Közoktatási vita a vitáról

Az oktatási államtitkárság szerint nehezen értelmezhető a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a Közoktatáspolitikai Tanács rendkívüli összehívását sürgető bejelentése.

Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár szerdán az MTI-nek azt mondta: nincs szó rendkívüli ülésről, a pedagógus-életpályamodell és a közoktatási törvény koncepciójának hivatalos egyeztetési rendjében épp "elébe néznek" a tanács összehívásának. Mint hozzátette, nehezen értelmezhető a PDSZ részéről az erre vonatkozó igény követelésként való megfogalmazása.

Megjegyezte: teljesen indokolt és kötelezettsége is az államtitkárságnak a Közoktatáspolitikai Tanács összehívása, ennek eleget is akarnak tenni a közeljövőben. A helyettes államtitkár ennek pontos időpontját nem tudta megmondani, az egyeztetésre bocsátandó szövegeket a közigazgatási tárca hagyja jóvá, s ez az engedély még nem érkezett meg, a napokban várható. Ennek megfelelően fogják az összes társadalmi és szakmai egyeztető szervezetet összehívni, várhatóan még februárban. Az anyagok tárcák közötti egyeztetése is most kezdődik meg.

A koncepciók ütemezésről Gloviczki Zoltán azt mondta, ha a PDSZ vagy más szervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy hosszabbítsák meg a vitát, akkor értelemszerűen nem kerülhet a parlament elé tavasszal a két javaslat. Kétségtelen, hogy a kormány első féléves munkatervében nem szerepel a két jogszabály, így kötelezettség nincs az elfogadásra, de az oktatási államtitkárságnak és a szaktárcának az a szándéka, hogy még tavasszal az Országgyűlés elé kerüljenek a javaslatok.

Ugyanakkor a két törvény tavasszal történő elfogadása korántsem jelenti azt, hogy azok 2011-ben hatályba is lépnek, hiszen a költségvetési törvény ettől nem fog megváltozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.