galéria megtekintése

Közmeghallgatás a paksi bővítésről: nesze semmi

5 komment


Hargitai Miklós

A sajtó és a civil zöldek kiemelt érdeklődése mellett, de tényleges információk átadása nélkül került sor hétfőn Pakson a tervezett bővítés engedélyezési eljárásához kapcsolódó közmeghallgatásra a városháza tanácstermében.

A procedúrára azért van szükség, mert új blokkok létesítése esetében új telephely-engedélyezési eljárást kell lefolytatni, azt azonban semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy a közmeghallgatáson feltett kérdésekre tényeket tartalmazó válaszokat kell adni.

Az Országos Atomenergia Hivatal és a Paks II. projektcég rövid prezentációja után a voltaképpeni közmeghallgatás a jelenlévők kérdései és a szakértők válaszai alapján zajlott.

Jávor Benedek, az Együtt-PM képviselőjének felvetése szerint a vizsgálatot megalapozó 11 tanulmány (amelyek létezéséről csak az eseményen lehetett értesülni) nem megismerhető. A beruházó álláspontja szerint ezeket egyelőre nem szeretnék a közvélemény elé tárni.

 

Hasonlóan „informatívra” sikeredett a meghallgatás folytatása is: gyakorlatilag egyetlen olyan új információ sem került elő, amely oszlatta volna a sok ezer milliárdos beruházást körülvevő homályt. Elhangzott például, hogy a hűtővízellátással kapcsolatban kizárólag annak geológiai és vízrajzi vonatkozásait elemezték eddig.

Tóth Csilla, a Paks II. Zrt. műszaki igazgatója szerint a hűtővíz kérdése a környezetvédelmi engedélyezéshez kapcsolódik, így jelenleg nincs napirenden (vagyis nem árulták el, hogy milyen módon kívánják megoldani az új blokkok hűtését).

A telephelykoncentrációval kapcsolatban (lesz olyan időszak, amikor hat blokk működik egy telephelyen) szintén nem adtak érdemi választ az erőmű és a nukleáris hatóság illetékesei. Szerintük a vizsgálati program kidolgozásánál nem kell mérlegelni, hogy legyen-e ilyen mértékű koncentrációja a nukleáris kapacitásnak, így azt a program nem is vizsgálja.

Jávor Benedek a PAKS II dokumentumainak megtekintésekor - a személyes kérdéseknél sem kapott több választ
Jávor Benedek a PAKS II dokumentumainak megtekintésekor - a személyes kérdéseknél sem kapott több választ
Teknős Miklós / Népszabadság/archív

A Greenpeace képviselője szintén a hűtővízre, és ezzel kapcsolatban a Dunán tervezett beavatkozásokra (esetleges vízlépcső-építésekre) kérdezett rá. Ez a felvetés is konkrét válasz nélkül maradt. Kiderült viszont, hogy a klímaváltozás hatásait sem modellezik a telephelyválasztással kapcsolatban.

Az erőmű által felkért meteorológus szerint Paks az országban a legjobban megkutatott telephely (meteorológiai szempontból), a vizsgálatokat tízévente ismétlik, többek között a változó klíma miatt. Ilyenkor azonban alapvetően a múltbeli adatokból indulnak ki.

Többen sérelmezték, hogy a telephelyválasztással kapcsolatban sem folyt társadalmi vita, és ezt a közmeghallgatás nem pótolja. Az Energiaklubtól Perger András érthetetlennek nevezte, hogy a közvélemény hivatalosan még azt sem tudja, mit és mennyiért veszünk az oroszoktól, de a folyamat már a telephely engedélyezésénél tart.

A kapcsolódó beruházások (például egy szivattyús-tározós erőmű létesítése) szükségességét és megvalósítását szintén nem vizsgálják ebben a szakaszban.

Mező János,a Greenpeace munkatársa javasolta, hogy a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat adjanak az illetékesek - például arra, hogy terveznek-e a Dunán kapcsolódó beruházásokat. Ez az erőmű illetékesei szerint nem az új blokk építéséhez tartozik, vagyis a telephely engedélyezésekor nem kell mérlegelni, hogy milyen technológiájú lesz a hűtés, vagy lesz-e szükség a nappali és az éjszakai áramigényt kiegyenlítő szivattyús-tározós erőmű megépítésére.

A hallgatóság végezetül megtudhatta azt is, hogy az üzemanyagbeszerzés és a kiégett fűtőanyag elhelyezése szintén nem része a telephelyengedélyezésnek - annak ellenére, hogy jelenleg is az erőmű területén tárolják a kiégett fűtőelemeket, aminek nyilvánvalóan vannak biztonsági kockázatai.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.