Kövér szerint ha nem szülnek eleget a nők, akkor jönnek a migránsok

A házelnök szerint a hagyományos  szerepek hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy a nőket visszazárnák a konyhába. Szerinte jelenleg a „halálkultúra  harsonásainak” a hangja az erősebb.
– Lényeges, hogy a közbeszéd része legyen a demográfiai helyzet, hiszen az életünkről, a jövőnkről van szó – mondta az Országgyűlés elnöke kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kövér László kifejtette: az európai országokban belátható időn belül az a helyzet jön létre, hogy nem lehet megállni a demográfiai lejtőn, ezért a kormány minden lehetséges eszközzel segíteni akarja a gyermekvállalást, amit az elmúlt huszonöt évben nem mindig tettek meg a kormányok. Ebben nagyobb szerepet kellene vállalnia a médiának, az egyházaknak és a civil társadalomnak is – vélekedett.

Úgy látja, miközben nő a Föld lakossága, Európában a népességfogyás a jellemző, ezért előbb-utóbb „beözönlenek" ide azok, akik „életteret látnak itt maguknak", a korábbi otthonukban már nem tudnak vagy nem akarnak élni, és elfoglalják, letarolják azt a civilizációt, amely többi között "a mi ezeréves küzdelmünk árán is felépült".

Ha azok, akik legalább elméletben egyetértenek azzal, hogy „az a dolgunk a világban nemzetként is, hogy megmaradjunk", megfelelő mintát mutatnak, akkor előrébb jutnánk, és talán nem azoknak a hangja lenne látszólag erősebb, akik "a halál kultúrájának a harsonásai", azt hirdetve, hogy „nincs holnap, csak a ma van”, és abban szabad élni – jelentette ki.

Az Országgyűlés elnöke szerint az, hogy a hagyományos női és férfi szerepek fontosságát hangsúlyozzák, nem azt jelenti, hogy a nőket „vissza akarjuk zárni” a konyhába.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.