Kövér László Gyurcsányékról: "kegyetlenek, aljasok és mindenkin átgázolnak"

A Parlament elnöke húsvétkor sem bírta megállni, hogy ne kommunistázzon. Egy interjúban elmondta, hogy  Gyurcsány Ferenc és párttársai a csekistákhoz hasonlítanak, kommunista reflexeket mutatnak, akiktől semmi jó nem várható. Kövér közölte azt is: szívesen beülne újra a házelnöki székbe.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Hír Televízió P8 című szombat esti műsorában úgy fogalmazott: házelnökként nem érezte rosszul magát a bőrében, ezért nincs oka arra, hogy egy ilyen felkérésre nemet mondjon - írja a Napi Gazdaság Online.

A politikus hozzátette: "de ne vágjunk a lovak elébe, tartsuk meg a sorrendet, a választók már döntöttek, az első feltétel adott, hogy a Fidesz, mint a legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező párt jelölje a házelnököt, és aztán majd meglátjuk, hogy ki lesz az".

Mint a lap írja, a házelnök reagált arra is, hogy az MSZP termet nevezne el Horn Gyuláról a magyar Parlamentben. Kövér megjegyezte: Nagy Imre neve kifejezi a nemzet egységét az Országgyűlés egyik termének ajtaján, Horn Gyuláé "finoman fogalmazva" nem az egységet, hanem megosztottságot fejezi ki. Kampányfogásnak jó volt az MSZP részéről - jegyezte meg.

A házelnök az interjúban a csekistákhoz hasonlította Gyurcsány Ferenc csapatát, akiktől semmi jó nem várható. "Kegyetlenek, aljasok és mindenkin átgázolnak, ugyanúgy uszítanak egyébként, mint ahogy másoktól látjuk a jobbszélen" - jelentette ki. Hozzáfűzte: "Gyurcsány Ferenc és pártja nem szalonképes egy demokrata számára, aki vele összeadja magát, az ne hirdesse, hogy megújulni készül".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.