Kövér: nem illendő kormányoknak alkotmányozni

Kövér László szerint kormányoknak nem szokás és nem illendő alkotmányozni, ezért az Országgyűlés elnöke maximálisan egyetért azzal, hogy az új alaptörvény normaszövegére a képviselőcsoportok tegyenek javaslatokat. A házelnök a hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakot megelőző pénteki házbizottsági tanácskozás után tájékoztatta az MTI-t.

Elmondta, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetséggel összhangban azt ajánlotta fel az ellenzéki képviselőcsoportoknak, hogy azok is terjesszék a Ház elé saját alkotmány normaszöveg javaslataikat. Ehhez egy ideiglenes hatályú házszabály módosítást kell a parlamentnek elfogadnia, amely lehetővé teszi, hogy egyazon témában különböző javaslatokról vitázzanak.

Kövér László szavai szerint az ellenzéki frakciók közül egyelőre a Jobbik jelezte a részvételét a vitában, az LMP és az MSZP biztatóan viszonyult az elhangzott javaslathoz, de később dönt. Ennek kapcsán hétfőn, az ülés kezdete előtt, rendkívüli házbizottsági tanácskozást tartanak.

A házbizottságon tárgyaltak  az alkotmányozás elveiről szóló határozati javaslatról, amely szerint az indítvány általános vitája már február 15-én megkezdődne és még a héten le is zárnák. A tervek szerint a frakciók az alkotmány normaszövegeket március 15-ig terjeszthetnék a Ház elé, a végszavazásra pedig április 18-án kerülne sor.

A jövő héten hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával veszi kezdetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A parlament hétfőtől péntekig ülésezik. Kövér László elmondta, hogy az alkotmányozást előkészítő időszakban gyakran fordul majd elő, hogy a Ház nem a korábban megszokott heti két napot, hanem 4-5 napot tanácskozik majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.