Kossuth téri favágás sok hibával

Eljárási hibát vétett az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor – derül ki abból a jogerős végzésből, amelyet a napokban kapott meg a Védegylet nevű környezetvédő szervezet.

Az ügy előzménye, hogy a fák tavaly áprilisi kivágását a Védegylet megpróbálta megakadályozni, és ezért ügyfélként bejelentkezett az engedélyezési eljárásba, illetve megkísérelte felfüggesztetni az engedélyező határozatot. A budapesti kormányhivatal V. kerületi építésügyi és örökségvédelmi hivatala az ügyféli jogállást nem ismerte el, amit ők megfellebbeztek, ezalatt azonban a hatóság úgy foglalt állást, hogy – mivel nem számítanak ügyfélnek – nem is kérhetik az engedélyezés felfüggesztését.

Ez azonban a másodfok, vagyis a fővárosi örökségvédelmi hivatal friss végzése szerint jogszerűtlenül történt: mivel az ügyféli jogállásról még nem született jogerős döntés, az „ügyfélség" hiányára hivatkozva nem lehetett volna elutasítani az engedélyezés felfüggesztésére vonatkozó civil kérést.

A mostani döntés a Kossuth tér időközben kivágott és feldarabolt fái­nak sorsát nyilvánvalóan nem tudja már befolyásolni, megjegyzendő ugyanakkor: ez immár a sokadik hatósági „tévedés", amire a fairtás kapcsán fény derül. A környezetvédelmi hatóság például úgy ítélte meg, hogy a vegetációs időszakban elvégzett favágásnak nem lesz jelentős környezeti hatása – így környezeti hatásvizsgálat lefolytatására sincs szükség –, és lemondott az engedélyezési és szakhatósági jogköréről, miközben néhány sorral odébb ugyanaz a dokumentum sorolja föl a várható környezeti hatásokat.

Az illetékes kormányhivatal azt állapította meg, hogy a területen „egyedi védelem alá sorolt zöldfelületi elem nincs", holott a Kossuth tér védett parknak minősült. A közterületi fák védelméről szóló kormányrendelet szerint az engedélykérelmet el kell utasítani, ha a fakivágás természetvédelmi vagy környezetvédelmi érdeket sért, a kormányhivatal viszont azt állította, hogy a növényzet teljes letermelésével nem sértettek környezetvédelmi érdeket, szót sem ejtve például az idős fákban élő védett denevérekről, a növényeken fészkelő madarakról.

A kormányhivatal pedig máig nem indokolta meg, mire hivatkozva járult hozzá a kivételes sürgősséghez, vagyis ahhoz, hogy az engedély azonnal, napokkal az első fellebbezési alkalom előtt végrehajthatóvá váljon, értelmetlenné téve minden későbbi jogérvényesítési kísérletet

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.