ottó, a város 2014-ben megválasztott MSZP-s polgármestere november 29-én elhunyt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.