Kövér: játszanak velünk, meg akarnak alázni

Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania - mondta Kövér László a Le Monde című liberális francia lapnak. Úgy sejti, valaki játszik velünk. Egyébként is: a Magyar Nemzeti Bank elnöke mégsem teheti le az esküt a Harry Potter harmadik kötetére.

Botrányosnak tartja Kövér László, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hiteltárgyalásokat politikai követelésekkel kötik össze. "Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania" – mondta Kövér még az Országgyűlés elnökeként a Le Monde című vezető liberális francia napilapnak adott, kedden közölt nyilatkozatában.

Kijelentette, "az igazságügyi kérdések nem érintik közvetlenül a gazdaságot".

Joelle Stolz, az újság tudósítója emlékeztetett: a Valutalap hivatalosan csak egy előfeltételt szab a tárgyalások megkezdéséhez, mégpedig a jegybank függetlenségét, amelyet illetően Magyarország most késznek mutatkozik lényegi engedményeket tenni. Az előzetes tárgyalások azonban még nem kezdődtek meg, s mindkét fél a másikat gyanúsítja időhúzással – tette hozzá Stolz.

"Nem mi vagyunk azok, akik időhúzásra játszanak. Más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon, és talán azért, mert egy újabb mély pénzügyi válságra számítanak, amely rugalmasabbá tenné a magyar kormányt" – mondta Kövér László.

A házelnök csodálkozott azokon, akiket felháborít, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének esküt kell tennie az új magyar alkotmányra – amely Stolz megfogalmazása szerint "nacionalista ideológiával van átitatva". "Mit akarnak, mire tegye le az esküt, a Harry Potter harmadik kötetére?" – kérdezett vissza.

A házelnök szerint Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása. "Ez élet vagy halál kérdése" – fogalmazott Kövér László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.