Kövér 130 ezerre bünteti a Balogh ellen tiltakozó képviselőket

A házelnök szerint a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló Vadai Ágnes és Szűcs Erika független képviselők megsértették az Országgyűlés rendjét, ezért Kövér László azt javasolja, mindkettejük tiszteletdíjából vonjanak le 130 ezer forintot.

A parlamentnek vasárnap benyújtott előterjesztése indoklásában a házelnök azt írta: azért javasolja a tiszteletdíj maximális összegű csökkentését, mert a képviselők a plenáris ülésen tanúsított magatartásukkal súlyosan sértették az Országgyűlés rendjét.

Vadai Ágnes és a DK aktivistái tiltakoznak a parlamentben a családon belüli erőszak és a nőverő Balogh József ellen
Budapest, 2013. november 5. A Demokratikus Koalíció (DK) képviselőinek és aktivistáinak performansza az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. november 5-én. A széksorok között a DK független képviselői, Vadai Ágnes alelnök (j2) és Szűcs Erika (j). Mellettük Veres János szocialista képviselő (b2). Vadai Ágnes az akció után Facebook-bejegyzésben tudatta: az ellen tiltakoztak, hogy "az asszonyverő Balogh József még mindig képviselő és polgármester lehet". MTI Fotó: Bruzák Noémi

A DK több női politikusa a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozott az Országgyűlés keddi ülésén. A napirend előtti felszólalások elhangzása után Vadai Ágnes az ülésteremben, a DK-ban politizáló öt társa pedig egy üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel "Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?" felirattal.

Az elnöklő Latorcai János (KDNP) már akkor figyelmeztetésben részesítette az akcióban részt vett két képviselőt, és jelezte, hogy velük szemben a házelnök várhatóan eljárást fog kezdeményezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.