Kötelező etika- vagy hit- és erkölcsoktatást javasolnak kormánypárti képviselők

Kötelezően választható etika- vagy hit- és erkölcsoktatás bevezetését javasolják az új köznevelési törvényhez benyújtott módosító javaslatukban fideszes és kereszténydemokrata képviselők.

Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat rögzíti, hogy az iskolában az etika tantárgy a kötelező tanórai foglalkozások része. A tanuló, illetve a szülő jogosult az etika tantárgy helyett az iskola által az egyházi jog személlyel való megállapodás alapján biztosított hit- és erkölcstanoktatást választani. Az indítványt jegyző kormánypárti politikusok, köztük Kövér László, Lukács Tamás, Ékes Ilona, Lezsák Sándor, azzal indokolják a módosítást, hogy Magyarország megújulásának egyik fontos előfeltétele, hogy a jövő nemzedékek megfelelő erkölcsi alapokkal rendelkezzenek. "A nevelés fontos eszköze és jelen módosító javaslat célja a kötelezően választható iskolai etika-vagy hit- és erkölcstanoktatás bevezetése" - írták.

Az etikaoktatást, illetve a hit – és erkölcstanoktatást az óvodában az óvodai foglalkozásoktól elkülönítve az óvodai életrendet figyelembe véve – a nyitvatartási időn belül, de nevelési időnek nem minősülő időkeretben –, az iskolában és kollégiumokban pedig oly módon kellene megszervezni, hogy az a kötelező tanórai foglalkozások rendjébe illeszkedjék.

Az indítvány kitér arra is, hogy az oktatásért felelős miniszter a kötelező etikaoktatás, valamint a hit – és erkölcstanoktatás részletes rendjét, az oktatás biztosításának feltételeit, így az oktatói, illetve tanári alkalmazás kritériumait – az egyházi jogi személlyel történő megállapodás alapján – rendeletben állapítaná meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.