Sigismundus | 2010. november 6. | 14:14:05
Már egy korábbi hozzászólásomban felvetettem, de megismétlem, mert éppen olyan "szerethető"-nek tűnik az ötletem, mint a jövőbeli új alkotmány. Ha egyszer a fideszesek annyira büszkék arra, amit eddig a kormányuk elért, így pl. jogbiztonság, a demokratikus eszme fejlesztése, stb. terén, akkor minden bizonnyal nagyon örülnek annak, hogy a sok hülye ellenzéki, aki mindennek nem látja át a nagyszerűségét, reklámot csinál Európában a jelenlegi kormánynak. Hol a probléma? Min vitatkozunk? Végre egy ügy, amiben mindannyian egyetértünk: terjesszük hát együtt kormányunk csodás cselekedeteinek hírét, pl. az Alkotmánybírósággal kapcsolatos törekvéseit. Ki nem ért egyet?
Seneca | 2010. november 6. | 13:45:04
Az elmúlt 8 évben Magyarország, annak miniszterelnöke és a Parlament volt egész világ szeme-fénye.
Már a kisgyerekeknek azt tanítottak, hogy vigyázó szemüket Gyurcsányra vessék.
stvan | 2010. november 6. | 13:34:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
fedora | 2010. november 6. | 13:14:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
stvan | 2010. november 6. | 10:25:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Borszívóügynök | 2010. november 6. | 09:47:03
adamant | 2010. november 5. | 22:47:38
„De ettöl még a Kaluzál téren, vagy a Köztársaság téren késö este úgy vágnak pofán, vagy szúrnak le minden következmény nélkül, hogy arról kódulsz...”
Nos mára ez mindössze annyiban változott, hogy mindezt rövidesen a don Pintér féle oberhén is, továbbá az orbáni testőrségből gründolt „Terrorelhárító Szolgálatnál” (leánykori nevén Gestapo-ÁVH) IS megtehetik!!!
amway1 | 2010. november 6. | 08:14:19
Az elmult évtizedek alkotmányossága az frankó?
taIabér | 2010. november 6. | 00:05:08
Ad. 2. a választott Bíroság. Ha a 2/3 vidám perceiben hoz egy olyan jogszabáyt, miszerint csak annak jár jogorvoslat, aki havi 1 millió forint fölött keres, akkor egy szavad sem lehet, hisz nincs AB, aki jogaid sérelmét megakadályozná. Gondolom, nagyon vidáman vastapsolnál a 2/3-nak.
Ad. 3. az (általam is)választott Önkormányzat...
Már unom leírni harmadszor is ugyanazt, ha ennyiből nem értetted meg, hogy az Alkotmány az alapja minden jognak, ami megakadályozza, hogy a nemzet ki legyen szolgáltatva a mindenkori hatalom kényére-kedvére, és ennek az alapjognak a megtestesült formája az AB, akkor akárhányszor leírhatom, soha nem fogod megérteni. Vagy nem akarod. Pedig ez a megértés megvilágítaná annak fontosságát is, miért lenne annyira fontos, hogy az Alkotmányt minél szélesebb konszenzussal módosítsák, vagy írjanak újat.
taIabér | 2010. november 6. | 00:02:33
"Nekem ne az Alkotmánybíróság védje a jogaim, hanem:
- Ad. 1. A rendörség.
- Ad. 2. A választott Bíróság.
- Ad. 3. Az (általam is )választott Önkormányzat."
- Ad. 1. A rendőrség. (a rendőrség tövények alapján működik, mely törvények demokratikus voltát az Alkotmány biztosítja. Mivel az Alkotmány fizikai mivoltában egy darab papír, ezért kell egy bíróság, amely a darab papírnak testet ad, jogait megvédi, betartatja.
- Ad. 2. A választott Bíróság. (a választott Bíróság az ítéletét jogszabályok alapján mondja ki, mely jogszabályok demokratikus voltát az Alkotmány biztosítja. Mivel az Alkotmány fizikai mivoltában egy darab papír, ezért kell egy bíróság, amely a darab papírnak testet ad, jogait megvédi, betartatja.
- Ad. 3. Az (általam is) választott Önkormányzat. (az (általam is) válaszotott Önkormányzat jogszabályok alapján működik, mi több, jogszabályok biztosítják, hogy válasszam őket, mely jogszabályok demokratikus voltát az Alkotmány biztosítja. Mivel az Alkotmány fizikai mivoltában egy darab papír, ezért kell egy bíróság, amely a darab papírnak testet ad, jogait megvédi, betartatja.
Ad. 1. a rendőrség. Ha nem tartják be az Alkotmányt, akkor akár hozhatnak olyan törvényt is, ami nem védi meg az életedet, bárki leszúrhat, sőt, a rendőrség még körbe is táncolja az elkövetőt, mert a Parlamentben szemétkedni volt kedve a 2/3-nak.
Ad. 2. a választott Bíroság. Ha a 2/3 vidám perceiben hoz egy olyan jogszabáyt, miszerint csak annak jár jogorvoslat, aki havi 1 mi
Todee | 2010. november 5. | 23:45:12
A bíróságban kiegyezem. Pisztolyt és baseball ütőt nem javaslom. Ugyanis Magyarországon nincs jogod megvédeni magad! Ellenben kötelességed embertársaid megsegítése (kötelező segítségnyújtás).
Todee | 2010. november 5. | 23:43:11
Hogy a témához is hozzászóljak. Nem lesz semmi féle botrány. Miért is lenne? Amíg az ország teljesíti az uniós és nemzetközi (pénzpiaci is) elvárásokat, senkit sem érdekel, hogy annak mi itt az ára. Az unió, az ensz, és a többi nemzetközi szervezet. Soha nem fogja MO érdekeit védeni, pláne nem a lakosaiét. Annyira pici ország a miénk, hogy nem nemzetközi tényező. Tettek róla 1920-ban.
Sors furcsa fintora, hogy míg kis hazánkban leépül a demokrácia, előbb utóbb az alkotmányos rend is. Addig katonáink "harcolnak" a demokráciáért Irakban, Afganisztánban és úgy tudom Koszovóban is (itt mondjuk inkább a békéért). Mivel itt nincs kőolaj csak vörös iszap, ezért itt nem fognak a nagyhatalmak "rendet" tenni. Majd csak akkor fogbak sírni, amikor a befektetéseik, és a piac is semmivé lesz, de az már nekünk késő lesz.
adamant | 2010. november 5. | 23:38:58
Todee | 2010. november 5. | 23:33:25
Alapvetöen persze, hogy igazad van, de
hogy a magyar bíróság "...igazságot tesz ..." azt erösen kétlem!
NEM tesz igazságot. Jogot szolgáltat, ami idönként beszélö viszonyban sincs az igazsággal! (Évezredek óta...)
A jogodat manapság Magyarországon a legjobban - sajnos - egy baseball ütö, vagy pisztoly védi...
:(((
Todee | 2010. november 5. | 23:33:25
Adamant!
A rendőrség nem védi a jogaidat, jogállamban sem. Benne van a nevében őrzi a rendet, végrehajtó hatalom, a rendet akár a te jogaiddal szemben is fenn tarja.
A bíróság nem védi a jogodat, végrehajtó hatalom. Maximum vitás esetekben igazságot tesz a jogszabályok, törvények alapján.
Az önkormányzat nem védi a jogaidat. Közigazgatási fogalom. Azon feladatokat látja el, ami egy település működéséhez szükséges. Ehhez a pénzt helyi adók formájában, és a törvényben (költségvetés :D, mindig kevesebb jut) meghatározott szja százalék alapján szerzik.
A jogaidat az ügyvéded védi pénzért, ha sok pénzed van jobban, ha kevés, akkor kevésbé.
17redmud | 2010. november 5. | 23:32:54
Semmire sem vigyáznak.
Már a gyülekezésük színhelyével törvényt sértenek.
Bohócok, Antall kínjában, mivel sajnos csak németül gagyogott, átvette a NSZK Karlsruheban székelő Alkotmánybíróság intézményét, az NDK-s jog(professzor) Sólyom sugallatára.
Remélem megszabadulunk rapid módon ettől a béklyótól, amit az ősellenség, aki ellen létrehozták vett most a protest zászlajára.
Elég az AB-ból, az MSZP-ből, jőjjön az új Alkotmány.
Ha nem jön, az se baj.
A népnek eddig sem osztottszorzott, a félország koldus, a minimálbér brutto 300 euró!!!!!!!!!!
adamant | 2010. november 5. | 22:47:38
Egy müködöképes Alkotmánybíróság a papír-jogaidra vigyáz (ha vigyáz).
De ettöl még a Kaluzál téren, vagy a Köztársaság téren késö este úgy vágnak pofán, vagy szúrnak le minden következmény nélkül, hogy arról kódulsz...
Nekem ne az Alkotmánybíróság védje a jogaim, hanem:
- Ad. 1. A rendörség.
- Ad. 2. A választott Bíróság.
- Ad. 3. Az (általam is )választott Önkormányzat.
Különben marad az "ököljog", amire semmilyen hatással sincs az AB...!
10.10.23. | 2010. november 5. | 22:30:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nesin | 2010. november 5. | 22:17:18
Kattintós Kőkorszak | 2010. november 5. | 20:11:05
Elég primitív a demokrácia felfogásod. Hol van az a szabály, hogy parlamenti kétharmaddal minden alkotmányos?
Azt hogy valami alkotmányos vagy nem az alkotmányhoz kell mérni.Ebben lenne az alkotmánybíróságnak feladata. Nem tudom, hogy pl. Bihari vagy STumpf hogy éli meg, hogy ujjbábok lesznek Orbán Járuléktolvaj Viktor kezén?
A demokrácia a nép uralma. A nép az akaratát kifejezheti pl. népszavazással. Orbánék már ezt is korlátoznák,pedig a 300 ft-os szégyenteljes népszavazás után erre nem sok erkölcsi alapjuk van.
17redmud | 2010. november 5. | 21:40:42
Sigismundus | 2010. november 5. | 21:30:12
Netán konstatálnád, hogy 40 celsius fok fölé ment az a fránya láz, bevennél egy jó erős lázcsillapítót, és akkor valószínűleg nem beszélnél (és írnál) félre. Csak jó tanács, szívedre ne vedd! :-)
Eddig jól megvagyok, segedelmed nélkül.
17redmud | 2010. november 5. | 21:37:33
Az Alkotmánybíróság szervezete
3. § Az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom.
Húsz éve semmibeveszik a rájuk vonatkozó törvényt. Menjenek Esztergomba!!!! A törvény szava szerint, és ott alkotmányozzanak.
17redmud | 2010. november 5. | 21:34:34
1989. évi XXXII. törvény
az Alkotmánybíróságról
Az Országgyűlés a jogállam kiépítése, az alkotmányos rend és az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme.....
II. fejezet
Az Alkotmánybíróság szervezete
3. § Az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom.
4. § (1) Az Alkotmánybíróság tizenegy tagból - köztük az elnökből és helyettes elnökből - álló testület....
Sigismundus | 2010. november 5. | 21:30:12
Mármint?
Zsuzsó | 2010. november 5. | 21:33:40
ibi90!
Nem hajtanak el, mert volt annyi eszem, hogy 1987-ben leléptem:-)
Sigismundus | 2010. november 5. | 21:33:34
Kattintós Kőkorszak | 2010. november 5. | 20:11:05
"a kormány kétharmados többséget szerzett a választók jóvoltából a parlamentben. Így bármit csinál, az alkotmányos, hiszen ez a szabály, a demokráciánk szabálya."
Na, valaki végre megértette, hogy mi zajlik ma Magyarországon és teljesen világosan ki is mondja. Nem is értem, hogy miért bántják a hozzászólót a többiek. Végre egy őszinte (szélső)jobboldali, aki nem maszatol.
ibi90 | 2010. november 5. | 21:32:13
Zsuzsó | 2010. november 5. | 21:23:49
No kérem...még régen az átkosban ért engem valami nagyon gázos jogtalanság. Elpofátlankodtam a "Kádár titkárságra", ahonnan szépen elhajtottak:-( Ez lehetett úgy 1982-83-ban. Aztán mit látok 1990-ben? Az a jogász, aki mindenféle hülye komcsi dumával elhajtott, hirtelen nagyhatalmú alkotmányjogász lett! A pokolba minddel!!"
Oszt anélkül hajthatnak el most, hogy egyáltalán odamehetnél.
ennyivel rosszabb a helyzet.
Sigismundus | 2010. november 5. | 21:30:12
17redmud | 2010. november 5. | 18:56:26
Sigismundus | 2010. november 5. | 18:46:15
17redmund: lázas vagy? Nem mértem.
Lehet, meg kéne. :-) Netán konstatálnád, hogy 40 celsius fok fölé ment az a fránya láz, bevennél egy jó erős lázcsillapítót, és akkor valószínűleg nem beszélnél (és írnál) félre. Csak jó tanács, szívedre ne vedd! :-)
17redmud | 2010. november 5. | 21:27:26
A nemzetközi közvélemény odavan a magyar alkotmányért. Nemzetközi társaságok tanulmányozzák a magyarok szentkorona tanát. A Transparency International külön szakbizottságot alakított abból a célból, hogy feltárja, miként tagadták meg az elmúlt húsz év kormányai az Alkotmánybíróságot attól, hogy törvényileg bejegyzett székhelyén, Esztergomban hozza meg itéleteit.
Világra szóló felháborodás lesz ebből.
Talán visszamenőleg megsemmisítik az összes AB itéletet, mert rosszhiszeműen, hamis címen jegyezte be működését.
Joav Blum valami ilyesmire qurt rá?
zsiga60 | 2010. november 5. | 21:24:22
Kattintós Kőkorszak | 2010. november 5. | 20:11:05
Nevetséges a ballib banda.
Csak mondvacsinált dolgokkal tudják támadni a kormányt.
Ugyanis a kormány kétharmados többséget szerzett a választók jóvoltából a parlamentben. Így bármit csinál, az alkotmányos, hiszen ez a szabály, a demokráciánk szabálya.
Úgyhogy, ellehet tolni a biciklit. :))
Függetlenként kérdezem Önttől, hogy ,akkor fidesszel csoportosan bárkivel szemben bármit ellehet követni, mert a kétharmad erre is felhatalmazta? Ha egy kicsit számol a fidesz parlamenti 2/3-a nem egyenlő az ország 2/3-ával.Vagyis az Ön 2/3-a is leváltható, ami felé haladnak erősen, úgyhogy nyugodtan kimehetnek a vasútállomásra megvenni a jegyet, visszaút nélkül.
Zsuzsó | 2010. november 5. | 21:23:49
No kérem...még régen az átkosban ért engem valami nagyon gázos jogtalanság. Elpofátlankodtam a "Kádár titkárságra", ahonnan szépen elhajtottak:-( Ez lehetett úgy 1982-83-ban. Aztán mit látok 1990-ben? Az a jogász, aki mindenféle hülye komcsi dumával elhajtott, hirtelen nagyhatalmú alkotmányjogász lett! A pokolba minddel!!
nemválaszolok | 2010. november 5. | 21:06:17
Kattintós Kőkorszak | 2010. november 5. | 20:11:05
Nevetséges a ballib banda.
Csak mondvacsinált dolgokkal tudják támadni a kormányt.
Ugyanis a kormány kétharmados többséget szerzett a választók jóvoltából a parlamentben. Így bármit csinál, az alkotmányos, hiszen ez a szabály, a demokráciánk szabálya.
Úgyhogy, ellehet tolni a biciklit. :))
HÁT AZ A HELYZET KISKOMA, HOGY NEM INDEN ALKOTMÁNYOS AMIT CSINÁL, DE HÁT EZT KÁR IS NEKED IDE LEÍRNI, MERT AZT SEM TUDOD, HOGY MI AZ.
Jager László | 2010. november 5. | 20:36:58
Na...
Azert a nemzetközi közvélemény nem ovis!!
Hatása az ovisokra is hatással van hiába erősködnek az ovodában a gyerekek.
A játékszabályokat mindenkinek be kell tartani,még a rakoncántlankodó gyerekeknek is!
Különben jönnek a rendszabályok!!
Ti is voltatok ovodások és ezt megtanulhattátok volna!!
J.L.
banhegyi | 2010. november 5. | 20:13:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Kattintós Kőkorszak | 2010. november 5. | 20:11:05
Nevetséges a ballib banda.
Csak mondvacsinált dolgokkal tudják támadni a kormányt.
Ugyanis a kormány kétharmados többséget szerzett a választók jóvoltából a parlamentben. Így bármit csinál, az alkotmányos, hiszen ez a szabály, a demokráciánk szabálya.
Úgyhogy, ellehet tolni a biciklit. :))
zsiga60 | 2010. november 5. | 20:00:04
hunnia1234 | 2010. november 5. | 19:44:29
Seneca | 2010. november 5. | 19:32:30
Senecanak igaza van. A Fidesz megsérti az íratlan szabályokat, de amig nem sérti meg az irottakat, addig az EU csak azt tudja mondani: Ejnye bejnye ez nem szép."
Mint mondták Sárkozinek is, mire Sárközi mondta Na és ..:-) (Nem szó szerint.)
Tehát ez csak egy politikai/propaganda lépés az ellenzéktől, és nem ér semmit, ha nincsenek itthon erös megmozdulások.
Vagyis sajnos az EU parlamentnek és bizottságainak sem az a dolguk, hogy a hatalmukkal visszaélő politikusokat megregulázzák,hogy ne lehessen eurápában mégegy hitler, hanem az, hogy felvegyék az egymásnak megszavazott milliókat. A problémák pedig maj megoldódnak maguktól vagy nem és szív egy- egy ország lakossága. Szép kis társaság.
hunnia1234 | 2010. november 5. | 19:44:29
Seneca | 2010. november 5. | 19:32:30
Senecanak igaza van. A Fidesz megsérti az íratlan szabályokat, de amig nem sérti meg az irottakat, addig az EU csak azt tudja mondani: Ejnye bejnye ez nem szép."
Mint mondták Sárkozinek is, mire Sárközi mondta Na és ..:-) (Nem szó szerint.)
Tehát ez csak egy politikai/propaganda lépés az ellenzéktől, és nem ér semmit, ha nincsenek itthon erös megmozdulások.
revify | 2010. november 5. | 19:40:44
... nem lesz nemzetközi botrány. Másvalami azonban lesz. Magyarázkodás. Ezt meg majd meglátjuk, mit fog takarni.
Seneca | 2010. november 5. | 19:32:30
Berosáltam az ijedelemtől.Botrány lesz? Közük?
Amikor szabdalták az országunkat mint a posztót senki sem tartotta botrányosnak.
Azért szeretném világossá tenni mindenki számára, hogy sem az Alkotmány, sem a tisztelt Ab nem abszolút fogalmak, még kevésbé tabuk . Az előbbi egy játékszabály gyűjtemény, az utóbbiak a játék partjelzői. A bíró(k) az állampolgárok, noha játékosok is.
Nem tetszenek a játékszabályok, mert sokan vannak lesen és kihasználják azt a tényt, hogy a partjelzők a becsületesen játszókat intik le inkább.
Ha már a partjelzők helyükön kell maradjanak, akkor a játékszabályokat kell módosítani ahhoz, hogy becsületesen folyjon a játék.
Nantal | 2010. november 5. | 19:18:43
...hmm...!
...igen, - "rúgkapálni" KELL -, mielőtt az országot "megfojtják"...!
...másrészt, az ÁB. önmaga oldhatja fel, az alkotmány módosítások 2/3-os elfogadására vonatkozó, alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó, SAJÁT "zárlatát", hiszen azt TALÁN mégsem tekintheti jogi közönnyel, hogy az országot, egy "zseni" megfojtsa...!
...de...! ...erre már akkor szükség lett volna, amikor a kettős állampolgársági törvény KÉPVISELŐI benyújtásával, a jogalkotás szabályait vették semmibe, sőt azóta is, ez a "módi" dívik...!
...jól van ez így...?
...mert NEKEM, nagyon NEM...!
pöszméker | 2010. november 5. | 19:09:46
Nem is tudom mi a bajuk ezeknek a fiuknak az Alkotmánybírósággal.
Korábban mindig rájuk hivatkoztak, ha valami reformtörekvés volt
az előző kormányok részéről. Igyekeztek velük elvégeztetni a piszkos
munkát. Inkább hálásnak kellene lenni, megtisztították a trónhoz vezető utat.
A hazugság folytatódik. Már a nyugdíjjárulékot is emelik. Oda az adócsökkentés. Jobb ha mindenki magához veszi kis megtakarított pénzét,mert nincs sok hátra, hogy a betétekre is rátegyék kezüket.
A TASZ meg mehet az újra nyíló hortobágyi istállókba.
10.10.23. | 2010. november 5. | 19:06:31
blaszlo42!
... te, fideszes létedre, Hollandiát emlegeted? Milyen képed van Hollandiáról? Magyar mentalitást akarsz összevetni hollanddal? Sok fogalmad neked sincs, mert a vezérednek is, csak a holland futballmez narancs színéig terjedt az ismerete. Majd akkor példálózzatok a hollandokkal, ha megérteni képesek lesztek a világ legbefogadóbb, legelfogadóbb nemzetének mondását:
"A világot az Isten teremtette, Hollandiát viszont a hollandok"
spartacus | 2010. november 5. | 19:01:06
Majtényiék levelének hatására nem kizárt az ENSZ rendkívüli tanácsának összehívása sem !
Ajvé ! Mi lesz még ebből ?!
néptolvajság | 2010. november 5. | 18:56:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
17redmud | 2010. november 5. | 18:56:26
Sigismundus | 2010. november 5. | 18:46:15
17redmund: lázas vagy? Nem mértem.
Egyébként miért nincsenek ezek Esztergomban?
Wikipédia:
"Az Alkotmánybíróságról szóló törvény az Alkotmánybíróság székhelyéül Esztergomot jelölte meg, de ott a működési feltételek kezdettől fogva hiányoztak. Ezért az Alkotmánybíróság megalakulása óta Budapesten működik."
Van még egy bíróság a világon, amelyik a nem a törvényben meghatározott székhelyén működik? Ilyen erővel a Fővárosi Bíróság működhetne akár Timbuktuban is.
Szép alkotmányőrök.
spartacus | 2010. november 5. | 18:51:13
A cikk alcímében szereplő adatokat pontosítva:
A transparency.hu-n valóban szerepel egy levél, tegnapi dátummal.
Az MTI-nél sem a mai hírek között, sem a mai közlemények között nem lelhető fel ez a korszakos irat.
venember | 2010. november 5. | 18:49:20
A kormányülésre beterjesztett megoldások:
"A" változat - light
Törvényt kell alkotni, hogy az Alkotmánybíróság működése alkotmányellenes, forradalom van, nem érvényes az alkotmány és ezért az Alkotmánybíróság a mai napon megszűnt. A Köztérsasági Elnök nem küldheti a törvényeket normakontrollra és az Alkotmánybíróság döntései innen tanácsnak minősülnek, akárki is fordulna egy ilyen nevű intézményhez, önmagukat is beleértve. Oszt jónapot.
"B" változat - preferált
A mai naptól Pintér úr emberei őrzik az Alkotmánybíróságot (ja ez már eddig is így volt) és az élére kormánybiztost neveznek ki. Jelenleg a bírák elszámoltatása és vagyonuk zár alá vétele folyik, a kormány parlamenti nyilatkozatának értelmében. Stumpf urat külön eljárás keretében kimentjük. A bíráknak alá kell írniuk egy nyilatkozatot, hogy nem fordulnak ügyvédhez különben átszállítjuk őket megőrzésre a Terrorelhárító Központba, míg Budai úr meg nem kezdi a bírák döntéseinek felülvizsgálatát.
yossarian | 2010. november 5. | 18:47:56
nugát kedves nem értem hozzászólásod?
részleteznéd?
Sigismundus | 2010. november 5. | 18:46:15
Jól teszik. Ha a fideszesek szerint az Orbán-Lázár csatárpáros tevékenysége büszkeségre ad okot, akkor gondolom ők is támogatni fogják, hogy a lehető legtöbb európai fórumon megismerjék a kormánynak a jogállam és a demokrácia erősítéséért hozott intézkedéseit.
17redmund: lázas vagy?
JFK2008 | 2010. november 5. | 18:44:11
Istenem, azok a szép békeidök, amikor az egyetlen probléma még a ME elnök táncos lába volt.
Azt meg az Európa Tanács Velencei Bizottsága nélkül is milyen jól el lehetett viselni.
nugát | 2010. november 5. | 18:42:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -
17redmud | 2010. november 5. | 18:37:41
A TI Magyarország figyelmébe ajánlanám, dr. G. orvosnőt, akit hetek óta kézlábbilicsbe verve hurcolásszák, a negyedmagával megtöltött 8 m2 zárkájából a bíró elé, meg azt, hogy Mo.-n 16 ezer sittes van incl. 4 ezren hónapok, évek óta itélet, sőt vádemelés nélkül. (egy balkáni összehasonlítás: a duplanagy Romániában 22 ezren vannak rács mögött)
Ezekből kellene nemzetközi ricsajt csapni, nem a törvénytelenül Budapesten tanyázó, esztergomi székhelyü AB mondvacsinált ügyéből.
Egyébként tudja valaki, hogy mennyibe kerül nekünk az AB fenntartása? Mert van ország az unióban, ahol még alkotmány sincs, nemhogy AB!
yossarian | 2010. november 5. | 18:29:36
a velencei bizottságnak pedig ehhez tényleg végképp nincs sok köze, de hát ezektől az uraktól az iylen lépéseket már megszokhattuk...
de az, hogy nemzetközi botrány, azért egy kicsit erős cím:)
még akkor is ha helsinki momentán még, még nyugat (de már komp jár át leningrádba...:)))
Kartalan | 2010. november 5. | 18:29:22
Ami érdekes, hogy az Alkotmány tartalmát nem változtatnák. A törvény amit meghoznak továbbra is alkotmányellenes, csak semmiféle retorzió nem várható érte.
Amit így legalizálnak, az a kormányzati direkt törvénysértés.
Azt ugye nem vállalják, hogy az Alkotmány ide vonatkozó részeit változtassák meg. Egyszerűen megoldják, hogy ne kelljen betartani.
Korrekt.
yossarian | 2010. november 5. | 18:27:22
igazad van borszívóügynök, valamilyen intézmény mindenhol van, de a jogkör az igencsak eltérő, és eddig a magyar alkotmánybíróság a kifejezetten erősek közé tartozott. ezentúl meg lehet, hogy nem így lesz. ettől még történelmileg úgy alakult, hogy Magyarországon demokrácia van (lesz), és az is marad (copyright Kádár ::)))
A tréfát félretéve sok féle alkotmányos berendezkedés lehet, és miért gondolod, hogy ez az eddigi magyar rendszer amit a posztkommunisták fogadtatak el az ellenzéki kerekasztallal anno (mert így volt és nem fordítva) az egyetlen lehetséges rendszer, még akkor is ha az elmúlt 20 évben számtalanszor bizonyította sok téren ellentmondásos, néhol urambocsá' alkalmatlan voltát?
JAMPISTA | 2010. november 5. | 18:26:55
ekekeke | 2010. november 5. | 13:24:01
Olvastamn már néhány ballib ország*-feljelentést.
De ez kétségkivül a leghülyébb három között van.
ekekeke Tudorka hol olvastad?
Ha hazudsz én többet nem ismerlek meg az utcán, mindig ez van mondasz 1 nagy hülyeséget s azután erősíted mintha igaz lenne.
Alighanem nálad ez már genetika! Mond már el Pista bácsinak melyik az a kettő még!
blaszlo42 | 2010. november 5. | 18:24:37
Nevetséges, sok európai uniós országban, például Hollandiában nincs is a mi értelmezésünk szerinti Alkotmánybíróság, hatásköre töredéke annak, ami nálunk lenne, ha korlátozná azt a kormány. Vihar abban a bizonyos éjjeli edényben. Vagy egy nagy kamuhír, amit itthon gyártottak, szokás szerint.
vidok | 2010. november 5. | 18:19:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Borszívóügynök | 2010. november 5. | 15:24:42
ekekeke | 2010. november 5. | 13:26:37
„…semmiféle EU-s általános szabály nincs arra vonatkozva hogy milyen hatáskörökkel rendelkezzen egy Alkotmánybíróság..
sőt még arról sem hogy egyáltalán létezzen-e ilyen intézmény, számos országban ugyanis nincs.”
Na igen! De „számos” országban Orbán sincs! Talán Belorussziát leszámítva…de ott is Lukasenkonak hívják…
Komolyra fordítva: VALAMILYEN INTÉZMÉNY, amely azt a szerepet tölti be, amit itt az AB. – minden komolyan vehető, civilizált és szabad országban van!
hulyek | 2010. november 5. | 14:28:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
KannibálTatárÚr | 2010. november 5. | 14:06:03
Moderálási alapelvek- komment törölve -
verszacse | 2010. november 5. | 14:03:37
adamant | 2010. november 5. | 13:55:16
------------------
Valóban sok tisztességtelen dolog volt az elmúlt 20 évben, de az Alkotmány Bíróság döntéseit, ha morogva is, de eddig mindig elfogadták, arra senki sem vetemedett, hogy a nem tetsző ítélet nyomán megváltoztassa az AB hatáskörét.
adamant | 2010. november 5. | 13:55:16
KannibálTatárÚr | 2010. november 5. | 13:32:29
"Az alkotmány gyakori változtatása egyes törvények érdekében nem tisztességes dolog, de belefér a politikai tisztességbe."
Egyetértek, mivel a két negatív elöjel kioltja egymást, ti. sem a változtatgatás, sem maga a politika nem tisztességes dolog, így "pénz az ablakban"...
(És ezt nem hajlandó megérteni néhány önmagát is túllihegö demokrata, hogy most a Fidesz, tegnap az MSZP, mag az SZDSZ, elöttük az MDF, Kisgazdák, Kádárék, mind tisztességtelenek voltak. És amíg a politika ilyen hatalmi és anyagi elönyökkel jár a benn résztvevök részére, nem is fog változni semmit sem!)
verszacse | 2010. november 5. | 13:48:14
KannibálTatárÚr | 2010. november 5. | 13:32:29
Az alkotmány gyakori változtatása egyes törvények érdekében nem tisztességes dolog, de belefér a politikai tisztességbe.
----------------
Miért, a politikai tisztességbe belefér a tisztességtelen dolog?
adamant | 2010. november 5. | 13:33:22
imperalio/2 | 2010. november 5. | 13:28:09
"(Zarjelben jegyzem meg, hogy a titkos jelentes irasokrol is jo lenne leszoknod. Avagy nehez a multal szakitani?.....!....?) "
Ez nagyon "zárójeles"...
Viszont nem értem, hogy mire vonatkozik!
KannibálTatárÚr | 2010. november 5. | 13:32:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
dr Le Quak | 2010. november 5. | 13:32:17
Offtopic
Speaker:
"...Kukorelli professzor, volt alkotmánybíró, ha egy diák a vizsgán ezt mondja, visszaadom az indexét..."
Sajnos ezért tart ott a magyar oktatás, ahol. Volt részem benne, hogy pofára is megy a dolog, szerencsémre engem "jópofának" találtak (egyazon karon).
A véleménynyilvánítás szabadsága sajnos csak a "nagytudásúaknak" adatik meg, ugyebár. De ezért persze senki nem tiltakozik. Speaker és társai főleg nem.
Ontopic
imperalio/2 | 2010. november 5. | 13:28:09
adamant.
Jobb lenne ha neha utana is neznel annak a targynak amirol eppen hasmenesszeru eszosztasba kezdesz.
(Zarjelben jegyzem meg, hogy a titkos jelentes irasokrol is jo lenne leszoknod. Avagy nehez a multal szakitani?.....!....?)
adamant | 2010. november 5. | 13:26:38
vakablak | 2010. november 5. | 13:22:19
Elöbb olvasd el, amit írtam, aztán szövegelj csipetke...
:(((
ekekeke | 2010. november 5. | 13:26:37
hakos5 | 2010. november 5. | 12:25:50
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnik.
Az Alkotmánybíróság hatáskörei nem valamiféle isteni kinyilatkozásból erednek, hanem a magyar országgyűlés döntéséből. A magyar országgyűlésen múlik, hogy ezeket a hatásköröket miként változtatja.
Egyrészt.
Másrészt semmiféle EU-s általános szabály nincs arra vonatkozva hogy milyen hatáskörökkel rendelkezzen egy Alkotmánybíróság..
sőt még arról sem hogy egyáltalán létezzen-e ilyen intézmény, számos országban ugyanis nincs.
ekekeke | 2010. november 5. | 13:24:01
Olvastamn már néhány ballib ország*-feljelentést.
De ez kétségkivül a leghülyébb három között van.
imisti | 2010. november 5. | 13:22:49
Speaker!
Emlékszel abból az időből ilyen rafinált alkotmány-sértésre?!
vakablak | 2010. november 5. | 13:22:19
A lépés tisztességes és dicséretre méltó. Ez ET azonban minden hatalom nélküli, különösen az olyan önjáró, gátlástalan populista demagógokkal szemben, mint Orbán. Ha sokat zaklatnák (ami egyébként elképzelhetetlen), gyorsan kiléptetné Mo.-ot az EU-ból, „oszt jónapot”. (Van élet a Kínai Kommunista Párt fenekén belül is, mint tudjuk. Orbán már kijárta Mo.-nak oda az utat, s meg is üzente, hogy kellemes meleg van odabent, és nincs büdös egyáltalán.)
Ennek tapsolna aztán csak igazán a sok szélsőjobbos tahó, az olyanok, mint a mindig is hisztérikusan magyarellenes és velősen reakciós adamant. Ne is törődjetek az ilyen trollokkal.
Borszívóügynök | 2010. november 5. | 13:19:10
adamant | 2010. november 5. | 12:32:17
"Csak a szokásos "Bridzsparti" résztvevöi (Helsinki Bizottság, TI, TASZ, K-monitor) küzd a mindenkori "emberi és alkotmányos" jogokért..."
Azaz: csak ők! Te NEM!
Hozzáteszem: mi is! És támogatjuk azt a (te megfogalmazásod szerint) "bridzspartit"!
Speaker | 2010. november 5. | 13:11:24
"A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált" mondja indokolásában Lázár János. Igen, éppen most szilárdul. Amúgy meg mi az összefüggés a kettő között? Attól, hogy megszilárdult, ki kell iktatni azt, ami a szilárdságának a legfőbb biztosítéka? Erre mondta Kukorelli professzor, volt alkotmánybíró, ha egy diák a vizsgán ezt mondja, visszaadom az indexét.
A Kádár rendszer "jogállamiságának" egyik hangoztatott elve volt, hogy a szocialista demokrácia olyan szilárd, hogy nincs szükség alkotmánybíráskodásra.
adamant | 2010. november 5. | 13:05:35
nemválaszolok | 2010. november 5. | 12:45:01
Az nem jött le egyértelmüen abból, amit írtam (az én hibám), hogy a politika piszkos és nincs ebböl a szempontból kitüntetett helyzetben most éppen a Fidesz.
Talán az utolsó tisztességes politikusunk a tragikus sorsú Teleki Pál volt...
willope1 | 2010. november 5. | 12:46:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Ovinkor | 2010. november 5. | 12:45:57
adamant | 2010. november 5. | 12:30:12
Éppen azt teszik. Mindenkinek védik az emberi jogait. Csak nem ismered a tevékenységüket. Menj rá a honlapjukra, nézd meg az állásfoglalásaikat!
nemválaszolok | 2010. november 5. | 12:45:01
adamant | 2010. november 5. | 12:30:12
Tisztelettel jelzem, ha a piszkos játék csak a saját bőrükre menne, akkor tegyék, de itt az országról van szó, és az itt élő emberekről. Tehát, jó lenne, ha nem tesztelgetnének, nem kísérletezgetnének, hanem törvényesen és alkotmányosan járnának el minden téren, nem pedig ízlés és politikai érdek szerint változtatgatni akár naponta az alkotmányt és a törvényeket. És még a "kétharmad" sem jogosít fel senkit a tisztességtelen eljárásra.
Ami pedig a külföldet illeti: legjobb emlékezetem szerint az elmúlt 8 évben a Fidesz keltette folyamatosan rossz hírét az országnak.
adamant | 2010. november 5. | 12:32:17
Borszívóügynök | 2010. november 5. | 12:27:41
Egyébként miért ne foglalkoztatna MINDENKI ebmeri jogainak tisztelete???
A többit ld. Ovinkornak írottaknál a II. bekezdéstöl...
adamant | 2010. november 5. | 12:30:12
Ovinkor | 2010. november 5. | 12:17:32
(Ha kérhetném, hogy inkább a tárgyra koncentrálj, ne a személyemre, amit elég szisztematikusan teszel... Tanuld meg más véleményét tisztelni még akkor is, ha nem egyezik a Tiéddel, ti. nincs garancia arra, hogy a Tiéd a jó!))
Szerintem Lázár már akkor tudta, hogy nem abban a formában kerül véglegesen bedásra és elfogadásra, hogy azt elöször tették. Ez a egy politikai "itt-a-piros-hol-a-piros" játék.
Elég piszkos játék, de már megszokhattuk volna.
(Mintha egy-egy fölröppentett hírrel tesztelni akarnák a belföldi, külföldi reakciókat, söt idönként még a saját tábor véleménye sem egyöntetü.)
"Be akarjuk tartani a válaszóknak, amit a kampányban igértünk!" Mondja a Fidesz és erröl szólt és szól most is a történet. Csak persze azóta már maga Lázár is "finomított", így lassan okafogyottá válik az ismételt és idönként visszatetszést keltö "külföldi segítség" kérése...
Annak idején Kádárék is külföldröl kértek "segítséget". Aztán megkaptuk, nem gyöztem tegnap a gyertyákat gyújtani...
:(
Borszívóügynök | 2010. november 5. | 12:27:41
adamant | 2010. november 5. | 11:50:04
Azt az egyet készséggel elhiszem, hogy TÉGED nem foglalkoztatnak a MI emberi és állampolgári jogaink.
Az általad felsorolt civil szervezetek, viszont arra esküdtek, hogy igenis felemelik a szavukat, itthon és külföldön egyaránt, ha a demokráciánkat, szabadságunkat, emberi jogainkat veszély fenyegeti!
Tiszteletet érdemelnek érte!
Mielőtt folytatnád a vicsorgást: ők az előző kormány idején is ezt tették, amikor úgy látták, hogy az indokolt...
hakos5 | 2010. november 5. | 12:25:50
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnik.
Az Alkotmánybíróság hatáskörei nem valamiféle isteni kinyilatkozásból erednek, hanem a magyar országgyűlés döntéséből. A magyar országgyűlésen múlik, hogy ezeket a hatásköröket miként változtatja.
Vicces, hogy akik még pár hónapja habzó szájjal Fidesz bérenc-séggel vádolták az Alkotmánybíróságot és az alkotmánybírákat, most hirtelen mennyire megszerették őket...:)))))
Az országgyűlésnek joga van a törvényeket és az alkotmányt is módosítani, no meg természetesen az Alkotmánybíróság hatásköreit is. A dolog nem úgy működik, hogy ehhez csak akkor van joga az országgyűlésnek, ha a balliberálisok vannak benne többségben, ha viszont a jobboldal, akkor már nem ...:))))
Ovinkor | 2010. november 5. | 12:17:32
Adamant: A bérkommentelő kategóriájába viszont elsősorban Te tartozol, pedig talán még bért sem kapsz érte.
Ugyanezeket a döntéseket ellenkező előjellel egy évvel ezelőtt Te támadtad volna a legdühösebben.
Sebaj Tóbiás | 2010. november 5. | 12:11:53
Én speciel ingyen is aggódok.
Ilyesmiért rendes helyen Durci Vikit kizárják a golfklubból örökre. Nálunk meg az amőbák drukkolnak neki.
Farszi | 2010. november 5. | 12:02:41
Hát, Törökország negyedennyiért rovást kapna az EU-tól. De mi már bent vagyunk, minket nem érdekel Európa (csak a pénz, amit kapunk tőlük), legfeljebb kilépünk. Komp-ország...
adamant | 2010. november 5. | 11:50:04
Csak a szokásos "Bridzsparti" résztvevöi (Helsinki Bizottság, TI, TASZ, K-monitor) küzd a mindenkori "emberi és alkotmányos" jogokért...
Úgy látszik maradt még pénz a 2010-es költségvetésükböl és el kell költeni valamire, mert nem vihetik át jövöre...!
Ha van bértollnok, akkor ök azt hiszem a béraggódók...!
:((
|