Kövér László a bolsi bandáról és az államilag támogatott banditizmusról

A fideszes jelölt minden ellenfele "hétpróbás gazember", a "bolsi banda" nem változott 1917 óta, a "brüsszeli elvtársak" falaztak az előző kormánynak, a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság pedig "államilag támogatott banditizmus" volt – mindezt Kövér László házelnök mondta kedden este Balkányban.
Az Országggyűlés elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének, Simon Miklós nyírbogáti polgármesternek a kampánygyűlésén beszélt a helyi művelődési központ zsúfolásig megtelt nagytermében.

Elöljáróban Kövér László Simon Miklós helyi politikai ellenfeleit osztotta ki, akikről azt mondta, hogy "hétpróbás gazemberek". A fideszes Simon ellen induló politikusokra utalva így fogalmazott: "Miklós politikai teljesítményét többféleképpen is lehet mérni, de hogy a Jóisten mindig ilyen hétpróbás gazemberekkel hozza össze, mint akikkel összehozta, az azért azt mutatja, hogy sokra tartja az ő képességeit".

Kövér László figyelmeztette hallgatóságát: "emlékezzünk arra, hogy milyen kampányt folytattak itt 2002-ben. Nem csak Miklós ellen, ellenem is, meg mások ellen is, a miniszterelnök úr ellen már 1990 óta. 1990 óta próbálják meg erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a méltóságát, és sárba taposni. Ezekkel állunk szemben, nehogy véletlenül elfelejtsék. Nem változtak semmit sem 1917 óta. Ugyanazok, részben személyükben is, részben pedig ugyanannak a brancsnak a tagjai. Ugyanazt gondolják az életről, az emberről, mint az elődeik, csak legföljebb az eszközök változtak, ők nem".

A házelnök kérte a fórum részvevőit: "nehogy véletlenül lebecsüljük az ellenfelet csak azért, mert van mondjuk 10-20 százalék a felmérésekben a Fidesz-KDNP meg a bolsi banda mutatói között. Nehogy lebecsüljük őket. Az utolsó töltényig fognak harcolni".

Ezek után a Parlament elnöke szólt a "brüsszeli elvtársakról" is, akik szerinte "falaztak" az előző magyar kormánynak az ország valós költségvetésének eltitkolásában. Meg is nevezte őket: "a brüsszeli elvtársaik, a volt szocialista Almunia spanyol pénzügyi biztos, meg az utána következő, még mindig hivatalban lévő Olli Rehn nevű liberális finn biztos falaztak nekik".

Kövér László beszélt a közbiztonság javuló statisztikai mutatóiról, s ennek kapcsán azt a kijelentést tette, hogy a cigányok ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelő sorozatgyilkosság "az államilag támogatott banditizmus kirívó példája volt, amire Magyarországon eddig nem volt példa, és ne is legyen".

Ennek kapcsán így fogalmazott: "nem csak arról volt szó, hogy néhány embert pusztán a származása miatt bestiálisan agyonlőttek, köztük egyébként gyermeket, puskával, hátba. Milyen alak az, aki ezt képes megcsinálni? Hanem a rendőrség ezt nemhogy nem volt képes megakadályozni, a titkosszolgálatok nem voltak képesek földeríteni, hanem ellenkezőleg. Amikor kiderült az egyik későbbi elkövetőről – akit megfigyeltek a nemzetbiztonsági szolgálatok –, hogy fegyvert akart szerezni, akkor hirtelen levették róla a figyelést". Végül hozzátette: "és azóta sem tudjuk pontosan, hogy mi történt, mert akik tudják, azok hallgatnak, papírok meg nincsenek róla".

Helmeczy László ügyvéd, az ellenzéki Kormányváltás parlamenti képviselő-jelöltje szégyenteljesnek nevezte Kövér László balkányi kampánybeszédét . Szerinte mélységesen sértő, hogy a házelnök "hétpróbás gazembereknek" nevezte azokat a politikusokat, akik a Fidesz-KDNP helyi jelöltjével, Simon Miklóssal szemben indulnak a választásokon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.