Köpködött egy közmunkás, Ózd megint a kamerákkal jön

Leköpte a munkairányítót egy közmunkás Ózdon, és ez a jobbikos polgármester szerint azt bizonyítja, hogy szükség van a kamerás megfigyelésre. Lapunk írta meg először, hogy a helyi önkormányzat félmilliót áldoz a szükséges eszközök beszerzésére. Az adatvédelmi hatóság elnöke viszont vizsgálatot helyezett kilátásba, és a napokban határozatot is hozott, amely szerint felvétel csak kivételes esetben készülhet.
Egy közmunkás leköpött egy munkairányítót Ózdon – írja a Borsod Online. A helyi jobbikos polgármester, Janiczak Dávid szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy a közmunkaprogramban részt vevők kamerás megfigyelésére igenis szükség van.

A Győzelem úti mintakertben történt az eset, de az a portál híre szerint nem derült ki, hogy a fiatal férfi miért cselekedett így. A város vezetői és a Start munkaprogram irányítói közösen vizsgálták ki a történteket, majd a köpködő közmunkást elbocsátották.

Megengedhetetlen ez a magatartás – hangsúlyozta Fidrus Péter alpolgármester. Emiatt az érintettel azonnal megszüntették a munkaszerződést, és amennyiben őt a munkaügyi központ ismét az önkormányzathoz irányítaná, a városvezető szerint akkor sem kötelesek foglalkoztatni.

Lapunk számolt be először arról, hogy a polgármester javaslatára az ózdi képviselő-testület úgy határozott: felhatalmazást ad Janiczak Dávidnak arra, hogy átcsoportosítson bizonyos összegeket a közbiztonsággal kapcsolatos költségvetés kiemelt előirányzataiból.

Így ötszázezer forintból videokamerákat, az azokhoz szükséges memóriakártyákat, kereső távcsöveket, de még két szemüvegkamerát is beszereztek. Ezeket nemcsak a közterület-felügyelet, hanem az ózdi Start programiroda is használhatja, s a polgármester javaslatából kiderült: a cél a közmunkások ellenőrzése. Janiczak azt mondta, azért van szükség erre, mert korábban is számos atrocitás, fenyegetés érte a munkairányítókat, így pedig kontrollálni lehet az eseményeket.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke mindezt akkor kérdésünkre úgy kommentálta: ha a sajtóban megjelentek megfelelnek a valóságnak, Ózd önkormányzata egyértelműen jogellenes adatkezelést folytat, ami akár bűncselekménynek is minősülhet. Péterfalvi Attila ezt követően – részben a lapunkban megjelent információk, részben állampolgári bejelentések alapján – vizsgálatot folytatott.

Vélhetően emiatt a közmunkások megfigyelését célzó eszközöket Ózdon máig nem alkalmazzák. A napokban megszületett különben a NAIH határozata, amely szerint a „közfoglalkoztatott munkavállalókról a munkaidejük beosztásának, a munka intenzitásának és minőségének ellenőrzése és serkentése céljából ne készítsen kép-, illetve hangfelvételt".

A hatóság álláspontja, hogy a „munkavállalók által a munkaviszonnyal összefüggésben elkövetett esetleges szabálytalanságok és jogsértések elkerülése, illetve azok dokumentálása érdekében csak kivételesen" készülhet felvétel. A munkafelügyelőnek azonban ekkor „az érintettek által érthető és hallható módon" szóban is fel kell hívniuk a figyelmet arra, hogy be fogják kapcsolni a kamerát.

Vagyis: az adatvédelmi hatóság a fokozatosság elvét vallja. Ha a munkafelügyelő szabálytalanságot észlel, szóban kell felszólítania az érintett közmunkást cselekménye abbahagyására. Amennyiben ez kevésnek bizonyul, jegyzőkönyvet kell felvennie, s ha a közfoglalkoztatott még mindig nem ért a szóból, csak akkor jöhet a kamera.

– A hatóság határozata lehetővé teszi – idézi a Borsod Online Janiczakot –, hogy amennyiben az ózdi önkormányzata a május 5-től hatályos adatkezelési szabályzatát a NAIH álláspontjának megfelelően módosítja és annak megfelelő adatkezelési folyamatokat alakít ki, kivételes esetben a közfoglalkoztatásban dolgozók által a munkaviszonnyal összefüggésben elkövetett esetleges szabálytalanságok és jogsértések elkerülése, illetve azok megtörténtének dokumentálása érdekében, a hatóság által meghatározott fokozatosság rendszere mentén felvételt készítsen.

A polgármesternek annyiban igaza van, hogy az adatvédelmi hatóság nem tiltja felvétel készítését. Csakhogy azt igen szigorú feltételekhez köti, s a kamerát csak a jogsértés abbahagyására irányuló szóbeli felszólítás, majd az eset jegyzőkönyvezése után harmadik lehetőségként engedi meg.

Ebből viszont az következik, hogy az egésznek semmi értelme, mert például egy köpködést így elég nehéz videóra rögzíteni. Hacsak valaki annyira nem elszánt, hogy a munkavezetővel szembeni ellenérzéseit a felszólítás, majd a jegyzőkönyvezés után is így kívánja kifejezni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.