Kordonbontás és újabb feljelentés - az éhségsztrájk folytatódik

- Mi is tudunk bontani, nem csak Orbán Viktor - mondja egy tüntető a köztévé Kunigunda utcai székháza előtt csütörtök reggel, amikor immár másodszor próbáltak az MTV biztonsági őrei kerítést húzni az éhségsztrájkolók köré.

Reggel fél hat körül húsz biztonsági őr jelent meg a korábban éhségsztrájkra kijelölt területen az MTV budai székházánál, és a karácsonykor részben már felállított mobil kerítést próbálták úgy kiegészíteni, hogy teljesen körbevegye a tüntetőket. Nagy Navarro Balázs, az éhségsztrájkot kezdeményező tévés szakszervezeti vezető beszámolója szerint a hírre gyorsan odagyűltek álmunkból felvert tüntetők és szimpatizánsok, majd ellenzéki politikusok is érkeztek, és közösen akadályozták meg a kordon felállítását.

Dől a kerítés

Az egyik tüntető egyszerűen beült a két kerítésrész közé, az őrök kívülről próbálták benyomni a kordont, a tüntetők pedig bentről kifelé. Ennek során kisebb lökdösődés is kialakult, de végül a sztrájkolók nyertek, miután sikerült a kint maradt tüntetőknek is bejutniuk, és Varjú László független parlamenti képviselővel (Demokratikus Koalíció) közösen - aki csavarkulccsal segédkezett - kilenc órára elbontották a kordont. Közben a rendőrség is kiszállt (az éhségsztrájk kezdete óta immár ötödször), igazoltatták a jelenlévőket, de nem avatkoztak közbe. Csak annyit kértek, hogy demonstráljanak békésen, a bedőlt kerítés elemeit pedig a balesetveszély elkerülése érdekében vigyék el az útból - ezt a tüntetők készségesen végre is hajtották.

Csütörtök délelőtt még két járőrkocsi állt az MTV székház mellett, kéttucatnyi szimpatizáns és újságíró volt a helyszínen; ott volt többek között Iványi Gábor metodista lelkész és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke is. Közben Varjú László, valamint Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás MSZP-s képviselők az MTV székházban érdeklődött a történtekről; azt a tájékoztatást kapták a területet üzemeltető Strabagtól, hogy az MTVA (a közmédia tulajdonosi alapja) vezérigazgatója adott utasítást nekik "az eredeti állapot helyreállítására", a tüntetők elzavarására, ezért küldték ki a biztonsági szolgálatot.

Lendvai Ildikó szórakoztatónak mondta Böröcz István vezérigazgató indoklását, miszerint tűzveszélyesek az adventi gyertyák, valamint aggódnak amiatt, hogy egy bombariadó esetén hogyan üríthetnék ki az - egyébként több kijáratú - székházat. A szocialisták szerint Böröcz kezét a politika vezette a levél megírásakor, a történtek azt bizonyítják, hogy "ez a hatalom fél". (Később az LMP is közölte, ők is jogtalannak tartják a tüntetők elleni intézkedéseket és ezután is támogatásáról biztosítják a demonstrálókat. közlésük szerint Barta János, a párt választmányi titkára is járt a helyszínen csütörtökön; azt pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy nemcsak az éhségsztrájkolókat, de a hozzájuk csatlakozó tiltakozókat is folyamatosan zaklatja, akadályozza az MTVA.)

Nem adják fel

Nagy Navarro Balázs jelezte, feljelentést tesznek a rendőrségen, mivel személyi szabadságukban korlátozták őket és erőszakkal próbálták megakadályozni jogszerű - az MTVA szerint jogellenes - demonstrációjukat. Információnk szerint a tüntetők (akik december 10 óta folytatnak éhségsztrájkot, mert szerintük nem az igazi felelősöket marasztalták el a Lomnici-ügyben) újabb akciókra készülnek: december 31-re gyűlést terveznek a parlament elé a Kossuth térre, a köztársaság védelmében.

Üdvözöl az MTVA

Csütörtök délben Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője azt közölte, az MTVA "levélben kérte a közmédia Kunigunda utcai gyártóbázisa tulajdonosát, hogy jogszerű és békés eszközökkel tegyen meg mindent a rend és a zavartalan működés helyreállítása érdekében, ezért üdvözli a tulajdonos ma reggeli intézkedéseit". Közleménye szerint a gyártóbázis A épülete előtti kordont nem a biztonsági őrök, hanem a "jogellenesen területet foglalók helyszínre érkező szimpatizánsai" bontották le. Az MTVA vezetői csütörtök reggel fogadták az MSZP parlamenti képviselőit, tájékoztatták őket a kialakult helyzetről, hangsúlyozva, hogy "az MTVA a törvényesség oldalán áll".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.