Kovács Lajos: 'Benne volt a pakliban, hogy menesztenek'

A móri-nyomozás fiaskóját leleplező Kovács Lajos szerint a elküldésének hátterében a tavaly év végén megjelent "A Mór megtette..." című könyve állhat.

Amint a NOL megírta, nem hosszabbították meg a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) tartozó úgynevezett döglött ügyek osztálya vezetőjének, Kovács Lajos ezredesnek a szerződését.

Kovács Lajos elmondta, hogy szakmai és emberi okok miatt újra megírná a kötetet, mellyel a kiemelt nagy ügyek felderítése során átélt rendőri erőfeszítéseket, küzdelmeket, vitákat, tévutakat igyekezett „látóközelbe hozni". Az itthon és külföldön is közismert és elismert nyomozó szerint jó, ha az utca embere megtudja, hogy más a tévében látott krimi és más a valóság.

A 2002. május 9-én történt, nyolc emberéletet követelő móri bankrablás felderítése során ugyanúgy küszködtünk, vitáztunk és gyakran egymásnak is ellentmondva, újabb és újabb verziókat állítottunk fel, mint bármelyik más, komoly gyilkossági ügyben, sajnálatosan azonban a többféle irányú bizonyítékok közül néhány rendőri vezető, tévesen - a Kaiser Ede - Hajdú László vonalat választotta ki - magyarázta az ezredes.

Hozzátette: jómaga más irányba is elvitte volna a nyomozást, mert egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy tényleg Kaiser a tettes, ám a hivatalos álláspont győzött, hisz döntenie mindig a feletteseknek kell. Az ügyész és a bíró hitt a rendőrségi verzióban, melynek alapján Kaiser Edét jogerősen életfogytiglanra ítélték - idézte fel az eseményeket Kovács Lajos, aki szerint amikor másfél évre rá, 2006. elején elfogták az igazi gyilkosokat, a téves döntést meghozó két rendőri vezetőnek el kellett volna ismernie, hogy tévedtek.

- Megértem, hogy nehéz mindezt bevallani - fogalmazott a három évig nyugdíjasként dolgozó nyomozó, aki saját elmondása szerint már decemberben tudta, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződését, ám hivatalosan csak most közölték vele a hírt.

Az ezredes valószínűnek tartja, hogy a könyv áll a háttérben, bár mint mondta, ezt így nem közölték vele, ám naív dolog lenne más okra gondolni, hiszen ő még szívesen maradt volna a rendőrség kötelékében.

"Nem dráma, mindez benne volt a pakliban" - jegyezte meg, majd úgy fogalmazott: a történtek ellenére sem haragszik senkire, a főnökeire meg különösen nem.

A 40 éves rendőri múlttal rendelkező nyomozó azt mondta: bár nyilvánosságra került, hogy eltávolítása mellett még fel is jelentették államtitoksértés miatt, erről máig semmit sem hallott, így nagyon meglepődött. Szerinte semmilyen államtitkot nem sértett meg a könyvében - tette hozzá.

Kovács Lajos, aki az ORFK-n, a BRFK-n, majd az NNI-nél is tevékenykedett, s egyebek mellett bűnügyi főosztályvezető-helyettesi posztot is betöltött számos nagy horderejű, hírhedt gyilkosság felderítésében vállalt kulcsszerepet. Jövőbeni terveivel kapcsolatban az ezredes azt mondta az MTI-nek: valószínűleg tanítani fog, már több egyetemről is megkeresték.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.