galéria megtekintése

Kósa szellemeket lát, és a Telekom volt a médium

4 komment

NOL/MTI

„Aczél elvtárs köztünk sétál”, és a Magyar Telekom idézte meg – ezt Kósa Lajos állította ma egy debreceni sajtótájékoztatón az Ákos-ügy kapcsán. Dicsérte volt önkormányzatát, mondván: ők bezzeg tárlatvezetésre hívták Alföldi Róbertet, amikor Vidnyánszky Attilával versengett.

Kósa Lajos annak kapcsán, hogy a Magyar Telekom felbontotta Kovács Ákossal a szponzori szerződését az énekes nőkre vonatkozó kijelentése miatt, egy debreceni sajtótájékoztatón elmondta a kormányálláspontot, miszerint az énekesnek joga van saját véleménye kifejtéséhez, és ha valaki azzal nem ért egyet, nem bosszút kell állni, hanem vitatkoznia kell vele.

Debrecenbe kéne menni

A Telekom lépése visszaidézte azt az aczéli kultúrpolitikát, amely nem a kulturális teljesítmény, hanem a politikai állásfoglalás alapján értékelte a művészeket – állította Kósa Lajos.

 

Ellenpéldaként említette, hogy Debrecen egyik önkormányzati intézményébe akkor hívták meg Alföldi Róbertet tárlatvezetésre, amikor Vidnyánszky Attilával, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatójával versengett a Nemzeti Színház főigazgatói székéért.

Kósa egészen hajmeresztő szellemeket lát mostanában
Kósa egészen hajmeresztő szellemeket lát mostanában
Marjai János / MTI

A Vidnyánszky–Alföldi-tengely

Ha megkérdeznek, mi Vidnyánszkyt támogattuk, de eszünkbe sem jutott mérlegelni Alföldi szereplését – magyarázta. Kende Péter barátságosnak nem mondható, Orbán Viktorról írt politikai pamfletje az Orbán-kormány idején kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól. "A benne leírt tartalmi kérdésekkel nem értettünk egyet, sok hazugság volt benne, de nem vitatkoztunk vele, hanem támogattuk" – fűzte hozzá.

"A kulturális teljesítményt tilos összekeverni a közéleti, politikai véleménynyilvánítással, a kommunista kultúrpolitikát ne idézze vissza senki, a Magyar Telekom se" – jegyezte meg Kósa Lajos.

A család nem akadály

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor – mint fogalmazott – teljes mértékben egyetért Kövér László házelnökkel abban, hogy "a család nem akadálya a nők önmegvalósításának".

Kósa Lajos hosszan idézte a Fidesz-kormány családpolitikai intézkedéseit, amelyek mind-mind a nők családi szerepét hivatottak összhangba hozni a munkával, a közéleti szerepvállalással. Kiemelte közülük a gyed- és a gyes-extrát, ami akkor is jár, ha visszamennek a nők dolgozni, az óvodai belépési kor csökkentését, a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazási lehetőséget és a munkahelyvédelmi akciótervet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.