Kövérnek azért nem lenne ellenére egy százezres tüntetés az amerikai nagykövetség előtt

„Én támogatom az internetadót” – nyilatkozta a Népszabadságnak Kövér László a parlament folyosóján hétfőn. Aztán úgy pontosított, hogy nem is nevezné internetadónak, hanem a távközlési adó „kiterjesztésének”, azt pedig az igazságos közteherviselés részének tekinti.
Kövér elismerte, hogy az internetadóról nem volt semmilyen előzetes egyeztetés, a kormány, illetve Orbán Viktor miniszterelnök nem tájékoztatta a kormánypárti frakciókat, a képviselőket.

Munkatársunk kérdésére a házelnök elmondta azt is, a Fidesz-elnökség sem tudott az internetadóról, de az elnökségnek  inkább a követendő stratégiát kell meghatároznia.  Kövér László nem utasította vissza, hogy a Fidesz részéről „állították le” a Békemenetet. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője vasárnap este, az internetadó-ellenes tüntetés után írta a Facebookon, hogy az Egyesült Államok nem a barátunk, nem is a szövetségesünk, sőt, a magyarok ellensége.  Úgy vélte, hogy az internetadó elleni tüntetés, az USA által kirobbantott beutazási botrány egy Amerika által szervezett kormánypuccs része. Azt is kifogásolta, hogy André Goodfriend, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivője ott volt az internetadó elleni tüntetésen– írta Bencsik.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
Kövér arra a felvetésünkre, miszerint azért nem tartanák-e szerencsésnek a Békemenetet, mert a Szabadság téren az amerikai nagykövetség előtt a demonstráció  az elmélyült magyar-amerikai konfliktus rendezését nyilván nem segítené elő, úgy reagált: „Nekem nem lenne ellenemre, ha az amerikai követség előtt százezrek  tüntetnének, de nincs itt az ideje.  Most, három győztes választás után nem kell Békemenet, pihenjünk kicsit! – javasolta a házelnök.

A  kormány „kisebbik része” ugyanakkor az internetadó politikai hatásait, a demonstrációkat, a fokozódó társadalmi elégedetlenséget veszélyesnek tartja.  Orbán Viktor ugyanakkor nem aggódik – tudtuk meg. A kormányülésen  információink szerint mindössze öt percet szántak az internetadóra, nem érzékelték az ügy súlyát, így az új adó bevezetésére kommunikációs stratégiát sem dolgoztak ki. A kabinet nem vonja vissza a javaslatot, de a valós terhet várhatóan „a legmesszebbmenőkig” felpuhítják, majd eljelentéktelenítik. A sajtóhírekkel szemben nem Orbán Viktor ötlete volt a netadó, nem is Varga Mihály miniszteré, de a nemzetgazdasági tárcánál fogalmazták meg, és a miniszterelnök rábólintott – erősítették meg lapunknak kormányzati források. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap a parlamenti ülésen közölte, támogatják azt a fideszes módosító javaslatot, hogy 700 forint legyen a felső határa, és nyitott mindenféle  tárgyalásra.

Nagy hiba – ez az általános vélekedés a Fidesz-frakcióban az internetadóról. A képviselők „mélyen sértve” érzik magukat, mert csak a sajtóból értesültek a javaslatról, ismert fideszesek is kifejezetten veszélyes tendenciát érzékelnek az eljárásban; azaz, hogy kormányzati, illetve „egyszemélyes” döntések születnek, a kétharmad véleményének előzetes ismerete nélkül. Hétfő délelőtt nem is tartott frakcióülést a Fidesz és a KDNP, a sajtóosztály tájékoztatása szerint november 4-én, egész napos tanácskozáson vitatják majd meg a képviselők a kormány adótörvény-javaslatait, a jövő évi költségvetést, és az internetadóval kapcsolatos kérdéseket is.

A vasárnapi internetadó-ellenes demonstrációról név nélkül fideszes képviselők úgy nyilatkoztak: már számukra is érthetetlen, hogy Orbán Viktor mit, miért csinál. A tüntetést három megnyert választás után is komolyan kell venni, mert spontán megmozdulás volt, és nagy számban mentek ki az utcára a fiatalok. „Az Andrássy úton hömpölygő tömegről készült felvételek bejárták a világsajtót, André Goodfriend jelenléte a demonstráción pedig összekapcsolta az internetadó elleni megmozdulással a magyar-amerikai konfliktust. „Már unom a szabadságharcot. Orbán Viktor az amerikai és az orosz érdekek ütközőzónájába állt be, a két nagyhatalom között a mozgástere minimális” – mondta el a véleményét az egyik fideszes honatya.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.