Kövér vasárnap sem pihen

A kormány által elrendelt vasárnapi zárva tartás a politikai nagyüzemre nem vonatkozik. Sem a házelnökre. Kövér László úgynevezett Történelmi Magyarország Emlékparkot avatott. Az Ismerős Arcok is szerepelt a programban.

Bátor tett emlékparkot építve dacolni egy olyan korszellemmel, amely a felejtés érdekében dolgozik – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón, a Történelmi Magyarország Emlékpark átadási ünnepségén.

Ha emlékparkot építeni bátor tett, akkor az átadó ünnepségen beszédet mondani legalább annyira bátor, de a házelnök erre – nyilván szerénységből – nem tért ki. Hangsúlyozta viszont, hogy bölcs dolog a történelmi Magyarországról elnevezni az emlékparkot egy olyan korban, amelyben - Kövér szerint - sokan azt szeretnék, hogy a nemzetállamok léte, így Magyarországé is véget érjen.

Az Európai Unió határai között és Magyarországon is hatalmas küzdelem zajlik az európai emlékezet és felejtés erői között – fejtegette a házelnök, elismeréssel szólva arról, hogy Kétpó közössége az emlékezés pártjára állt.

Az emlékparkban Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotásait, a hét honfoglaló vezért, illetve Árpád és Attila szobrait helyezték el. Emellett kövekből rakták ki a történelmi Magyarország térképét. A községházáról ostormenet indult az emlékpark avatására.

A település honlapján közölt program szerint az eseményen az Ismerős Arcok nevű együttes is fellépett. A szélsőjobbos kötődésű zenekar korábban jobbikos rendezvényeken koncertezett, de – úgy látszik – újabban fideszes körökben is kezd divatba jönni.

A héten a hvg.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy június 4-e, a „nemzeti összetartozás napja" alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök az Ismerős Arcok egyik számát posztolta a Facebookon.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.