galéria megtekintése

Lázár-ügy: a Fidesz is lépni akar a vagyonnyilatkozatok miatt

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 04. számában
jelent meg.

Bita Dániel–Csuhaj Ildikó
Népszabadság

A Fidesz megfontolja, hogy közokirattá minősítsék a politikusi vagyonnyilatkozatokat. Ellenzéki pártok a családtagok bevallásait is nyilvánosságra hoznák, ebben megerősítette őket a Lázár János tízéves kisfiának hetvenmilliós luxuslakásáról szóló hír. Egy vezető kormánypárti politikus is elképzelhetőnek tartja, hogy publikus legyen a képviselők kiskorú gyermekeinek vagyoni helyzete.

A Fidesz-frakció vezetése részéről megfontolandónak nevezték lapunknak Papcsák Ferenc javaslatát, miszerint közokirattá kellene minősíteni a képviselők vagyonnyilatkozatát. Ez azért lenne célravezető –mondta a kormánypárt egyik politikusa –, mert ha a bevallás nem a valóságot tükrözné, a képviselő közokirat-hamisítást követne el, ami bűncselekmény, és automatikusan a mentelmi jog felfüggesztését vonná maga után. Papcsák elképzeléséről még nincs döntés, a kormánypárti képviselőcsoportok egyelőre nem foglalkoztak vele.

Januárban derülhet ki, hogy Lázár Jánosnak miből futotta a svábhegyi lakásra
Januárban derülhet ki, hogy Lázár Jánosnak miből futotta a svábhegyi lakásra
Korponai Tamás / Népszabadság

Rubovszky György (KDNP), a parlament igazságügyi bizottságának elnöke a Népszabadságnak azt mondta: Papcsáké figyelemre méltó javaslat, „de tessék elképzelni, hogy olyan képviselő megy el a közjegyzői irodába, akinek 120 milliós vagyona van, és ott azt mondják neki, rendben, legyen szíves 2,4 millió forintot fizetni”. Ám a kereszténydemokrata politikus szerint is rendezni kell a vagyonnyilatkozatok ügyét.

 

Ezért Vejkey Imrével, a mentelmi bizottság elnökével tárgyalássorozatra hívja a parlamenti erők képviselőit, hogy tavasszal munkacsoportban vizsgálják felül a vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat. Egy befolyásos fideszes politikus érdeklődésünkre azt mondta: a házastársak vagyonnyilatkozatát nem kellene publikussá tenni, viszont a képviselők kiskorú gyermekeinek vagyoni helyzete lehetne teljesen nyilvános.

Az ellenzék továbbmenne: a Jobbik, az Együtt és a DK is megismerhetővé tenné a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagok bevallását (a személyi adatokat kivéve). Így akadályoznák meg, hogy a politikusok a rokonaik nevére írassák a vagyonukat, illetve nem tiszta forrásból származó jövedelmüket a családtagok nyilatkozataiban rejtsék el. Ezeket a dokumentumokat most ugyanis csak a mentelmi bizottság vizsgálhatja, kizárólag konkrét bejelentések nyomán.

A Jobbik javaslata már megjárta az igazságügyi bizottságot, nem támogatta a kormányoldal. Pedig a párt indoklása szerint Görögországban, Litvániában és Romániában is megismerhető a családtagok anyagi helyzete.

A DK bejelentette: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Lázár János ellen, miután kiderült, hogy a miniszter tízéves fia nevére került egy svábhegyi luxuslakás. Ám ahogy az elmúlt napokban bemutattuk, az eljárásnak a jelenlegi szabályok mellett semmi értelme.

Hódmezővásárhelyen él a család

Lázár János családja jelenleg is Hódmezővásárhelyen él, abban a családi házban, amelyet nemrég bővítettek 160-ról 260 négyzetméterre. Az újdonsült lakástulajdonos, Lázár Boldizsár a helyi katolikus általános iskolába jár. Lázár kisebb fia még óvodás. A miniszter feleségét rendszeresen látni az utcán. Lázár rendszeresen részt vesz a vásárhelyi közgyűlésben, többek szerint ténylegesen ma is ő irányítja a várost. Részt vett az idei mindhárom választási kampányban, még kerékpározni is látták a városban.

Szülei a Hódmezővásárhely közelében lévő kisvárosban, Mindszenten élnek, apja gyarapodó családi gazdaságot üzemeltet. Anyai nagybátyja, Gyapjas Károly a fő tulajdonosa és a vezérigazgatója a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-nek, amelyben Lázárnak a vagyonbevallása szerint kétszázaléknyi tulajdonrésze volt.

Ahogy a Jobbik, úgy az átfogó vagyonnyilatkozati reformot sürgető LMP sem járt sikerrel a parlamentben. Az ökopárt azt kezdeményezte, hogy a bevallásokat az Állami Számvevőszék vizsgálja a közhiteles nyilvántartások adatai alapján, a képviselők pedig ne módosíthassák kedvükre a már leadott vagyonnyilatkozatukat.

Szijjártó Péter házvásárlása nyomán az LMP azt is szorgalmazta, hogy a politikusok ne hivatkozhassanak nagyvonalú családi ajándékokra, amikor gyarapodásukat magyarázzák, a bevallások vizsgálata ezek forrására is terjedjen ki. A kormányoldal már a bizottsági szakban sem támogatta a javaslat tárgyalását.

Hogy Lázár Jánosnak miből futotta a 60-70 millió forint értékű svábhegyi lakásra és egy nagyjából 20 millió forintba kerülő, szintén a gyermekei nevén lévő mádi szőlőbirtokra, az legkorábban januárban derülhet ki. A Miniszterelnökség vezetője az RTL Klub Híradójának azt mondta, az év elején esedékes vagyonnyilatkozatában feltünteti a fedezetet. Egyelőre annyit árult el: megtakarításaiból, hitelfelvétellel és családi összefogással sikerült szert tenniük a 120 négyzetméteres ingatlanra.

Júniusi bevallásában Lázár 60 millió forint megtakarításról számot adott ugyan, de ez nem fedezi hiánytalanul az ingatlanvásárlásokat, ráadásul emellett 60 millió forint adósságot is bevallott. Az összeg csaknem felével családjának, a többivel bankoknak tartozik. Tegnap az is kiderült, hogy a svábhegyi lakás tulajdonosa korábban Serfőző Péter, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sógora volt, bár Lázárék már a banktól vették meg azt. A 444 szerint azonban Serfőző továbbra is birtokol egy lakást a Mátyás király úti épületben.

Mészáros Lőrinc talált még 300 milliót

Felcsút polgármestere és Orbán Viktor közeli barátja új vagyonnyilatkozatot töltött fel az önkormányzat honlapjára. A 444-nek tűnt fel, hogy júniushoz képest valahonnan lett újabb 300 millió forint takarékbetétje: akkor 400 milliót vallott be, most, öt hónappal később, már 700-at. Új osztalékbevételeket viszont nem írt be a vagyonnyilatkozatába, úgyhogy egyelőre nem tudni, honnan lett ez a 300 millió.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.