Kövér megvonta szocialista és LMP-s képviselők fizetését

Mivel a szocialisták nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés - határozott a házelnök.

Csökkentette az "igazolatlan hiányzások" miatt az MSZP és az LMP parlamenti frakciójában ülő képviselők fizetését Kövér László házelnök azzal, hogy nem jegyezte ellen a fizetési papírjaikat - értesült megbízható forrásból a Népszabadság.

Túl nagy érdeklődés a kormánypártok részéről sem kísérte az alkotmányozást - a kép március 23-án készült

Úgy tudjuk, hogy a Fidesz politikusa azzal érvel: a szocialisták nem vettek részt az alkotmányozás folyamatában, ezért nem is jár nekik a fizetésük erre az időszakra járó, megfelelő része. Kövér László az MTI-nek az ügy kapcsán óúgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát az alkotmányozás időszakában.

Az MSZP várhatóan közleményt ad hamarosan az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a szocialisták jogilag "értik" a döntést, de azt "kicsinyes bosszúnak" minősítik, amiért távolmaradtak az új alaptörvény meghozatalától.

Lapunk megkereste az alkotmányozás folyamatából szintén kimaradó Lehet Más a Politika képviselőit is, akik egyelőre nem tudták pontosan megmondani, hogy kiknek csökkenthették a fizetésüket, hiszen az erről szóló kimutatásokat még csak most vették át. Az ügyben az LMP később ígért tájékoztatást.

SchifferAndrás, az LMP frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: tisztában voltak azzal, hogy ez a lépésük akár ilyen következményekkel is járhat. Egyedül azt találja furcsának, hogy az elmúlt három hétben a házvezetés erről a lépésről nem szólt nekik, így a sajtóból, illetve az Országgyűlés Hivatalának bérszámfejtésből értesültek a levonásról. Fölöslegesnek tartom, hogy ebből az esetből ilyen cirkuszt csináljanak - tette hozzá.

Emlékezetes, hogy az előző ciklusban a Fidesz és a KDNP képviselői rendre kivonultak az akkori kormányfő Gyurcsány Ferenc felszólalásai alatt, akkor, ezért retorzió nem járt. Sőt, korábban még MSZP-s választási kampányfilm is született arról, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök szinte alig járt be a Parlamentbe ellenzéki vezetőként. Orbán fizetését akkor nem csökkentette a szocialista házvezetés.

A parlamenti statisztikák szerint Orbán Viktor 2002-2010 között, ellenzéki pártvezetőként nagyon keveset járt a parlamentbe. 2002 őszén a sajtó többször is beszámolt arról, hogy a volt miniszterelnök hetekig egyszer sem vett részt a plenáris üléseken, ezt kollégái a focivébével, külföldi hivatalos megbeszélésekkel, nyaralással, az önkormányzati választás kampányában való részvétellel indokolták. Doncsev András, Orbán Viktor akkori sajtótitkára például Origonak azt mondta, a volt miniszterelnök az önkormányzati kampány részeként járja az országot, kapcsolatot tart fenn a választópolgárokkal. "Orbán Viktor a Fidesz meghatározó személyisége, ahol megjelenik, ott többezres tömeg gyűlik össze, hogy meghallgassa. A Fidesz úgy látja jónak, hogy a Parlamentben mások szólaljanak fel" - mondta Doncsev. Áder János akkori frakcióvezető - aki igazolhatja egy-egy képviselő távollétét – arra a kérdésére, miszerint mikor várható, hogy Orbán részt vesz a plenáris üléseken, azt mondta: nem tudja, mivel nem ismeri Orbán programját. 2002 őszén közölte: eddig minden alkalommal, amikor jelezte távollétét, megalapozott indokkal élt, és a jövőben is, amennyiben elfogadható az indok, igazolni fogja Orbán távollétét.

A képviselőknek elvileg kötelező megjelenni az üléseken. A Házszabály szerint, ha egy képviselő egy adott hónapban a szavazások több, mint egyharmadától igazolatlanul távol marad, a képviselői alapdíj összegét arányosan csökkentik. A hiányzást azonban a frakcióvezető saját hatáskörében igazolhatja. Emellett a szavazástól távolmaradókat a frakciószabályzat szerint is büntetik, a büntetés mértéke frakciónként eltér.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.