131 ezret ér Szanyi középső ujja

A lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szanyi Tiborra, amiért az MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén középős ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció felé - tájékoztatta az MTI-t a házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke.

Szilágyi Zoltán elmondta: az országgyűlési törvény értelmében a havi képviselői tiszteletdíj legfeljebb egyharmadát lehet bírságként kiszabni ilyen esetekben, ez jelenleg 131 ezer 400 forint.

Kövér László előterjesztéséről az Országgyűlés a hétfői ülésén, a személyi döntések között, vita nélkül szavaz. A javaslat elfogadásához a képviselők egyszerű többségének igen szavazata szükséges.

Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció irányába. Erről Balla György a Fidesz frakcióigazgatója számolt be hétfőn újságíróknak.

A kormánypárti politikus egy fényképet is megmutatott a tájékoztatóján, amelyen látszik, ahogy Szanyi Tibor az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a tőle balra lévő képviselők felé int. Mint kiderült, a gesztus a Jobbik-frakciónak szólt, ahonnan folyamatos bekiabálásokkal zavarták interpellációja alatt. Szanyi szerint olyanokat kiabáltak, hogy  mocskos zsidó”, „cigánybérenc”, „patkány”, „alkoholista”, Novák Előd viszont az Indexnek az mondta, hogy "szondát" kiabáltak arra utalva, hogy szerintük Szanyi már többször ittasan szólalt fel az Országgyűlésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.