Közmunkásokat dolgoztat Juhász Oszkár a saját földjén?

A gyöngyöspatai közmunkások mellett több önkormányzati dolgozó és a Juhász birtokával szomszédos terület tulajdonosa is állítja, hogy a közpénzen foglalkoztatott embereket magánterületen dolgoztatták – derül ki az Atv.hu írásából.

Egy héttel ezelőtt az ATV videoriportban számolt be arról, hogy gyöngyöspatai közmunkások állítása szerint több héten keresztül nem köz-, hanem magánterületen dolgoztatták, dolgoztatják őket. Többen egybehangzóan állították, hogy a jobbikos polgármester bodzásába is kivezényelték őket egy hétre.

Juhász Oszkár akkor nem kívánt nyilatkozni. Később a Jobbik közleményben azt állította, hogy a polgármester földjén nem dolgoztak közmunkások – azt azonban már akkor sem cáfolták, hogy magántulajdonú földeken igen.

Az Atv.hu által megszerzett földhivatali adatok szerint Gyöngyöspata Úrráteszi nevű területének – ahol az adóforintokból fizetett közmunkások az elmúlt hetekben dolgoztak, illetve dolgoznak – minden egyes szóban forgó parcellája magántulajdonban van. Információink szerint a területen tegnap ellenőrzést tartott a megyei munkaügyi hivatal, amely szintén megállapította, hogy a közmunkások magánterületeken tevékenykednek.

A Jobbik hivatalos lapjának, a Barikad.hu-nak Juhász Oszkár azt nyilatkozta, hogy a közmunkások azért tisztítják a területet, mert az ottani szőlők védelmében kerítést építenek. Hozzátette: neki is volt ott földje, azonban “néhány napja” eladta azt. A területen dolgozó közmunkásoknak egyébként Losonczi Ferenc adott utasításokat: ő a helyi vadásztársaság titkára, vállalkozó, akit Juhász Oszkár bizalmasának tartanak. Losonczi az ATV-nek elmondta ugyanazt, amit Juhász a Barikád.hu-nak, majd elismerte, hogy ő adott utasításokat az ott tevékenykedő romáknak –mint a vadásztársaság illetékese.

A közmunkabrigád több tagja – ifjabb Baranyai Attila, Rácz Attila és Baranyi Richárd – arról is beszámolt az Atv.hu-nak, hogy a közelmúltban Juhász Oszkár birtokára vezényelték a teljes brigádot, ahol legalább egy hétig kellett dolgozniuk. Az információt több önkormányzati dolgozó is megerősítette, ők azonban – állásuk elvesztésétől tartva – egyelőre nevük elhallgatását kérték. Szintén ezt kérte a polgármester birtokával szomszédos erdő tulajdonosa, aki azt mondta, látta is a Juhász bodzásában dolgozó közmunkásokat, és beszélt is velük, ugyanis zokon vette, hogy az ágakat az ő területére pakolták.

Több megszólaló jelezte, nem szeretne belekeveredni az ügybe. Annak ellenére sem, hogy a Jobbik közleménye szerint nem igaz, hogy Juhász Oszkár megfenyegette volna a nyilatkozó közmunkásokat. A félelmek megalapozottságát mutatja azonban, hogy az egyik közmunkást – állítása szerint – a polgármester az utcán vonta felelősségre nyilatkozata miatt.

Gyöngyöspatán márciusban állt munkába a szóban forgó mintegy 35 fős brigád. Úgy tudni, szerződésük szerint a közmunkásoknak a település birtokában álló hegyoldalban kellene dolgozniuk. A Havason azonban az Atv.hu munkatársai egyetlen munkást sem láttak, de néhány kilométerrel arrébb, az említett Úrráteszi nevű területen irtották az erdőt.  

A közmunkaprogrammal kapcsolatos kérdésekre a Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám közölte: a gyöngyöspatai közmunkások kizárólag az önkormányzat tulajdonában álló területeken dolgoznak. Tekintettel arra, hogy mára ezek a területek nagymértékben elgazosodtak és nem egyértelműek a határai, olyan esetek előfordulhatnak, hogy még a nagy pontosságú GPS-készülékek használata ellenére is 10-20-50 centiméterrel letérnek a megtisztítandó területről, így néhány centiméteren érinthetnek magántulajdonban álló földterületeket. A Jobbik szóvivője szerint “a gyöngyöspatai önkormányzatnak nincs tudomása arról, hogy közmunkásaik bárkinek a magánterületén dolgoznának”. Mirkóczki aljas hazugságnak minősítette, hogy a patai közmunkások Juhász Oszkár polgármester földjein dolgoznak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.