Kövér: mindenkinek a kormánynak kéne drukkolnia

Még a politikai ellenfeleinknek is nagyon kéne drukkolniuk, hogy mi sikeresek legyünk, s konstruktívan részt kellene venniük a feladatok megoldásában - mondta Kövér László Nyíregyházán. A házelnök kifejtette, hogy mit jelent, hogy a Fidesz az ország utolsó esélye.

Rajtunk kívül nincs ebben az országban politikai erő, amelyik képes lenne a mostani válságot kezelni. Bizonyára senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc új csapata - azokkal a régi szereplőkkel, akik az országot a történelmének egyik legmélyebb válságába taszajtották - képes lenne megoldani a problémát - mondta Kövér László, a Parlament elnöke ma egy nyíregyházi sajtótbeszélgetésén a Népszabadság azon kérdésére, hogy mit jelent azon minapi kijelentése, miszerint a Fidesz az ország utolsó esélye.

Kérdésünkre, miszerint nem gondolja-e, hogy egy esetleges parlamenti választás aktivizálhatja a közéletet, s fölbukkanhat olyan politikai erő, amely a Fidesz alternatívája lehet, Kövér László azt válaszolta: nem hiszi, mert ez egy kis ország. Hozzátette: lehet, hogy a politika nem olyan típusú szakma, mint az ács, a pedagógus vagy a hegedűművész, amelyeknek az elsajátításáról papírt lehet szerezni, de mégis olyan tevékenység, amelyben vannak szabályok, s ezek megtanulásához idő és tapasztalat szükséges.

Kövér László azt mondta: két olyan pártot lát, amely a kérdésben rejlő logika alapján jutottak be az országgyűlésbe, az egyik a Jobbik, az LMP a másik, de egyikben sem látja azt a szellemi kapacitást, amely reményt csillantana föl az ország jövője szempontjából, sem azt az erős bázist, amely e két párt mögött reprezentálná a magyar társadalom többségét. A házelnök úgy fogalmatott: nem gondolja, hogy politikai kezdeményezésekből kialakulhat releváns súlyú politikai szereplő a következő két és fél évben, de ezt nem lehet kizárni. Mint mondta, ha lesz olyan, az elégedetlenségből összeálló politikai potenciál, amely képes új politikai erőt juttatni az ország élére a most kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség helyett, az nemhogy nem lesz összevethető a Fidesz jelenlegi erejével, de nem is lesz képes vezetni az országot 2014-ben.

Kérdésünkre miszerint ha elfogadjuk az állítását, akkor ezt azt jelenti-e, hogy 2018-ig Fidesz-kormány lesz, Kövér László azt mondta: nem kell elfogadni az ő állítását, csak érteni kell. Azon megjegyzésünkre, miszerint ha végigvisszük a gondolatát, miszerint nem lesz a Fidesznek alternatívája, akkor az a következő ciklusban is Fidesz-kormányt jelent, a házelnök azt válaszolta: 2014-ben győzhet bárki - hiszen 2002-ben is biztosra vették a Fidesz győzelmét -, most arról van szó, hogy a jelenlegi felmérések szerint az ellenzék nem képes a Fidesz leváltására. Kövér László leszögezte: mondandójának, miszerint a Fidesz az utolsó esélye az országnak, az a lényege, hogy nincs még négy elvesztegetni való esztendő, a Fidesz kudarca az ország kudarca lesz, ha nem sikerül kezelni a válságot.

Mint mondta, minden embernek minden ciklusban az az érdeke, hogy a kormány sikeres legyen, nem abban az értelemben, hogy megnyerje a választásokat, hanem hogy meg tudja oldani a társadalom aktuális problémáit. Hozzáfűzte: "nemcsak ebben az értelemben kell mindenkinek úgy gondolkodni, hogy a kormány sikere az ő sikere, hanem még a politikai ellenfeleinknek is nagyon kéne drukkolniuk, hogy mi sikeresek legyünk, s konstruktívan részt kellene venniük a feladatok megoldásában".

 

 


 

 


 

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.