galéria megtekintése

Lázár szerint az MNB alapítványainál nem volt szabálytalanság

13 komment

NOL

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón védelmébe vette Matolcsy Györgyöt: szerinte az MNB alapítványainál nem történt semmilyen jogszerűtlen dolog. Elárulta azt is, hogy mégsem szűnik meg a kötelező hittan. Az Európai Bizottság legújabb, menekültügyi javaslatát embertelennek titulálta.

15:43 Az energetikai korszerűsítést célzó, vissza nem térítendő támogatásokról is kérdeznek. A kormány mindenkinek segíteni szeretne ebben a kérdésben, de egyszerre nem tud a panelházak és a kertes házak tulajdonosainak is. Visszatérítendő támogatások bevezetését tervezik.

15:33 A Növekedési Hitelprogram kapcsán a TV2-n 2014-ben elköltött egymilliárdos reklámokról is kérdezték a minisztert. Lázár szerint így tudták elérni azokat, akiknek szükségük volt a segítségre. A program létfontosságú volt.

15:28 A cigaretták árának emeléséről vita van, de az biztos, hogy az EU döntése értelmében itthon 2018 végéig lesz emelés. Pontos számokat még nem lehet tudni.

 

15:14  Lázár szerint a magyar kormánynak politikai támogatottságra van szüksége Brüsszelben. Tudniuk kell, hogy a magyarok támogatják őket a kötelező betelepítés ellenzésében. Ezért kell megkérdezni a népszavazás során az embereket az ügyben. Ha ez nincs, Brüsszel véghezviheti tervét – vélekedett.

15:08 A jegybanki alapítványok vagyona az elmúlt években nőtt. Nem történt jogszerűtlenség az MNB alapítványainál, legalábbis a miniszter szerint.

15:04  „A jegybank nagyban hozzájárult az ország költségvetésének stabilizálásához, ezt nem lehet elvitatni. Az alapkamat csökkentésével Matolcsy György történelmi tettet hajtott végre” – védte meg a jegybank elnökét Lázár.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

14:55 A regisztrált élettársi kapcsolat fogalmának megváltoztatásáról szól a következő kérdés. Bár a meleg civil szervezetek tiltakoztak amiatt, hogy egy pont kikerült a törvényből, Lázár szerint a kormány előtt nincs változtatásra irányuló javaslat.

14:50 Csak a friss és a nyers tej áfája csökken majd, a tartósított, dobozos tejé nem. A kormány egészségmegőrzési szempontok alapján is a nyers tejet javasolja. A sertés áfáját már három hónapja csökkentették, az eredményeket még nem látják.

14:45 Nagy ellátási centrumokra van szükség az eddigi, rossz állapotban lévő kórházak helyett. Sok intézményt már többe kerülne felújítani, mint új kórházat építeni. Budapesten rosszabb a helyzet ilyen téren, mint vidéken. A szektorban dolgozók béremeléséről még májusban dönthetnek.

14:43 A híresztelésekkel szemben nem szűnik meg az általános iskolákban a kötelező hit- és erkölcstan és a mindennapi testnevelésórák sem. Az infrastruktúra sem akadályozza meg a napi tornát az iskolákban, bármennyire is ezt szajkózza a közvélemény.

14:33 A Liget maradjon liget! – mondja a Liget projekt kapcsán Lázár. Elsősorban a zöldfelületet szeretné felújítani a területen a kormány, ezért is költenek rá óriási összegeket. Faültetéseket is terveznek.

14:32 A kormany.hu-t érő támadások kapcsán nem folyik vizsgálat – közölte. (Április elején hackertámadás érte a kormányzati oldalt, egy időre elérhetetlenné vált a honlap.)

14:22 A nemzetközi sajtó nyomás alatt tart minket – Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával együtt – a kötelező betelepítés ügyében. Emberkereskedelem, zsarolás, diktátum – mondja Lázár.

14:12 Az uniós pénzek felhasználásáról negyedévenként tájékoztatják majd a lakosságot. A Figyelő kérdésére Lázár azt is elmondta, azért van szükség Paks titkosítására, hogy a versenytársak ne férhessenek hozzá. Az üzleti érdek és a nyilvánossághoz való jog versenyeznek egymással ebben az esetben. A döntés az Alkotmánybíróságé.

14:09 Az EB három ponton támadta a paksi atomerőművet. A titkosítást engedélyezték, és a tiltott állami támogatás ügyében is közel van az ügy lezárása. Az orosz–magyar megállapodásról szintén hamarosan születhet döntés.

14:02 Brüsszeli hírekre tért át Lázár. E szerint az egyesített dohánytermékek csomagolásáról szóló perben (a dobozok felületének 65 százalékán elrettentő képeket kell közzétenni) Magyarország is győzedelmeskedett a Philip Morris dohánycég felett, így itthon is fontolóra vehetik ezt a kérdést. Lázár a mentolos és a kapszulás cigaretták betiltását is kezdeményezi majd. 

14:00 Akinek műemlék van a birtokában és felújítja, ennek költségeit az adójából le tudja majd írni. Ausztriában és Németországban is hasonlóan működik a rendszer – közölte a miniszter.

13:58 Az adótörvények keretében az online pénztárgépek használatát is áttekintették. Az eredmények szerint több százmilliárdos a bevétel, és az áfacsalókkal szemben is hasznos eszköznek bizonyult az ötlet.

13:56 A kis- és középvállalkozások adóelőnyét már így is növelte a kormány, de 2017-ben még jobb helyzetben lehetnek a hasonló cégek. Azok például, akik más településről járnak be munkahelyükre, kedvezőbb feltételekre számíthatnak.

13:54 35 milliárd forinttal több marad a polgároknál az alapvető élelmiszerek árcsökkentése után. A nyugdíjasok és az alacsony keresetű családoknál ez több tízezer forint spórolást is jelenthet.

13:53 Magyarország jövő évi költségvetése sikeres lehet, ezt a gazdasági miniszter kedden benyújtott javaslatai alapján mondja Lázár.

13:50 Lázár felemlegeti, hogy nemrégiben a körmendi rendészeti szakközépiskola területén illegális bevándorlókat helyeztek el, akik az intézmény csarnokában lévő kézilabdás lányokat molesztálták. A kormány felvette a kapcsolatot Körmend polgármesterével, hogy egyeztessenek a biztonsági kérdésekről.

13:46 A Kúria jóváhagyta az ügyben kezdeményezett népszavazást. Ez azért fontos szerinte, mert egyedül a kormány nem tudja megállítani Brüsszelt, az Európai Bizottságot, az összes magyarra szükség van. A kormány az emberek segítségét kéri – mondta Lázár.

13:40 Az Európai Bizottságnak a kötelező betelepítésről szóló döntése embertelen – kezdi Lázár János a sajtótájékoztatót. Az EU tegnap megpróbálta meghatározni, mennyit ér egy ember: ezt fejenként 250 ezer euróban határozták meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.