Korrupciós ügy: elrendelték a főrendőrök letartóztatását

Elrendelték annak a két, fontos beosztást betöltő rendőrnek a letartóztatását, akiket kedden vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten kirobbant korrupciós ügyben. A döntés nem jogerős, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be.

Egyikük az a Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője, akinek vasárnap vonta vissza a vezetői megbízását Hatala József országos rendőrfőkapitány. Vele egy időben vették őrizetbe K. Attilát, a BRFK bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó nyomozóját.

Mindkét főrendőrt hivatalos személy által folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, amit Gulyás részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, K. kötelességszegéssel követett el. Mindketten tagadnak, de panasszal csak Gulyás élt a gyanúsítással szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében azt közölte, hogy a múlt csütörtökön őrizetbe vett és pénteken gyanúsítottként kihallgatott két rendőri vezetőt, Hopka Lajost, aki az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának osztályvezetője és Gulyás közvetlen beosztottja volt, valamint Kalmár Tamást, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjét vezető beosztású hivatalos személy által részben hivatali helyzetével visszaélve, részben kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A múlt héten velük együtt elfogott két civilt, Vizoviczki László vállalkozót és munkatársát, V. Istvánt hivatali vesztegetéssel gyanúsítják. Az ügy részleteiről itt és itt olvashatják lapunk írásait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.