Kötelező lesz a netes szűrőszoftver az iskolákban

Gyermekbarát törvénycsomagot nyújtott be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az Országgyűlésnek - jelentette be a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján, a gyermekbántalmazás elleni világnapon.

Balatoni Monika elmondta, míg a 2012 májusában benyújtott első törvénycsomag garanciális szabályokat tartalmazott a kiskorúak érdekeinek érvényesítésére, addig a mostani javaslat sokkal szigorúbb szabályokat tartalmaz a gyermekek védelmére.

Ha az Országgyűlés elfogadja az előterjesztést, jobban ellenőrizni tudják majd, hogy a gyerekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők ne dolgozhassanak gyerekekkel foglalkozó munkakörben, illetve munkahelyen. A tárca bevezetné a megelőző pártfogás jogintézményét a fiatalkorúak bűnismétlésének megelőzésére, és megalkotta a gyermekbarát internethez szükséges jogszabályokat is.

Hangsúlyozta, a kormány továbbra is prioritásként kezeli a gyermekek védelmét, ami nem csak a családok magánügye, hanem össztársadalmi kérdés, "közös ügy". Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy azok a gyerekek, akiket bántottak, 53 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek fiatalkorú, és 38 százalékkal nagyobb eséllyel felnőttkorú bűnelkövetők, mint nem bántalmazott társaik.

A javaslat részleteiről szólva elmondta, 2014. január 1-jétől a hatósági erkölcsi bizonyítványokban foglalkozásától vagy tevékenységétől való eltiltás jelenhet meg azoknál, akik korábban gyerekek ellen bűncselekményeket követtek el. Szigorítást jelent a korábbi szabályozáshoz képest, hogy az eltiltás nem csak a szexuális, hanem más, brutális bűncselekmény elkövetőjének munkavállalását is érinti.A tárca szigorítása értelmében az ilyen bűncselekményeket elkövetők már nem csak tanári, nővéri, orvosi vagy nevelői munkát nem végezhetnek, hanem olyan feladatokat sem, melyek "térben és időben" huzamosabb együttlétet jelentenek gyerekekkel.

Az államtitkár a fiatalkorúakat érintő megelőző pártfogás új jogintézményével kapcsolatban arról beszélt, hogy az elhúzódó eljárásokban az érintettek nem kapják meg a szükséges támogatást, amivel a visszaesésüket meg lehetne előzni, és a társadalmi visszailleszkedéshez sem kapnak segítséget. Mindenkinek jár egy második esély - hangoztatta.

Arról is beszélt, hogy azoknál a fiataloknál, ahol a szülők börtönben vannak, már felmerülhet a megelőző pártfogás intézményének szükségessége. Hozzátette: az új jogintézmény nem lesz kötelező, a gyereket nem szakítja ki a családból, hanem kirendel mellé egy szakembert, aki abban segíti, hogy ne váljon bűnelkövetővé.
A megelőző pártfogás intézménye 2015. január 1-jén lép hatályba.

A törvénytervezet szerint az internetszolgáltatók a jövőben a gyerekek védelmében kötelesek lesznek megfelelő ingyenes szűrőszoftvereket a felhasználók rendelkezésére bocsátani. A javaslat szerint az iskolákban és a nyilvános könyvtárakban is kötelező lesz olyan szűrőszoftvereket használni, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá a számukra káros tartalmakhoz.

A módosítás azt is lehetővé tenné, hogy a gyermekek személyiségi jogai elleni jogsértések esetén (például a magántitokhoz, a képmáshoz vagy a hangfelvételhez kapcsolódó személyiségi jogok) egy speciális eljárási rend szerint, még a polgári peres vagy a büntető eljárás előtt vagy helyett fel lehessen lépni az internetszolgáltatónál.
A szolgáltatóknak emellett fel kell tüntetni a honlapjukon a tárhely-szolgáltatójuk elérhetőségi adatait, hogy jogsértő tartalmak közzététele esetén könnyebben és gyorsabban el lehessen érni a szerver üzemeltetőjét.

A kiskorúak védelme érdekében továbbá a Magyarországon forgalomba hozott játékszoftvereken is kötelező lenne a 18 éven aluliak számára nem ajánlott tartalmakra való figyelmeztetés feltüntetése. Az államtitkár elmondta, egy felmérésből az derült ki, hogy a 11-14 évesek több mint háromnegyede látogat el közösségi oldalakra, ahová különböző személyes adatokat, információkat töltenek fel magukról és családjukról. A veszélyek érzékeltetésére arra is kitért, hogy a felmérés szerint minden harmadik gyerek mondta azt, hogy már találkozott pedofil tartalommal, vagy zaklatással, de nem mertek róla beszélni.

A törvényjavaslat 2014. január 1-jén léphet hatályba. A szűrőszoftverek biztosításának kötelezettsége a szolgáltatók részére 2014. július 1-jén, a köznevelési és közkönyvtári intézmények esetében pedig 2014. szeptember 1-jén lesz kötelező.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.