Kórházbezárások: nem érdeklik a kormányt a fideszes ellenvélemények

Voltak olyan kerületi polgármesterek, akik megfogalmazták az azzal kapcsolatos ellenérzéseiket, hogy megszűnik az aktív betegellátás a Szent János Kórházban és a Péterfy Kórházban - ismerte el Lázár János csütörtökön a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Népszabadság kérdésére, név szerint is megemlítve két budai polgármestert, Pokorni Zoltánt és Láng Zsoltot.
Lázár elmondása szerint egy éven keresztül volt minderről vita, a miniszterelnök minden ellenérvet meghallgatott. Ezek a polgármesterek a budaiak véleményét képviselték, ők a Szent János Kórház fejlesztését tartják jó ötletnek, és hogy a Déli pályaudvar helyén épüljön az új kórház. De a kormány másképp döntött, mert a szakmai érvek nem ezek mellett szóltak – magyarázta kérdésünkre a kancelláriaminiszter, aki a tapolcai negatív példa ellenére is azon a véleményen volt, hogy a Szent János és a Péterfy bezárása nem rontja majd a budapesti fideszes polgármesterek választási esélyeit.

Lázár azt eleve visszautasította, hogy kórházbezárásokra készülne a kormány, helyette integrációról, optimalizálásról beszélt és új centrumok kialakításáról. Szerinte meg kell különböztetni a mostani kórház-átalakítást az SZDSZ idején tapasztalt ágyszámcsökkentéstől. A kórházbezárásokról nem tárgyalt a kormány – állította, hozzátéve, „eszük ágában sincs” a betegek hátrányára megváltoztatni a rendszert. A budaiak nem rosszabbul, hanem sokkal jobban fognak járni, mert egy régi, rossz állapotú kórház, a Szent János helyett, néhány sarokra lesz egy teljesen felújított nagy presztízsű kórház, a Kútvölgyi, amelyet még sportegészsegügyi fejlesztéssel is megcéloz.

Munkatársunk felvetését, miszerint akkor ki lehet-e jelenteni, hogy Budapesten az átalakítások után egyetlen aktív ággyal sem lesz kevesebb, Lázár nem erősítette meg, úgy válaszolt, „nagy mértékben” nem akarnak Budapesten kórházi ágyszámokat megszüntetni. Kérdésünkre, hogy a 2018-as parlamenti választások előtt elkezdik-e a konkrét átalakításokat, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ha megvannak a technikai feltételek, akkor 2018-ra nagy eredménynek tekinti, ha a kelenföldi 800-1000 ágyas új kórház már épülni fog.

Munkatársunknak az egyik vezető fideszes politikus azt mondta, azért nincs komolyabb politikai kockázata a kórházbezárásoknak, mert a választások előtt valóban nem kerül sor erre, másrészt a járóbeteg-ellátás és a szakrendelők színvonalának 21. századi szintre fejlesztése ellensúlyozza majd, „ha néhány kilométerrel messzebbre” kell menni egy-egy budapesti kórházba. A budapesti választókerületi térképen is modellezték az átalakításokat – tette hozzá forrásunk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.