"Kedves újságírók, kedves vendégek! Most az az előre meg nem beszélt munkamegosztás van, hogy akkor most én egy kicsit komolyabb Szabad Sajtó napi köszöntést fogok tenni. Ennek leginkább az az oka, hogy bár igazából lehetne viccelődni, de hogy a klasszikus viccet idézzem, a helyzet annyira rossz, hogy az csak vicc lehet, mert ha komoly, akkor nagy baj van.

Ugyanis a helyzet az az, hogy - és ezt is gyakran szoktam idézni -, hogy mégiscsak Pista bácsinak, a kazánfűtőnek volt igaza, vagy van igaza most is, mint akkor, amikor néztük a szovjet-magyar meccset Irapeutóban, vagy hol a búbánatban volt az, Irapuatóban, a második orosz gól után be akartuk dobni a sörös üveget a képernyőbe, Pista bácsi ott ült elől, mi akkor még egyetemisták voltunk, és fölállt, és azt mondta, hogy ne nagyon dobáljanak semmit a fiatalurak, mert ebben maguk is benne vannak, mert az egész, a segédmasszőrtől a szövetségi kapitányig... mindenki benne van, és maguk is benne vannak, mert nézik. És ezzel elment.

Na, most a helyzet az az, hogy tényleg nagyon komoly bajban vagyunk, és... és valami nagyon mást kéne csinálni, ez pedig egyedül nem fog menni. Az ország szinte minden részterülete, az nagyon komoly válságjeleket mutat, és azt gondolom, hogy a sajtó is ezt mutatja. Részint azért, mert szemmel láthatóan a sajtót szabályozó jogszabályok azok alkalmatlanok egy demokratikus ország sajtószabályozására.

A sajtótörvény '72-es, kicsit renoválva '89-ben, és megfejelve az Antall-Tölgyesy paktum hozzányúlásával, azóta érdemi változás nem volt, ezek a hozzányúlások mind kettő, maximum négy hónapos időperspektívában gondolkodtak, és emlékszem az akkori politikai helyzetre, senki nem gondolkozott azon, hogy mit kellene csinálni egy alakulófélben lévő demokratikus ország szabad sajtójával, mindenki olyan alapon gondolkodott a sajtótörvény kialakításakor, hogy meg tudja-e menteni Bors Jenőt meg Erős (a felvételt újra meghallgatva: Erdős? - a szerk.) Pétert. Vagy a... és akkor itt most lehetne sorolni a neveket.

Nem az olvasóknak

Utána született még egy, az elektronikus sajtót szabályozó törvény, a médiatörvény, a megszületése pillanatában sem működött, még akkor nem is lépett hatályba, azóta az abszurditások sorát mutatja, a sorshúzásos kuratóriumtól kezdve lefele-felfele. De nemcsak a regulációkkal van bajban a sajtó, hanem amiatt is, mert szemmel láthatólag ma semmi sem gátolja annak a szempontnak az érvényesülését, hogy a sajtó munkatársak igazából nem az olvasónak írnak.

Nem a nézőnek

Ahogy egyébként Sinka Zoli fogalmazta nagyon plasztikusan - egy fél évvel ezelőtt beszélgettem vele, talán még mond ez a név néhányuknak valamit -, arra a kérdésemre, kinek csináljátok akkor tehát a híradót, azt válaszolta, hogy az AGB-nek. Tőlük soha senki nem kérdezi azt meg egyébként, hogy a nézők mit szóltak hozzá. Soha. Amióta ott dolgozik, még ez a kérdés senkinek nem fordult meg a fejében. Azt kérdezik meg, hogy mi volt az AGB-ben. Ez az a cég, amelyik a nézettséget vizsgálja.

Megjegyzem, számtalanszor bebizonyosodott már, hogy rendkívül vitatható módszertan alapján, rendkívül vitatható (egy szó érthetetlen) szinten. Mint ahogy egyébként önök is tudják, hogy az a kérdés elhangzik, hogy mennyi a reklámbevétel, mennyi a példányszám, az, hogy tetszik-e a népeknek, vagy az olvasók mit szólnak hozzá, az egy alkérdés.

Nem ellenőriz

Ebből a szempontból baj van, mert a sajtó ebben az állapotában pont azt a szerepét nem tudja rendesen betölteni, amit egy demokráciában mégiscsak a sajtónak be kell tölteni, nevezetesen, hogy a hatalmat valamilyen módon ellenőrzi. És segít a tájékozódásban nem csak a politikusok, de ad abszurdum még a választópolgárok szempontja szerint is.

Mint ahogy azt sem sikerült meghaladni, hogy a sajtó - én most a politikai sajtóról beszélek, a bulvárról nem is szólok egy szót sem -, hogy a sajtót igazából nem a sajtómunkatársak írják, hanem majdhogynem a politikusok. Nem abban az értelemben, hogy a politikusok szólnak oda, hogy ez, vagy az, vagy amaz kell benne legyen, természetesen ilyen is van, hanem sokkal inkább abban az értelemben, hogy nem vette magának a magyar sajtó azt a bátorságot, hogy ha valaki imamalomszerűen tart egy sajtótájékoztatót, ami tök érdektelen, másodlagos frissességű hülyeségekről szól, akkor azt egyszerűen ne írja meg.

Hol a megjegyzés?

Vagy az angolszász sajtóban az a műfaj, hogy politikus sajtótájékoztatót tart, és arról írnak valamit, ha az érdektelen, az nem ismert. Mint az sem ismert Magyarországon, hogy felhagyunk azzal az álobjektív magatartással, hogy akkor végeztük el a munkánkat, hogyha leírjuk, hogy az illető politikus mit mondott a sajtótájékoztatón. És azt is leírjuk, hogy egyébként X. Y. a sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ég piros. Mindenki tudja, hogy az ég kék egyébként, legfeljebb hogyha az álobjektivitásnak még az az ismérve, hogy megszólaltatjuk az ellenérdekű felet, aki bejelenti, hogy az ég zöld. De az a félmondat, hogy mint tudjuk: az ég kék, zárójel a szerk. megjegyzése, ez nincs.

Mert valami módon azt gondoljuk, és ez egy teljes tévedés, hogy akkor vagyunk elfogulatlanok, vagy korrektek a sajtóban, ha a hülyeségről mind a két oldal véleményét megkérdezzük. És nem azt írjuk le, amit egyébként nagyjából lehet sejteni valamilyen szinten, még akkor is, ha azt mondjuk, hogy ez egyébként a szerkesztő, az újság vagy újságíró véleménye, aztán lehet vele vitatkozni, egy nagyjából korrekt mérkőzés mellett.

Hol a felkészültség?

Hogy olyat ne is mondjak, hogy az pedig teljes mértékben kiesik a divatból, hogy... és már minden szinten, tehát nemcsak arról van szó, hogy ezt a pártszimpátiát meghatározta törésvonalak mentén kell értelmezni, hanem minden szinten kiesik az, hogy minimális felkészültsége lehet, hogy a kiadó megfinanszírozza azt az újságírónak, hogy belemegy egy olyan anyagba, amikor képes a politikust egy, nem a politikus által közölt ténnyel szembesíteni. És teljesen érdektelen számára, hogy egyébként mit mond a politikus, mert neki kérdése van, azt kérdezi meg, hogy kérem szépen nagyszerű, hogy most ezt tetszett mondani, de a helyzet a következő: két évvel ezelőtt, amikor ön éppen ennek a felelőse volt, akkor meg ezt mondta, miért változott meg a véleménye.

És az pedig végképpen teljesen ismeretlen, hogy amikor egyszerűen a kérdezett ezt figyelmen kívül hagyja, akkor szolidaritásból a másik orgánum másik oldali újságírója ugyanezt a kérdést felteszi. Mint ahogy egyébként hány olyan külföldi régebbi demokráciákban ismert sajtómechanizmust ismerünk, amikor a szóvivőnek egyébként képesek az újságírók ugyanazt a kérdést tizenötször feltenni, akkor is, ha egyébként konkurrens orgánumoktól vannak, mert van egyfajta belső szolidaritása ennek a világnak.

A politika ék a sajtómunkások között

Az pedig aztán végképpen teljesen kiveszett ebből a világból, hogy amikor a politika próbál... mindegyik politika különböző alapon éket verni a sajtómunkatársak közé, akkor az az ösztön, hogy önöknek az a közös érdeke, hogy senkit se lehessen kirekeszteni, mert ha ma engem nem hívnak meg egy sajtótájékoztatóra, akkor holnap téged küldenek ki. Persze lehet botrányosan tudósítani belőle, nincs ezzel semmi gond, és a bulvár előtt jól mutat, hogy éppen kit zártak ki valamilyen sajtótájékoztatóról, de normálisabb esetben megteszi azt a sajtó közösségének mindegyik része, hogy kihagyja a tudósítás helyét, a flekket, és beleírja, hogy miután ezt meg ezt az újságírót kiküldték a sajtótájékoztatóról, ezért nem vagyunk hajlandók tudósítani róla. És ez éppúgy vonatkozik a megtörtént esetekre, mint ahogy a tévészékház ostromáról tudósító újságírót küldték ki a sajtótájékoztatóról. A tévé elnöke.

Itt lesz aztán tényleg Ionescu szerű az egész, azért, mert nem tetsző módon tudósított arról a tévészékház előtti ütközetről, amiről a tévé meg nem tudott tudósítani, hanem egy másik tévé munkatársát kérte meg. Képzeljük csak el, hogy a nagy tévétársaságok a világ egészen meghökkentő részén, a BBC Tanganyika eldugott helyein is képes tudósítani fontos, problematikus ügyekről, az, hogy a BBC a saját székháza előtti térről nem tud tudósítani?

Kiküldeni a sajtótájékoztatóról?

Azért az meghökkentő, hanem mondjuk a CBS-től veszi át az anyagot. És ráírják, hogy CBS-tudósítás, mert ugyan a mi székházunk előtt tüntettek, de nem sikerült az egészet megoldani, viszont a CBS-t kizárjuk a sajtótájékoztatóról. És ilyenkor nem azt mondja mindenki, hogy akkor semmit nem tudósítunk, ez senkinek nem jut az eszébe, hanem belemegyünk ebbe, és most egyébként a Hír TV-t, a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot küldjük ki, meg nem hívjuk el, aztán fordul a kocka, akkor meg a Népszabadságot, a nem tudom én kicsodákat, az ATV-t, mert hiányzik az a szolidaritás, ami egyébként szerintem a sajtó normális működéséhez szükséges.

A helyzet az az, hogy ezt a politika, ezt a szolidaritást soha az életben nem fogja tudni generálni. Soha. Nem is az érdeke. Azért van sajtó, hogy képes legyen adott esetben, ha igazán... nem csak hogy mennyire szabad, hanem mennyire képes önálló entitásként is valamifajta közös érdekek mentén szervezett ágazatként működni, annak a kérdése, hogy ilyenkor létezik-e, lesz-e majd az az erő Magyarországon, ami ezt adott esetben a sajtónál kikényszeríti, mert most Hír TV-t könnyű csinálni, aztán októberben meg ATV-t lesz könnyű csinálni.

Amikor fordul a kocka

Az a kérdés, hogy jó-e az, hogy négy évente, vagy nyolc évente fordul a kocka, és akkor mit sem javul a működés, hanem csak mindenki örül. Amikor beszélek a ti kollegáitokkal, akkor megyek az ATV-be, már dörzsöli a kezét a szerkesztő, Kurucz Péter, és azt mondja, hogy na, még van két szar hónapom, amíg itt szívom a fogam, de utána, gyerekek, na, akkor majd fel fogom hívni a Hír TV-szerkesztőt, hogy na, mi újság van, hogy vagytok. És akkor az egészet megfejeli az, a szimbólumában is nagyon jól érthető, mindig el szoktam mondani, és mindig el is fogom mondani, mert szerintem emellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Mert ha nem lehet elmenni Hagyó Miklós mellett szó nélkül, ha nem lehetett elmenni Várhegyi Attila mellett szó nélkül, és mind a kettőnek jogerős ítélet, az egyikben még nincs jogerős ítélet, de távoznia kellett, akkor nem lehet elmenni amellett sem szó nélkül, hogy a ti legnagyobb és talán, nem tudom, hogy a legfontosabb-e, de kétségtelenül a legnagyobb létszámú érdekvédelmi szervezetetek elnöke egy olyan ember, aki a valaha volt legnagyobb sajtóhamisítási botrányba bukott meg. (Eötvös Pálról van szó, aki nem az elmondottak miatt távozott a Népszabadságtól - a szerk.)

Mindenkinek van valamilyen felelőssége

Erre mondhatjátok, hogy egyébként nem vagyok MÚOSZ-tag, de én konkrétan amikor Nemesegyházán választói gyűlést tartok, akkor hiába mondja ő el, a nemesegyházai szocialista elnök, hogy ő itt elnök, és nem Budapesten, mert mindenki tudja, hogy valamihez tartozik, valamilyen felelőssége van. És hogy meddig lehet ezt hagyni, nem tudom, de jól mutatja, hogy itt nagyon komoly zavar van és baj.

És hozzáteszem, ha ti komolyan gondoljátok, és ezt nagyon sokszor minden oldal leírta már az újságírók világában, hogy a szabad sajtó és a normálisan, tehát az ilyen demokratikus országokban elfogadott normák szerint működő sajtó nélkül nincsen demokrácia.

 Választások egyébként lehetnek. És van egy csomó ország, ahol egyébként demokratikus választásokat tartanak, és amúgy egy párt nyeri negyvenöt éve a választásokat egyfolytában. De egyébként senki nem vitatja, hogy a választások demokratikusak, ez az, amikor ezeket szokták egyosztatú politikai rendszernek hívni.

A Lokis is húsz évig bajnok akar lenni

És lehet egyébként egy politikust ostorozni amiatt, mert erre törekszik, vagy sem, de mindenkit ki kell ábrándítsak: egy politikus akkor végzi jól a dolgát, hogy ha meg akarja nyerni a választásokat. Mégpedig mindet. Mindet. Mint ahogy egyébként furcsa lenne, hogy ha mondjuk Dombi Tibi egyszercsak arról kezdene beszélni, hogy a következő meccset nem akarja megnyerni. Nem. És lehet majd fanyalogni, hogy a Loki tizenötödjére is magyar bajnok - meg kell verni. De nem kell a Szima Gábort megkérdezni arról, hogy mi a francért akar megint bajnok lenni, már annyit volt. Mert ez egy ilyen műfaj. Mint ahogy egy politikustól azt megkérdezni, hogy miért akarja megnyerni húsz éven keresztül egyfolytában a választásokat... Azért, mert a Loki húsz éven keresztül egyfolytában bajnok akar lenni.

Az a kérdés, hogy hagyjuk-e. Nem úgy, hogy hátulról leszúrjuk, elgáncsoljuk, satöbbi. Ebben az értelemben viszont az a helyzet, hogy nem az a probléma, hogy tehát van ilyen törekvés, hanem az a kérdés, hogy... hogy ez a törekvés tud-e érvényesülni egyébként normális, demokratikusan működő sajtó, szabad sajtó, normális demokratikus viszonyok, normális hatalommegosztás, viszonylag elfogadottan működő államigazgatás, és egyébként szemmel láthatólag valamilyen aktivitást, közéleti érdeklődést tanúsító választópolgári környezetben.

A jó sajtó elfárasztja a hatalmat

Nem zárom ki, de elképzelhető, hogy van valami olyan univerzális dolog, ami ezt tudja produkálni, de inkább ez engem mindig arra a jelenetre emlékeztet, nem tudom, megvan-e az nektek, Peter Greenaway Rosencrantz és Guildenstern halott című filmjében (ezt a filmet nem Peter Greenaway, hanem Tom Stoppard rendezte - szerk.), azzal kezdődik, hogy Rosencrantz dobál fel egy pénzérmét, és számolja, négyszázhuszonötezer-hatszáztizenkilenc, fej, négyszázhuszonötezer-hatszázhúsz, fej, és ugye arról szól a film, hogy egyfolytában fej. Ez egy szimbóluma az egész dolognak, magyarul, igazából azt akarom mondani, hogy ez a dolog nincs.

Minden ország akármilyen egyosztatú politikai rendszerben dolgozik, szükségszerű egy idő után, a demokráciában a hatalom elfárad, megeszi a pártholdudvar, különböző ügyek, elkopik, satöbbi, satöbbi. De csak akkor, ha van jó sajtó. Meg egyéb attribútumok is vannak. És Magyarországon, én azt állítom, hogy nincs. Lehet, hogy önmagam ellen beszélek, mert mi konkrétan most választást szeretnénk nyerni, hogy egy klasszikust idézzek, nem kicsit, nagyon. Csak azt érzem, hogy... hogy az országunk nem lesz jobb. És ennek a nemzetnek nem lesz jobb dolga, hogyha nincsen jó, normális sajtó.

Sosem volt demokratikus sajtó

Én mindig azt szoktam, mondani, sose hiszik el nekem, hogy... hogy akkor jó sajtó, ha forgatja az embert, mert akkor nem lustul el. Akkor mindig sztíl lesz, mindig úgy kell mozognia, hogy valamit... Az alákérdezős sajtó az olyan, minthogyha a Loki állandóan az (érthetetlen szó) készülne a BL-ligára. Lehet, hogy hoznák a húsz-nullot minden meccsen, de aztán a Manchester ellen is hoznák. Úgyhogy amikor a sajtó napjáról gondolkodunk, akkor már csak egyet kell hozzátenni, és itt van az igazi, nagyon nagy baj, kedves mindnyájak, és most szeretnék egy fontos állítást tenni: Magyarországon az a demokratikus sajtó, amiről én beszélek, az elmúlt ezer évben egyetlen másodpercben sem létezett sohasem. És meg tudom védeni ezt az állításomat. Magyarul... Hogy lesz-e ilyen? Hát... Vannak kételyeim.

De hogy törekedni mégiscsak el kellene kezdeni rá, az egészen biztos, mert nem fog különben a dolog működni. Ország lesz. Lesz mindenféle jólét, meg lehet ügyesebben kormányozni, de úgy érzem, hogy ha tényleg új országot akarunk építeni, és ami nagyon fontos, hogy megint egy nagy halhatatlant idézzek, Kornis Mihályt, ha tényleg ki akarunk törni a posztkádárizmusból, és tényleg ki akarunk törni abból, amiről sose gondoltuk, hogy eljön egyszer, és most itt élünk benne, csak már nem vesszük észre, mert ha belegondolunk, az a rendszer, ami idáig volt, az kísértetiesen hasonlít arra a demokratikus szocializmusra, amiről egyébként a reformerek beszéltek konkrétan a nyolcvanas évek elejétől kezdve. Csak elértük.

Demokratikus szocializmus lett, nem demokrácia

És ez az igazi tragédia, mert demokratikus szocializmus lett, nem demokrácia, a szónak mindenfajta értelmében. Hogy ezt meg tudjuk haladni, ahhoz nagyon mást kellene csinálni. Nem tudom, fog-e menni, én annyit tudok kedves mindnyájuknak mondani, hogy én politikus vagyok, arra fogok törekedni, hogy innentől kezdve még háromszáz évig én legyek a polgármester. És ne arra törekedjetek, hogy kell akkor kinyírni engem azzal, hogy az orromat piszkálom, nem tudom én, a városnapi ünnepségen valami sutyi izében, pillanatban, hanem, hanem rendesen kell forgatni, oszt hogy ha megbukok a mutatvánnyal, akkor nektek lesz igazatok, és jöjjön valaki, aki vagy rosszabb lesz, vagy jobb, egy demokráciában sosincs előírva, hogy a megbukott politikus helyett jobb jön.

Tehát vegyük egy kicsit önkritikusan Angliát, a Munkáspárt az megbukott, az most már nagyjából világos, de hogy konkrétan a toryk azok jobbak lesznek-e, ebben vannak fenntartásaim, ha jól látom, az angol konzervatívoknak is. És elnézve a konzervatív kollégák mozgását az EU-ban, ez a szkepszisem megalapozott. Azért próbáltam tengeren túli, legalábbis csatornán túli példával jönni, hogy ne lehessen konkrét párhuzamokat vonni azonnal. De a mi krédónk világos, az a kérdés, hogy a tietek az lesz-e, vagy önmagatoknak... Van-e olyan mozgás ebben a világban, van-e ez a szolidaritás, nem tudom.

Éljen a szabad sajtó

Most azt látom, hogy kezd beállni egy jó kis osztrák típusú politikai rendszerré a magyar rendszer, amikor már az is politikai kérdés lesz, a sajtóban mindenképp, mert most már a tulajdonosok politikailag is elkülönültek, hogy majd az is párthatározat lesz - fel van-e osztva a világ, vagy nincsen, ez most nem világos -, hogy a segédóvodavezetőnek akkor vörösnek kell-e lenni, vagy feketének. Nem tudom. A sógorokat azért... Ott is van jólét, a sógorakat érdemes azért tanulmányozni, ott sem fenékig tejföl az élet ebből a szempontból. Úgyhogy a szabad sajtó napján, mit is mondhatnék mást, ráadásul nem is most lesz, hanem kicsit később, de csak most előrehoztuk, minthogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza, éljen a szabad sajtó, csak mikor, meg melyik országban. Ezt nem tudom megmondani, de... És pont, pont, pont.

Közeleg az áprilisi törvények kihírdetésének időpontja, 1848. április 11-én a magyar király a magyar szabadságharc törvényes eredményeit április 11-én az áprilisi törvényekben elfogadta. Aláírta, kihírdette. Legalábbis a törvényes forradalom akkor győzött. Aztán hogy jött egy alkotmányos puccs, és maguk az osztrákok puccsolták meg a magyar királyt is, aki bolond volt, vagy nem, alkérdés, de törvényes uralkodó volt, hogy már a történelmi párhuzamokat nézzük, az mindegy, de itt mindenképpen pontot kell tenni a dolgoknak (érthetetlen szó), ti is tegyetek, éljen a szabad sajtó.

Egészségetekre."