Kötelező tüdőszűrés: sokat fizethet, ha kihagyja

Súlyos pénzbüntetésre számíthat, aki a felszólítás ellenére sem vesz részt a kötelező tüdőszűrésen: a bírság több százezer forint is lehet.

Félmillió forintra is megbüntethetik azt, aki nem megy el a kötelező tüdőszűrő vizsgálatra, pedig a környezetében már volt tbc-s megbetegedés. A Hír TV tudósítása szerint betegek számának emelkedése miatt az országos tiszti főorvos az elmúlt hónapokban több megyében rendelt el kötelező vizsgálatot, az érintetteket a település jegyzőjének kell értesíteni.

Debrecenben 100 ezer lakosra 46 tbc-s beteg jut. Egyelőre itt még nem rendelték el az újabb kötelező szűrést, érvényben van a tavalyi. A megyében 350 ezer embert kellett megszűrni egy év alatt. Ehhez azonban kevés az orvos, lassan haladnak, annak ellenére, hogy az érintettek alig több mint fele vett részt a kötelező vizsgálaton.

„Akár több százezer forintos büntetést helyezhetünk kilátásba" – hangsúlyozta a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője, Kohut Zsuzsa.

A tisztiorvosi hivatal csak azokat bünteti meg, akiknek a környezetében már volt tbc-s beteg és a többszöri felszólítás ellenére sem mennek el a vizsgálatra – mondta a Hír TV-nek Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője.

Kötelező vizsgálatot akkor rendelhet el egy megyében a tiszti főorvos, ha százezer lakos közül 25 tbc-s. Borsodban ez a szám meghaladja a harmincat. A vizsgálatról múlt héten döntött a közgyűlés.

Az ÁNTSZ a honlapján folyamatosan frissíti a kötelező tüdőszűrést elrendelő népegészségügyi szervek listáját. Jelenleg öt megyében született ilyen határozat. Pest megyében például június 30-ig kell végezni a vizsgálatokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.